Tarthatjuk-e a farzsebünkben a memóriánkat?
A technológiai fejlődés visszahat az agyunk működésére: ma már nem magukra az adatokra, tényekre emlékszünk, hanem inkább arra, hogy hogyan tudjuk megkeresni őket az interneten.
„Ha a telefonod az okos, és nem te, jobb, ha ügyelsz arra, hogy sose merüljön le.” – Ezt az üzenetet érdemes lenne megjegyeznünk, hogy a mindennapjaink során ne kerüljünk bajba. Azonban az idézet pont arra hívja fel a figyelmünket, hogy a dolog reménytelen.
Ugyanis a digitális technológiák, az internet elterjedésével egyre kevésbé van arra szükségünk, hogy mi magunk jegyezzünk meg adatokat, éppen elegendő, ha azt tudjuk, hol tudjuk megtalálni a keresett információt. Ezzel együtt reménytelen is a ránk zúduló végtelen információhalmaz memorizálása. Az információk tárolására – gondolják ma már sokan – nem az agyunkat kell használni, arra ott vannak a terrabyte-os winchesterek, ott van az internet – amelyek állandó hozzáférést biztosítanak nekünk a keresett információkhoz például a Google segítségével.
A világnak ez a fajta megváltozása természetesen maga után vonja az emberi agy működésének a megváltozását is. Kérdéses azonban, hogy jó vagy rossz hatással van mindez szellemi teljesítményünkre. A válasz korántsem egyértelmű. Gondolhatnánk, hogy az emberek „elbutulnak” és kiszolgáltatottá válnak, ha állandóan a gépekre kell hagyatkozniuk. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha az agyunkat nem kell terhelnünk a „felesleges információk” megjegyzésével, a felszabadult kapacitást másra használhatjuk.
Betsy Sparrow, az amerikai Columbia egyetem pszichológiaprofesszora azt vizsgálta, hogy hogyan működik az emberi memória az internet korában. Kutatási eredményeit a Time magazin március 12-i száma ismerteti. Sparrow kísérletei három változásra hívják fel a figyelmünket az emberi agy működésével kapcsolatban.
(Forrás: Wikimedia Commons / CC-BY 2.5)
Először is, a kísérletek azt mutatták, hogy amikor nem tudunk megválaszolni egy adott kérdést, akkor ahelyett, hogy magának a kérdésnek a tárgyáról töprengnénk, azon kezdünk el gondolkodni, hogy hol találjuk meg a legközelebbi internetelérési pontot. (És onnantól a válasz megtalálása triviális.) Például, amikor a kísérleti alanyok azt a kérdést kapták, hogy vannak-e olyan országok, amelyeknek a zászlaja egyszínű, nem az általuk ismert zászlókat kezdték el az emlékezetükbe idézni, hanem a legközelebbi számítógép irányába kacsintgattak.
A második megfigyelés az volt, hogy amennyiben azt gondoljuk, hogy egy adott információt a jövőben is el fogunk tudni érni, akkor kevésbé jegyezzük meg, mintha arra számítanánk, hogy az információt nem fogja senki vagy semmi sem tárolni. A kísérletben a résztvevőknek adatokat kellett begépelniük egy számítógép segítségével. Sparrow két csoportra osztotta kísérleti alanyait: az egyik csoportnak azt mondta, hogy az adatokat a számítógép elmenti, a másik csoport azonban úgy tudta, hogy a számítógép nem menti a bevitt adatokat, azok a kísérlet után törlődnek. Azok a résztvevők, akik úgy tudták, hogy a számítógép tárolja az adatokat, kevésbé voltak képesek később felidézni a bevitt adatok részleteit, mint azok, akik arra számítottak, hogy a gépből törlődnek az információk.
Ebből a kísérletből megkockáztatható az a következtetés, hogy az állandó internetelérés miatt kevésbé emlékszünk az általunk megismert, elolvasott információkra – a hétköznapi életben ugyanis az ritkán fordul elő, hogy valamilyen adatot nem tudunk rögzíteni és visszakereshetővé tenni. Annak megnyugtató tudatában felejtjük el a részleteket, hogy azoknak bármikor újra utána tudunk majd nézni.
(Forrás: Wikimedia Commons / Georgy90 / CC BY-SA 3.0)
A harmadik, és egyben utolsó megfigyelés az volt a kísérletek során, hogy amennyiben egy keresés során megtaláltunk egy adott információt (mondjuk az interneten), nem magát a keresett adatot fogjuk megjegyezni, hanem inkább azt a helyet, ahol megleltük. Azaz azt kezdjük el megtanulni, hogy mit tud a számítógép, hogy mi és hol található meg az interneten. Azaz – ahogy Sparrow-ék fogalmaznak – elkezdtünk szimbiózisban élni a minket körülvevő gépekkel, alkalmazzuk a munkamegosztást.
Mielőtt bárki szörnyülködni kezdene, hogy a gépek váltak a társainkká, érdemes tudatosítani, hogy ez egyáltalán nem új dolog. Az úgynevezett tranzaktív memória fogalma eddig sem volt ismeretlen a pszichológiában. Nem csinál mást a házaspár sem, akik megosztják a munkát a gyerekek ellátásával kapcsolatban: a férj dolga tudni, hogy mikor van a héten edzése a gyereknek, a feleségé pedig az, hogy melyik nap hánykor végez az iskolában. De nem történik más egy munkahelyi csapatmunka esetében sem: a különböző részfeladatoknak külön-külön felelősei vannak – azaz megvalósul a munkamegosztás. Amikor a számítógépre bízzuk a munkát, ugyanez az elv érvényesül.
Ezzel eddig semmi gond nincs is. De a memorizálás feladatának áthárítása a gépekre azért hátrányokkal is jár. Az olyan képességek kifejlődése, mint például a kritikai gondolkodás vagy az elemzőképesség kizárólag memorizált tények, információk alapján lehetséges. Információk nélkül nincs miről érvelni, gondolkodni. És a gondolkodás előtt nem lehet csak úgy ráguglizni az ilyenkor szükséges adatokra, tényekre: ezeknek (vagy legalábbis egy részüknek) a fejünkben kell lenniük.
A másik – kissé ijesztő – tény, hogy amennyiben minden információt, amire szükségünk van a gépeinket kezdünk tárolni, nem fogunk tudni működni a gépek nélkül. Azaz egy szélessávú internetkapcsolat olyan lesz, mint egy jó barát: pótolhatatlan. Ugyanakkor nagyon jól tudjuk, hogy a gépeink időről időre elromlanak vagy lemerülnek. Jobb tehát, ha mindig magunknál tartjuk a töltőt, és több helyre mentjük a fontos adatokat.
Forrás
Mit zsebben tartott memória?! De zsebben hordott mentális biztonság: epa.oszk.hu/01200/01273/00015/pdf/20050120140454.pdf
@ORP: Ne érts félre, én sem az emberi agy minél jelentősebb tehermentesítése pártján állok. :D
Csak hát a zanzásított irodalom messze megelőzte nem hogy a letölthető könyveket, de a számítógépes hálózat mint olyan feltalálását is.
A letölthető könyv meg, bármennyire is hiányzik a papírkomponens, akkor is könyv, és a szükséges mentális aktivitás megegyezik a hagyományos könyvekkel.
Könyvtárba meg valóban kevesebbet járunk amióta van Internet, de ezen a téren szerintem messze nem olyan rossz a helyzet mint gondolnánk. És tudományos kutatáshoz máig kénytelen az ember egy szakkönyvtárat meglátogatni, ami nem olyan nagy baj, mert a könyvtáraknak nagyon jó hangulata van. :) Na de ez nem igazán tartozik az emberi nem elbutulásának témakörébe.
@Sigmoid: lehet, hogy igazad van, és én járok rossz helyeken. És valóban nem évszámokra, hanem összefüggésekre helyezném a hangsúlyt, vagy nem az értelmetlen magolásra (mint pld a volt a fémek technológiája), de a memória fejlesztésre igen (mint amilyen a kémiai technológia volt, hogy személyes példával éljek)
Lehet, hogy a manufaktúra termelékenyebb volt, de aki úgy dolgozik, tanul, hogy fogalma sincs az egészről, az nem más, mint egy robot (vagy majom:-)
Könyv: igazad van, csak kérdem: hány fiatal jár a könyvtár természettudományos "felén", vagy éppen a világirodalmi sarokban?
tizenévesek már letölthető könyvekben "utaznak", és még szerencse, ha nem a "zanzásított" irodalmat fogyasztják (mérnök létemre mondom)
Szép estét!
@ORP:
>>Ma már a helyesen írni sem kötelező<<
Én még az információs robbanás előtt jártam iskolába. Akkor se tudott helyesen írni a népesség több mint fele.
Az, hogy a szoftver nem javította ki, csak azt eredményezte, hogy a címzett is megkapta eredeti formájában az "álamot", "állmodást", "bagjot" és "bögöjt", "muszályt" és "megfolytot", és más "lesúlytó" helytelenírási remekeket.
Sőt, az írók körében sem volt soha divat a helyesírás. Ha az lenne, akkor a lektor, mint foglalkozás nem létezne ugyebár... :)
>>másrészt tényleg figyelmetlenebbé válik ifjuságunk ("minek jegyezzem meg, majd megkeresem, ha kell")<<
Ezt én is mondtam anno, csak épp nem a neten, hanem a könyvben gondoltam megkeresni a tökéletesen haszontalan és ostoba információt (pl. Magyarország összes városa ABC sorrendben, vagy a Hősök terén szobrot kapott hősök születésének, uralkodásának, halálának dátumai), és több ízben a dolgozat során is onnét kerestem ki.
Ma, minden szerénytelenség nélkül, kiemelkedően művelt és intelligens embernek tartom magam, azzal együtt hogy nem tudom a hősök évszámait fejből.
Az ember teljesen természetes módon válogat a hasznos és a haszontalan információ közt. Az írásbeliség óta ami nem kell folyton, annak a részleteit az írásra hagyhatjuk, elég a lényeget, kivonatot megjegyezni - pl. tudni hogy Mátyás király a török hódoltság előtt uralkodott kb. egy-másfél évszázaddal, és hogy ez a világtörténelem menetében kb. hol helyezhető el. Ha kell az évszám, majd kikeresem a lexikonból.
És most direkt nem wikipediát mondtam.
„nem fogunk tudni működni a gépek nélkül"
Az igazi lefokozódás az ilyen hamis önazonosításnál kezdődik.
Én azért hozzátenném, hogy a hsz-ekben felsorolt ókori példák "szereplői" tanult emberek voltak, akik (alap) tanulmányik során támaszkodtak memóriájukra. Ma már a helyesen írni sem kötelező (és most nem a netezésre gondolok elsősorban), mert "megteszi helyettünk" a program (már aki veszi a fáradtságot rá) Én valós veszélynek érzem ezt az információ-forradalamat.
Egyrészt azért, mert felesleges információ halmazzal bombázzuk magunkat - persze, épp úgy változik a szelektálási technikánk, mint az "ingerküszöbünk" (de ez utóbbi már egy másik történet), másrészt tényleg figyelmetlenebbé válik ifjuságunk ("minek jegyezzem meg, majd megkeresem, ha kell")
szvsz
@Rako: De a lelkes "mormon" anyakönyvdigitalizációknál nagyon sok a téves olvasat is, mert a lelkes — de laikus — közösség nem jártas pl. a 18. sz. paleográfiájában...
"Az olyan képességek kifejlődése, mint például a kritikai gondolkodás vagy az elemzőképesség kizárólag memorizált tények, információk alapján lehetséges. Információk nélkül nincs miről érvelni, gondolkodni."
Ez szerintem teljesen fals.
Ugyanis, ha az ember tudja, hogy az adatokat akármikor újra megtalálja, nem azok memorizálására, hanem az elemzésére koncentrálhat.
Egy cikket végigolvasva kielemzi a lényeget, tudva, hogy az adatokat most is és később is ellen tudja őrizni és ha újabb részletesebb adatokhoz jut, akkor esetleg az adatok értelmezése is változhat.
Akit érdekelnek az adatok és azok értelmezése és tud gondolkodni, az amikor kell, megint és megintt utána tud nézni és esetleg további olyan információt talál, ami előbb nem volt elérhető.
De vegyünk elő egy olyan (sajnos politikai) dolgot, amitől hangos a fél világ:
Sokfelé kiabálják, hogy "Magyarországon megszűnt a köztársaság".
Nézzük meg ezt a cikkben említett szempontok szerint:
Az új alkotmányban kép pontot kell elolvasnunk:
Hazánk neve "Magyarország".
Magyarország államformája: köztársaság.
Akik temetik a köztársaságot, nem olvasták el a második pontot, vagy tudatosan tagadják a létezését.
Ez nemcsak emlékezet, hanem értelmezés dolga: ami nekem nem tetszik az nincs, vagy nem úgy van.
Itt semmilyen papír merevlemez vagy felhő-alapú tárolás se segít.
Tegyünk fel egy kérdést:
"Hányszor mondtad az utolsó 5 évben, hogy a "Magyar köztársaságban" laksz és hányszor azt, hogy "Magyarországon"?
Az elsőre a valószínű válasz az, hogy soha, a másodikra az hogy sokszor. (A kérdést akármilyen nyelvre le lehet fordítani és a "laksz" helyett más igét is lehet alkalmazni.)
Vagyis, az új alkotmány hazánk nevét arra módosította, ahogy azt a mindennapi életben mindenki nevezi. Az államformát viszont nem változtatta meg.
Tehát itt tudatosítási és értelmezési probléma van.
Ha egy ilyen két-tényezős esetet is szándékosan rosszul lehet értelmezni és azt tudatosítani az emberekben, akkor, mivel azt olvassák mindenhol a téves értelmezést hiszik el és ismételgetik.
Ha viszont egy sokkal összetettebb, sok tényre alapulóval szembesülünk, akkor elég, hogy csak egy adatot olvassunk rosszul, már a hamis vágányra kerülünk.
Míg a papíralapú információban nehéz a keresés, talán soha sem találjuk meg a hiba okát. A modern on-line/helyi keresésnél pedig az a probléma, hogy túl sok találat van, amelyek közül nagyon sok esetleg téves.
De ha egy tudományos munkát veszünk a kezünkbe ahol minden idézet "pontosan" meg van jelölve (cím, szerző, oldalszám, stb), valószínűleg nem tudjuk leellenőrizni, mert esetleg egy ritka könyv, vagy szaklevéltár, melyben nem kutathatunk.
De az idézet és a következtetés is hibás lehet:
Egy családkutatási példa az anyakönyvekből és a Szluha Márton könyveiből.
Nagyrákói és kelemenfalvi Rakovszky Gábornak 1756-ban született Nagyrákón egy Alajos (Aloisius) nevű fia. A szocsóci anyakönvben olyan cikornyás az "A", hogy azt "B"-nek is lehet olvasni, így a gyerek Balázs (Blasius) néven szerepel a családfában.
Nagyrákói és nagyselmeci Rakovszky Eleknek ugyanazon évben született Besztercebányán egy József nevű fia.
A besztercebányai halotti anyakönyben 1770-ben egy 13 éves Rakovszky Alajos nevű diák halálát jegyezték be.
Mivel Alajos nem volt található a családfán így azt elírásnak és Józsefnek értelmezte valaki, annak ellenére, hogy a bejegyzésben világosan olvasható, hogy a nebuló apját Gábornak hívták.
Ez a tévedés soha sem sült volna ki, ha a mormonok nem teszik a felvidéki anyakönyveket elérhetővé az interneten.
Ezt a példát azért hoztam fel, mert a papír-alapú információk tele vannak ténybeli tévedésekkel amiket ott már nem lehet kijavítani, de az interneten - elvben - lehetne.
Sok hasonló példát tudnék még erre felhozni.
A legnagyobb baj az, hogy míg az interneten minden jóakaratú ember le tudja ellenőrizni az információt, a papír alapút kevesen.
Tehát a téves értelmezések veszélye és megrögződése sokkal valószínűbb volt régen mint ma.
Ez azt is jelenti, hogy mivel kevesebb tényt kell fejben tartani, az emlékezeti hibák száma is minimalizálódik ezáltal az elemzések is korrektebbek lehetnek
Oké megint egy mérhetetlenül bárgyú okfejtést hallhattunk valamiről ami teljesen evidens és kb. 5000 éve együtt élünk vele.
Tegye fel a kezét aki kívülről fel tudja mondani az összes Védát (vagy, mivel európaiak vagyunk, mondjuk a Bibliát vagy az Eddákat vérmérséklet szerint). Na de nem ám csak úgy simán előre, hanem a végéről vissza, betűnként megfordítva is! "Sajtóhibákkal" együtt! Egy ióta sem változhat.
Na és ha most hülyének néztek, az írásbeliség előtt egy paptól ez ELVÁRT teljesítmény volt. Ezt nem a különleges képességű, fotografikus memóriájú papok tudták, hanem MINDEGYIK!!!
Ezek szerint elbutultunk a bronzkorhoz képest?
Az információtechnológia sem más, mint az írásbeliség hozzáférhetőbbé válása. Írásbeliség meg 5000 éve van, ha nem több. Hozzáférhetőbbé is vált párszor, először a pergamen és papírusz feltalálásával, aztán jött a papír, a nyomtatás, és most a számítógép.
Ebben SEMMI ÚJ NINCS.
"Gondolhatnánk, hogy az emberek „elbutulnak” és kiszolgáltatottá válnak, ha állandóan a gépekre kell hagyatkozniuk. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha az agyunkat nem kell terhelnünk a „felesleges információk” megjegyzésével, a felszabadult kapacitást másra használhatjuk.
...
Ezzel eddig semmi gond nincs is. De a memorizálás feladatának áthárítása a gépekre azért hátrányokkal is jár. Az olyan képességek kifejlődése, mint például a kritikai gondolkodás vagy az elemzőképesség kizárólag memorizált tények, információk alapján lehetséges. Információk nélkül nincs miről érvelni, gondolkodni. És a gondolkodás előtt nem lehet csak úgy ráguglizni az ilyenkor szükséges adatokra, tényekre: ezeknek (vagy legalábbis egy részüknek) a fejünkben kell lenniük."
Nos, nem volt ez máshogy, amikor a pusztán memorizált információt elkezdték leírni (agyagtáblára, papírra).
Az is egy ugyanilyen "kihelyezett" memória volt, ugyanígy féltek az emberek, hogy elbutulnak ettől a fiatalok (gondoljunk csak a híres görög filozófusra), ugyanúgy nem a tényeket, hanem hogy hova írták le őket kezdte megjegyezni az ember.
Úgy gondolom, nincs ebben semmi új, csak egy MAGASABB fokozatra lépett. — Nem is annyira a tármennyiség növekedésével (hiszen voltak eddig is nagy könyvtárak), hanem sokkal inkább a _kereshetőség_ révén.