0:05
Főoldal | Rénhírek

Szülői engedély kell a kiállításhoz

Szülői engedélyhez kötötte a román oktatási minisztérium, hogy a tanárok elvihessék diákjaikat az emberi test működését bemutató bukaresti kiállításra.

MTI | 2013. április 8.

A szaktárca átiratban rendelkezett erről. A Bukarestben működő Grigore Antipa Természetrajzi Múzeumban március végén nyitották meg Az emberi test című kiállítást, amely valódi preparált holttestek kiállításával mutatja be a látogatóknak az emberi testben lévő szerveket, illetve azok működését – írta a román média.

A tárlat kezdettől fogva vitát okozott Romániában, elterjedt róla a hír, hogy megkínzott foglyok holttestei is találhatók a közszemlére bocsátott testek között. Emiatt emberi jogvédő szervezetek a kiállítás betiltását kérték. Most Remus Pricopie oktatási miniszternél verte ki a biztosítékot a kiállítás, miután a tárcavezető maga is ellátogatott a múzeumba.

A tanfelügyelőkkel tartott konferencián kijelentette, hogy ő maga nem engedné a saját gyermekeinek megtekinteni a tárlatot. A miniszteri utasítások nyomán egy közlemény is született, amelyben az oktatási szaktárca szülői beleegyezés feltételéhez köti a kiállítás megtekinthetőségét diákok számára.

A minisztérium szerint a látvány „esetleges negatív érzelmeket” válthat ki a gyerekekből. Többen ugyanakkor azt feltételezik, hogy a minisztérium döntésében vallási szempontok is közrejátszottak, és így akarják távol tartani a diákokat az emberi test megismerésétől. Romániában az ortodox egyház számottevő befolyással bír a társadalomra.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!