Tálib költészet

A tálibok által a zenére Afganisztánban bevezetett hírhedt tilalom után sokan meglepődhetnek azon, hogy ezek a fanatikus muzulmán lázadók most erőteljesen bátorítanak a költészetre és zenére. És miközben a NATO-erők az ország elhagyására készülnek, ezeket a művészeteket arra használják, hogy felélesszék a magányos harcos mítoszát.

MTI-Press | 2012. augusztus 4.

Minden afgánban, még a tálib harcosban is ott rejtőzik a bárd. Bár uralmuk idején a tálibok betiltották a zenét és az éneket, hamar rájöttek, hogy a költészet az afgán kultúra lényegéhez tartozik, és átnyúlik minden etnikai és nyelvi határon – írta a BBC News Magazine.

Az epikus dalok és harci himnuszok évszázadokon keresztül bátorították a törzsi harcosokat. És miközben a nemzetközi erők befejezik műveleteiket, az iszlamista militánsok megduplázzák erőfeszítéseiket azért, hogy megszerezzék maguknak ezt az értékes kulturális hagyományt, és saját céljaik elérésére használják. Úgy gondolják, hogy a kántálássá változtatott költészet segít nekik új harcokat toborozni és ösztönzően hat a már meglévőkre.

A tálibok az idén új internetes oldalt indítottak Tarani (énekek vagy balladák) néven. Több száz, tucatnyi különböző énekes által előadott dalhoz lehet hozzáférni rajta keresztül. Egy tálib verseket tartalmazó kötetet még angolra is lefordítottak, és úgy adtak ki idén. A tálibok által ösztönzött „költészet” vagy dalok pastu és dari nyelven is ritmikusak, szenvedélyesek, hipnotikus hatásúak, és szinte teljesen hiányzik mögülük a hangszeres kíséret.

Minisztérium az éneklés propagálásáért

1996 és 2001 között, amikor a tálibok hatalmon voltak, az erény propagálásának és a bűn megelőzésének hivatala büntette azokat, akik zenét árultak, játszottak vagy hallgattak. A költészetet azonban bátorították, és engedélyezték a hangszeres kíséret nélküli éneklést. A táliboknak most pedig már van egy kifejezetten ennek előállításával és terjesztésével foglalkozó hivataluk – egyfajta az éneklés propagálásáért felelős minisztérium. Ez a szervezet énekeket rendel, gyárt és terjeszt.

A tevékenységre vonatkozó hivatalos adatok nincsenek, de egyértelmű, hogy mindez komoly, dollármilliókat megmozgató üzletággá vált. Egyes albumokat több százezer példányban adnak el. Hírek szerint a zömüket Pakisztánban gyártják, de afgán városokban is készülnek másolatok. Abdul Rahim, egy pesavári zenei üzlet tulajdonosa elmondta, hogy bár a kazettagyártás visszaesett, „bárki, akinek van számítógépe és néhány egyszerű berendezése, tud másolatokat készíteni”. A tálibok a mobiltechnológiát is használják, Bluetooth-szal cserélnek MP3-as felvételeket, és olyan is akad, aki csengőhangnak tölti fel a dalaikat a telefonjára.

„A tálib dalok nagyok hatásosak – mondta Kibla Ajaz, az északnyugat-pakisztáni Pesavári Egyetem professzora. – A költészetük egyszerű és erőteljes, ami sok helyire hatással van.” Az afgán pszichében erőteljesen megrögződött szimbólumot használ – a magányos és félelmet nem ismerő, az ellenséggel küzdő fiatal afgán harcos alakját. A nála hatalmasabb külső erők ellen harcoló Dávid-szerű alak régóta szerepel az afgán költeményekben, s integráns része az ország konfliktusokkal teli történelmének.

Egyik megtestesülése volt Husal Hán Hattak, egy XVII. századi pastu költő, harcos és törzsi vezető, aki arra biztatta a pastukat, hogy egyesítsék erőiket és keljenek fel az idegen, elnyomó mogul uralkodóik ellen. „A vitéz ifjú legyőzte az ellenséget, az ellenség haláltusáját vívja, szomorú” – hangzik az egyik frissen született vers, amelyet a Hanifa Zahed női álnevezet használó tálib költő írt.

Ezek az érzések sok férfiban visszhangot keltenek Afganisztánban és Pakisztánban. A tálib költészet ugyanakkor ritkán tesz említést azokról a támadásokról, amelyeknek civilek – köztük nők és gyerekek – is áldozatul esnek. Ezeket a támadásokat az afgán tömegtájékoztatás és a közvélemény is gyávának minősíti és elítéli. Az afgán hatóságok szerint a versekben lévő üzenet „többnyire alaptalan és pontatlan”, ám ezzel együtt is aggasztja őket a hatásuk. Abdul Manan Farahi vezérőrnagy, a belügyminisztérium vezető tanácsadója szerint a költemények „arra ösztönözhetik az egyszerű tálibokat, hogy az erőszak újabb szintjére hágjanak”.

Népszerű filmdalokat is felhasználnak a taranák alapjául

A hatóságok betiltották a tálib dalokat tartalmazó kazetták és DVD-k árusítását, s razziákat tartottak olyan házakban és üzletekben, amelyek árulták őket. Farahi vezérőrnagy ugyanakkor úgy gondolja, hogy a kívülállók nem fognak ezeknek a verseknek és daloknak a hatására a tálibokhoz és felkelésükhöz csatlakozni. Az Afganisztánt nem elég jól ismerők számára úgy tűnhet, hogy a tálib énekek az ország egyes részein átvették a zene szerepét, és a szórakozás legfontosabb forrásává váltak. A militánsok kétségtelenül erre törekszenek – odáig is elmennek, hogy egyes dalaik népszerű filmdalok alapján íródnak.

A taranák nyilvánvaló népszerűségének azonban van más magyarázata is. „Ha a táliboknak van egyáltalán valamilyen befolyásuk, akkor azt az erőszaknak, a félelemnek és a megfélemlítésnek köszönhetik, és nem érveik meggyőző erejének” – mondta Jamie Shea, a NATO-főtitkárnak a frissen felmerülő biztonsági kockázatok kérdésében illetékes helyettese.

Csengőhangként a mobiltelefonon

Afganisztán déli és keleti tartományainak több lakója panaszkodott arra, hogy a tálibok megfenyegették az általuk károsnak tartott zene vagy dalok hallgatása miatt. „A tálibok azt mondták, hogy hallgassunk a dzsihádról szóló dalokat más énekek és zene helyett” – mondta Husal, az északi Nangarhar tartomány egyik falujának lakója. Hogy a megfélemlítést elkerülje, sok afgán olyan dalokat és csengőhangokat tölt fel a telefonjára, amelyekből úgy tűnik, hogy a tálibokkal szimpatizál.

A tálibok uralma alatt álló déli Gazni tartományból való Hadzsi Mahbúb elmondta, hogy szúrópróbaszerűen ellenőrzik a mobiltelefonokat. „Egyszer megállítottak, hogy ellenőrizzék, mit hallgatok a kocsiban... Azt mondták, hogy hallgassak a dzsihádról szóló és vallásos dalokat, és akkor nem háborgatnak” – mesélte egy Niamatullah nevű, az ország keleti részéről való sofőr.

Bármennyit beszéljenek is azonban a harcról, a békét szolgáló erőfeszítések eredményeként a tálib lázadók közül többen lerakták a fegyvert, és átálltak a kormány oldalára. Több elemző szerint lehetséges, hogy a militánsok önmaguk legkomolyabb ellenségeinek bizonyulnak, és a fenyegetések, megfélemlítés elidegeníti tőlük a militánsok, a kormány és a külföldi erők közé szorult embereket.

Valószínű, hogy az afgánok végül az eredeti harcos költőre, Husal Hán Hattakra hallgatnak, aki bár az élete nagy részét háborúban töltötte, azt hirdette, hogy a kardot óvatosan kell használni. „Miért keressünk háborút, mikor a harmóniát is választhatjuk. Ha békében lehet élni, mi szükség van a kardokra és nyilakra” – írta.