0:05
Főoldal | Rénhírek

Kína hiába tiltakozik

A kínai médiában ebben a hónapban szabályozták az angol betűszavak használatát, de az interneten ennek ellenére futótűzként terjednek a rövidítések.

nyest.hu | 2010. április 21.

Lehet, hogy a kínai televízió (China Central Television – CCTV, ami ugyebár szintén egy angol betűszó...) sikeresen ki tudja kerülni majd egy ideig az angol kifejezéseket, főleg a betűszavakat, de a fiatal internetező korosztály számára teljesen természetes ezek használata a China Daily

jelentése szerint.

Az internetes fórumokon, a közösségi hálózatokon (mint amilyen a Facebook, Kínában pedig a Kaixin001), a blogokon, vagy csetelés közben a kínai fiatalok is ugyanolyan gyakran használják az angolból átvett rövidítéseket, mint kortársaik a világ bármely pontján. Ilyen például a LOL (laugh out loud – hangosan felnevet) és az IMAO (in my arrogant opinion – arrogáns véleményem szerint). Az előbbi a tetszésnyilvánítás kifejezése, az utóbbi pedig csak a véleménynyilvánítás bevezetése. Az ilyen is hasonló rövidítések száma sok százra rúg és megtalálhatjuk őket például ChatRef.com oldalán is.

A kínai fiatalok természetesen a saját rövidítéseikkel is előálltak már. Ezeket a kínai nyelv hivatalos latin betűs pinjin átírásának kezdőbetűiből veszik át. Ilyen a PLMM (piao lian mei mei – szép lány). Más rövidítések a kínai kiejtésen alapulnak. A 886 kínai kiejtése (ba ba liu) pedig a „bye bye”-ra hasonlít, és a „viszlát”-ra használják a kínai fiatalok. Ahogy a világ legtöbb pontján, a fiatalok nyelve Kínában is eltér az öregedő generációk nyelvétől.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!