0:05
Főoldal | Rénhírek

Tabajdi Csaba szerint hiteltelen az EU

„Erőteljesen kikezdi saját állampolgáraink szemében az unió hitelességét, hogy csak az Európán kívüli emberi jogi jogsértések kapcsán emeli fel hangját” – mondta az Európai Parlament plenáris ülésén Tabajdi Csaba.

nyest.hu/MTI-OS | 2009. szeptember 15.

Az MTI sajtószolgálatához az MSZP Európai Parlamenti delegációja által eljuttatott hír szerint az MSZP delegációvezetője szeptember 14-én elhangzott napirend előtti felszólalásában sérelmezte, hogy az Európai Unió „néma marad ugyanakkor az olyan súlyos jogsértések esetében, mint a szlovákiai magyar nemzeti közösséget sújtó szlovák államnyelvtörvény diszkriminatív rendelkezései. Elfogadhatatlan, hogy az unió hallgat, amikor alapvető emberi és kisebbségi jogok sérülnek. A szlovákiai eseményeket ugyanis nem a magyar képviselőknek kellene felvetniük, hanem az európai fórumoknak kellene kezdeményező szerepet vállalniuk."

Tabajdi Csaba elmondta, hogy Leonard Oban, az Unió többnyelvűségért felelős biztosa „hozzá intézett kérésére” úgy fogalmazott, hogy „bár a tagállamok nyelvpolitikáját nem szabályozza az uniós jog, a szlovák nyelvtörvénynek az EU alapszerződéseivel és a tagállamok nemzetközi kötelezettségvállalásaival, így az Európa Tanács keretében elfogadott Kisebbségvédelmi Keretegyezménnyel és Nyelvi Chartával összhangban kell lennie.”

„Hasonló tárgyú nyilatkozatot tett Jerzy Buzek EP házelnök is két hete, de az is figyelemre méltó, hogy a csatlakozás előtt ezeket a követelményeket számon kérték a tagjelölt országoktól. Ezek a nyilatkozatok egyértelmű politikai útmutatást adnak, ugyanakkor intézményesített és jogi kötelező erővel bíró konfliktuskezelő mechanizmus nélkül nem segítik érdemben a probléma megoldását” – hangsúlyozta a szocialista delegációvezető.

„Súlyos hiányossága az Európai Uniónak, hogy nem rendelkezik belső, intézményesített konfliktuskezelő mechanizmussal, amely az unión belüli emberi- és kisebbségi jogi jogsértéseket vizsgálná és segítené azok megoldását. Az előző ciklusban egyik uniós intézmény sem élt ilyen kezdeményezéssel, de különös felelősség terheli ez ügyben az Európai Bizottságot, amely kezdeményezési joggal rendelkezik az uniós jogalkotásban. A következő Európai Bizottság kezében a döntés: továbbra is szőnyeg alá söpri a kisebbségi problémákat, vagy hajlandó végre szembe nézni velük és megfelelő intézményi keretek között kész segíteni azok megoldását” – zárta felszólalását a szocialista politikus.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...