Talál(koz)unk írni
Nincsenek véletlenek. Néha mégis előfordulnak – azaz elő találnak fordulni. Írásunkban a talál + -ni segédigés szerkezetet, valamint 16–18. századi szinonimáit (találkozik, esik, történik) mutatjuk be boszorkányperek és magánlevelek alapján.
A magyar segédigék meghatározása vitatott kérdés. Nincs teljes egyetértés a szakirodalomban azzal kapcsolatban sem, hogy mely elemek tartoznak bele a segédige kategóriájába, és milyen kritériumok alapján (a legtipikusabbaknak az akar, fog, kell, szokott, tetszik stb. igék tekinthetőek). Funkcióját tekintve a segédige az igére jellemző tartalmak valamelyikét fejezi ki főnévi igeneves (infinitívuszos) szerkezetben, ilyen a cselekvők száma, személye, a cselekvés ideje, módja, befejezettsége stb. A segédigévé válás pedig annak a nyelvtörténeti változási folyamatnak az egyik iskolapéldája, melynek során a szókincs egy-egy eleme nyelvtani funkciót kap (ez az úgynevezett grammatikalizáció).
A magyarban ilyen szempontból a leglátványosabb változáson talán a fog ige ment keresztül. A grammatikalizáció bemenetéül ennek ma is meglévő, konkrét, ’kézbe fog, markol’ jelentése szolgált. Az a nyelvtani jelentés, ami ebből a konkrét jelentésből kialakult, nem közvetlenül a jövő idő kifejezése volt, hanem az, hogy valaki megkezd egy tevékenységet. A következő példa azt a szövegkörnyezetet mutatja, melybe a konkrét ’fog’ és az absztraktabb ’kezd’ jelentés is beleillik: A béres szolgák is fogják munkájukat (Gyöngyösi 1664). A ’kezd’ jelentésből úgy alakulhat ki a jövő idejű jelentés, hogy jelentéséhez hozzáadódik az is, hogy a kezdeti fázisban lévő esemény csak a jövő időben fog ténylegesen lezajlani. (Nagyon hasonló módon történik pl. az ’akar’ jelentésű igékből kialakuló jövő idejű segédigék grammatikalizációja, pl. az angol will segédigéé: annak alapján, hogy valaki szándékozik megtenni egy cselekményt, a jelentéshez idővel hozzáadódik az a komponens, hogy meg is fogja tenni az adott cselekményt, az akaratlagosság jelentése pedig háttérbe szorul.)
A Történeti magánéleti korpusz (TMK) egy olyan digitális szöveggyűjtemény, amelyben 16-18. századi szövegek találhatók elektronikusan kereshető formában. Részben boszorkányperek tanúvallomásaiból, részben magánlevelekből áll, mert ezek azok a források, amelyek a legjobban megközelítik ennek a korszaknak a mindennapi nyelvhasználatát, bár természetesen ezek sem tudják a maga teljességében visszaadni az akkori beszélt nyelvet. A korpusz a tmk.nytud.hu címen bárki számára elérhető, fejlesztése az 116217. sz. OTKA-projektum keretében zajlik.
A jelentés- és funkcióváltozást alaktani és mondattani változások is kísérhetik. A fog igének mind ’markol’, mind ’kezd’ jelentésű használatánál lehet, ill. lehetett múlt idejű alakja: Az oroszlán kedig ordítani foga (Pesti 1536). A ’kezd’ jelentésű használat a középmagyarban már ritkulófélben lehetett, árulkodó, hogy a Történeti magánéleti korpusz-ban ilyen példa már nem található. Erdélyben ugyanakkor kialakult a fog-nak egy másik, szintén segédigei jellegű használata, ebben a funkciójában az esemény valószínűségét vagy lehetőségét fejezte ki: Remélem mindazáltal, eddig Isten előbbeni egészségedre fordított, mert az nem egyébtől, hanem a súlyos katarrustól [= hurut] fogott lenni, ki miá itt is sűrűn vannak hasonló panaszok (Károlyi 1719).
A konkrét ’markol’ jelentésű igének egyik bővítménye az az alany, aki a cselekvés tudatos végrehajtója (mint a fenti példában is a béres szolgák). A segédigei jelentéseknél már megjelenhet az olyan alany, amely nem tudatos végrehajtó, hiszen ilyen esetekben valójában nem a segédige, hanem a főige határozza meg az adott igei szerkezet lehetséges vonzatait: Úgyis kövér, piros ember az urad, csak a gyomra fog eldagadni (Bosz 217, 1730). Másfelől a fog főigének tárgyi vonzata van, a segédigék viszont csak főnévi igenevekkel jelenhetnek meg. Emellett a leginkább segédige-szerűen viselkedő magyar igékre a hangsúlyozás szempontjából is sajátos viselkedés jellemző. Ezek olyan mondatokban, amelyekben nincs kiemelt hangsúlyozású elem, maguk elé veszik vagy a főnévi igenevet, vagy annak egy bizonyos bővítményét, hogy ne rájuk essen az igei szerkezet hangsúlya. A következő példában a ki igekötő az, amely a fog segédige elé kerül: a több legényekkel fogadott egy forint ára borba, hogy reggelre a Tibáné ki fog jönni (Bosz 156, 1750). A TMK-ban azonban vannak olyan jövő idejű fog-előfordulások, amelyekben a fog nem rejtőzik más elem mögé, hanem még képes viselni az igei szerkezet hangsúlyát: átányi Zainé lakóházában látván némely füveket csomóban kötve, azokból egy keveset lopott, hogy talán fog használni a megrontott gyermeknek, ha belőle fürdőt csinálna (Bosz. 158, 1754).
A továbbiakban azokat az igéket, illetve egyéb eszközöket vizsgáljuk, amelyek segítségével a TMK szövegeiben az esemény véletlen bekövetkeztét fejezik ki; a szempontok, amelyek alapján azt mutatjuk be, hogy egy-egy ige mennyire volt segédigének tekinthető, ugyanazok lesznek, mint amelyek segítségével a fog változását illusztráltuk, ezen belül is elsősorban a jelentésváltozás, illetve a bővítmények változása.
(Forrás: est.hu)
„Amit nem értünk, azt véletlennek nevezzük” (Teller Ede)
Maga a véletlen a vél ’valószínűnek gondol, sejt, valamilyen hiszemben van’ ige fosztóképzős származéka. A vél bizonytalan eredetű, A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint talán ősi örökség a finnugor korból (a jelentések alapján egyaránt levezethetők konkrét ’tapint, megfog’ vagy elvontabb ’észlel’-féle előzményekből). Az érzékelési és gondolkodási folyamatok összefüggését kifejező hasonló kifejezésekkel (mutat, tud, lát stb.) szemben a vél és a véletlen használatában a szubjektív megítélés, illetőleg az olyan tartalmak, jelentésárnyalatok kerültek előtérbe, mint a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, a hirtelen, váratlan történések, valamint az esemény résztvevőinek szándékától független következmények.
A Történeti magánéleti korpusz magánlevelezéseiben gyakran úgy jelenik meg a véletlen, hogy a levélírók, mivel tisztában voltak azzal, mennyi minden alakulhat a szándékaikon kívül, egy-egy esemény kapcsán általában több lehetséges következményre is számítanak: Tudakoztassa Kegyelmed, hogyha fogyatkozás találna lenni, kit nem remélek (Barkóczy Krisztina levele 1708); Én ugyan, ha alkalmatosság lesz, csak küldök, hogyha a rézpénzt meg találnák unni, fogyatkozásunk ne legyen (Barkóczy Krisztina levele, 1706). Ha, szívem, azok is postán, s úgy egyéb leveleim oda találtak volna vetődni, azokat is dirigáld utánam (Károlyi Sándor levele, 1723).
A boszorkányperekben felidézett történetek szereplői gyakran keresnek magyarázatot a közösségben történt – nem ritkán tragikus kimenetelű – eseményekre, így elbeszéléseikben főként a ’váratlan’, az ’előre nem látható’ jelentésárnyalat kap nagyobb hangsúlyt: Egykor a fatensnek egy ökre megdöglött véletlenül (Bosz. 80, 1730). A tanúk azonban a véletlennek (vagyis hirtelen, váratlanul bekövetkezőnek) tartott események mögött is gyakran feltételeznek szándékosságot, akarattal történő cselekvést és cselekvőt: bizonyos csikója véletlen a lábáról leesvén, azonnal a fatensnek felesége kemény szókkal fenegette a Pásztornét (Bosz. 216, 1730); gyanakozék, hogy ő volna oka minden véletlen nyavalyának (Bosz. 217, 1730); Ezen véletlen dolog nem egyéb okból esett, hanem hogy Bedécs Istvánnénak egy beteg leánykája lévén, elsőbben Zainé gyógyította, azután pedig más asszonyt hívtak gyógyítani (Bosz. 158, 1754). Ugyanakkor a boszorkányperekben is különféle megoldásokkal fejezik ki a véletlen eseményeket: előhozakodván az ilyetén gonosz és rossz asszonyokról, mondta, hogy ha őneki találnának véteni, kész volna panaszra menni (Bosz. 465, 1751).
A segédigévé válás rögös útján
A 16–18. század során a talál + főnévi igenév szerkezet tekinthető jellemzőnek a ’hirtelen, váratlan, előre nem látható’ jelentés segédigei kifejezésére: ha valamint pénz találna maradni, jó volna – írja Barkóczy Krisztina férjének, Károlyi Sándornak 1698-ban. A jelenlegi TMK-s talál előfordulások mintegy 15%-a ilyen, tehát viszonylag gyakorinak számít ez a szerkezet. A talál segédigévé válását jól mutatja a bővítmény megváltozása; főigeként ’valaki talál valamit’, esetleg ’valamire’, míg segédigeként főnévi igenév a bővítmény: nem is találtam mindenekbe’ kedve szerint szólni (Barkóczy Krisztina, 1705), a fatens azon éjszaka időn ki talált menni az konyhára (Bosz. 282, 1742). A segédigei talál esetében az igekötős szerkezetek már a korszakban sem értelmezhetők ’megtalál’ (itt ’eltalál’) jelentésűként – a meg igekötő itt a hajítani főnévi igenévhez tartozik, s a talál hangsúlykerülése miatt kerül a talál elé: a Fatens háza födelét vájta volna a raboskodó asszonynak a kakasa, kihez egy fácskával hozzáhajíta a fatens, és meg találá hajítani, mely Kakasért összeveszett a fatenssel (Bosz. 221, 1743) hajítván az baltával, inaskát meg találván hajítani, megvágódott (Bosz. 63, 1723).
(Forrás: friends-fun-quotes.blogspot.hu)
A korszakban ugyanakkor több hasonló jelentésű ige is elindult segédigévé válás felé, szintén a véletlenséget, váratlanságot kifejező a használatban: ilyen az esik, a történik és a találkozik. Az esik egyik jelentésárnyalata, ami alkalmassá tette a véletlenszerűséget kifejező segédigei használatra, az állapotváltozás, ’valamivé válás’ lehetett: ott egészen az volt a híre, hogy maga is vagy rabbá, vagy másként esett Kegyelmed (Barkóczy Krisztina levele, 1705). Ehhez gyakran hozzákapcsolódik szándéktalanság, a tehetetlenség, olyan szókapcsolatokat eredményezve, mint korszakban jellemző és azóta sem ismeretlen a nyavalyába esett, betegségbe esett. Az esik általánosabb jelentése, az események egymásra következése, a történés kifejezése mentén is elindulhatott a változás: nagy hirtelen a falu felől nagy zúgás esék (Bosz. 37, 1723).
A segédigeszerű használat kialakulásával ezúttal is megváltoztak a ige vonzatai (’kerül valami valahova/valamibe’ vagy ’történik’ + alanyesetű főnév bővítményeket felváltja az infinitívusz): márciusba expediáltatott (’küldetett el’) áprilisba esett megadnom (Barkóczy Krisztina levele, 1705). Az esik ilyen használatának átmeneti voltát mutatja, hogy külön tagmondatként is kifejezhető lenne a bővítményben foglalt tartalom, s az esik a főmondat állítmánya lehet (míg a talál segédige esetében ez nem lehetséges): ’úgy esett (a dolog), hogy áprilisban adtam meg’. Ugyanakkor segédigei jelentés ráirányíthatja a figyelmet arra, hogy a cselekvő alanynak éppen mik a lehetőségei, képességei: ’úgy esett, hogy áprilisban tudtam megadni (és nem korábban)’. Vagyis nem a hirtelenség, az előre nem látható esemény, következmény válik hangsúlyossá, hanem hogy a beszélő (esetünkben levélíró) akaratától függetlenül sikerültek így az események. Hasonló figyelhető meg a következő részletben is: „dolmány itten nem lévén, mértéket küldene, szívem, kegyelmed, akit szabó mérne meg, mert az elei rámán esnék megvarrni” (Barkóczy Krisztina levele, 1705). Ugyanígy megmutatkozhat az is, hogy a cselekvés előre nem látható, nem tudatos döntés eredménye: amikor aztán az liszttel megindult volna este késő(!) az Malomból, esett jönni szekérrel Miskolc városában lakó Veress Nagy Janos háza mellett (Bosz. 61, 1716).
„Oly állapot történt”
A talál segédigééhez hasonló funkció kialakulása figyelhető meg a történik esetében (a 16. század elejéről már kimutatható a ’véletlen esemény következik be’ jelentése), bár előfordulása szórványosabb: „Továbbá ím küldtünk egy lakatot és egy reteszt fejével egybe, kit magaddal viselj, hogy mikoron történik úton járnod és valamely jobbágyodnál megszállanod, mindjárást rávethesd az ajtóra” – írja Nádasdy Tamás a feleségének 1558-ban. Ennek az igének a bővítménye azonban jellemzően tagmondatként jelenik meg, nem pedig infinitívuszként, tehát a változás átmeneti stádiumban van, egy-egy beszélő / levélíró nyelvhasználatában is váltakozás figyelhető meg: De ha történnék, hogy valami szükséges dolgainkért ez idő közbe haza ha kelletnék két napra mennem, tehát [...] tartasd készen túl az szekeret (Nádasdy Tamás levele, 1559).
A találkozik a mára elavult ’találtatik’, ’található’ jelentésben is gyakran használatos ebben a korszakban, a maitól eltérő vonzattal (alanyesetű névszó): annyi méz találkozott a kasban, hogy egy erős ember alig emelhette föl (Bosz. 114, 1721); Micsoda kis lakatocska találkozott nálad? (Bosz. 101, 1756), Eperjest vagy Lőcsén talán az ötvösöknél valami szép munka találkoznék készen (Károlyi Sándor levele, 1705) – ez utóbbi szövegrészletben szintén megfigyelhető, hogy a történés a résztvevők szándékától független, nem kiszámítható (ezt már a talán is mutatja). Emellett – a talál-hoz képest jóval ritkábban – előfordul a találkozik segédigei használata is: [a tanú] egykor a [ti. boszorkánysággal vádolt személy] házához találkozott menni, senki házánál nem lévén, e Fatens bement a házban (Bosz. 431, 1750). A találkozik ebben a funkcióban, azaz amikor véletlenül bekövetkező eseményt fejez ki, annyiban hasonlít a talál segédigére, hogy ez is csak főnévi igenévvel jelenik meg, azaz – szemben az esik és történik ilyen használatával – ennek nem lehet önálló tagmondatban kifejtett bővítménye.
(Forrás: allthesherlockgifs.tumblr.com/post/75907417180/sh-tags-the-universe-is-rarely-so)
„Véletlenszerű” változatok
Noha a segédigei használat a történik esetében szórványos a korszakban, említésre érdemesek azok az alternatív szerkezeti megoldások, amelyek erre az igére, és ennek jelentésére épülnek, szintén az akaratlanságot, a véletlent, a kontroll hiányát fejezve ki. Jellegzetes változat a történetből és a történet szerint: ha történet szerint sógor uram otthon nem volna, kegyelmed szakassza fel Miklós uram levelét (Telegdy János levele 1590), Egykor [a tanú] egy tyúkját [a boszorkánysággal vádolt személynek] történetből megütötte (Bosz. 30, 1717); a fatens is táncolva felment, és történetből a szekrényből említett Kiss Ferencznek túróját elvitte volna (Bosz. 296, 1755). Időnként ezek a megoldások hangsúlyozzák a szándéktalanságot – a segédigés, vagy segédigeszerű szerkezet mellett: vagy történetből nem találtam-e Görgeitől felküldeni [ti. egy levelet] (Barkóczy Krisztina levele, 1707); Hogyha történet szerint, a seprű az ajtóban talált dőlni, azért leghamarább megharagudott Dorkó (Bosz. 92, 1744), azt tanulta, ha történetből boszorkányokra találkoznék hogy igazan megismerhessen bennük [’felismerhesse őket’], tehát ott azon helyen álljon meg (Bosz. 457, 1653).
Az esik, a történik és a találkozik segédigei használatai visszaszorultak, a történetből és a történet szerint funkcióját pedig a történetesen vette át (ez azonban csak későbbről, a 19. század első negyedétől mutatható ki).
Források
Benkő Loránd (főszerk.) 1967–1976. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 1–3. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Gugán Katalin 2008. A központi segédigék története a középmagyar korpusz tükrében. In: Haader Lea – Horváth László (szerk.) Tanulmányok a középmagyar kor mondattana köréből, Tinta Könyvkiadó, Budapest, 64–76.
Gyöngyösi István: Murányi Venus. 1664.
Kálmán László – Nádasdy Ádám: A hangsúly. In: Kiefer Ferenc (szerk.) 1994. Strukturális magyar nyelvtan 2. Fonológia. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Pesti Gábor: Fabulák. 1536.
Szabó T. Attila et al. (főszerk.) 1975–[2009]. Erdélyi magyar szótörténeti tár 1–[14]. [1–4.] Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, [5–8] Akadémiai Kiadó, Budapest, [9–] Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár.
@hhgygy: „Az esik, a történik és a találkozik segédigei használatai visszaszorultak, a történetből és a történet szerint funkcióját pedig a történetesen vette át (ez azonban csak későbbről, a 19. század első negyedétől mutatható ki).”
@Székej Atilla: Bocsánat a kései válaszért! Sajnos nagyon sok példa nincs, mert általában annyi szerepel a jegyzőkönyvekben, hogy "Köszönék osztán neki, de semmit reá nem szóla / "köszönék neki, fogadá, kérdém, mint van?" De vsz. a következő példák tükrözik a korra jellemző használatot (legalábbis a jobbágyoknál): "Isten adjon jó napot kegyelmednek!" (1584), „Jó napot, jó Asszony!” (1771). A válasz pedig így nézhetett ki: "visszaköszöntötte erős beszéddel így, fogadja Isten"
Kösz, pont korabelinek szánt szöveget fordítok, néhány fordulat ma is érthető belőlük.
Egyébként hogyan köszöntek egymásnak akkor az emberek?
Szegről-végről ide kapcsolódhat a "történetesen" szó és az angol "happen to" szerkezet.