Kitalált Szentendre
A legtöbbünkben élő kép a Duna-parti „mediterrán” városról szűk utcácskáival, barokk főterével korántsem olyan régi keletű és organikus fejlődés eredménye.
Több évtized után újra van állandó helytörténeti kiállítása Szentendrének. A formabontó tárlat a most közreadott várostörténeti tanulmánykötet „ikerpárjaként” nyújt vizuális betekintést a település múltjába. A helytörténetet újszerűen megközelítő Múlt a mélyben című állandó kiállítás és a magyarországi helytörténetírás gyakorlatában szokatlan megvalósítású Kép, önkép, múltkép című könyv a közelmúltból indul és visszafelé halad az időben.
Majorossy Judit, a tanulmánykötet egyik szerkesztője és a kiállítás koncepcióját kidolgozó múzeumi munkacsoport vezetője a fordított kronológiai szerkezetet indokolva elmondta: a jelenkor embere így azokkal a kérdésekkel találkozik először, amelyeket saját élettapasztalatából is jól ismer, s az időben hátrálva válnak láthatóvá a múlt egyre mélyebb rétegei. A szakember kiemelte, hogy a kiállítás hiánypótló vállalkozás, hiszen utoljára 1968-ban láthatott ilyet a közönség, átfogó helytörténeti munka pedig 1981-ben jelent meg.
A most közreadott tanulmánykötet előkészületei 2008-ban, a másik szerkesztő, Erdősi Péter szervezésében kezdődtek. Munkamódszerükkel nem a meglévő irodalom összefoglalására törekedtek, hanem új problémák, új források szemügyre vételére, miközben jelentős kutatásokat sikerült elvégezni, egyes résztémákban pedig hiánypótló alapkutatások, komoly forrásfeltáró munka valósult meg – idézte fel Majorossy. Hozzátette: az elbeszélés módjául a település önértelmezését, önképét, arculatát választotta, s Szentendre történetében a 20. század az a szakasz, amely mai társadalmának, önképének meghatározó időszaka volt.
A kötet indításaként Kende Tamás történész a Kádár-korszaktól a 19. század utolsó harmadáig tekinti át a város múltját, és azt vizsgálja, hogyan valósult meg a kisváros idegenforgalmi központtá fejlesztése a Kádár-korszakban. A legtöbbünkben élő kép a Duna-parti „mediterrán” városról szűk utcácskáival, barokk főterével – ami mára a vizuális és a nyelvi közhellyé válás veszélyét hordozza – korántsem olyan régi keletű és organikus fejlődés eredménye. A mai Szentendre „egy vizualitásba történt nagyberuházással” kezdődött a 1920-as években – mondta Majorossy.
A szerkesztő ismertetése szerint a tanulmánykötetben mozaikszerűen bontakozik ki egy átfogó történeti kép, amely az első írásos említéstől, az Árpád-kor elejétől az 1980-as évtizedig, tehát a rendszerváltás ellőttig jut el. A könyv szerves részét képezi a függelék, melyben többek között eddig soha nem publikált térképgyűjtemény, válogatott bibliográfia található, de fontos eleme a belvárosi házak történetét bemutató egység is.
Majorossy Judit az új állandó kiállítást jellemezve úgy fogalmazott: a tárlat egy-egy fontos mozzanatra irányítja rá a figyelmet, így a tematikus egységek felvillantják a 20. századi Szentendrét, a soknemzetiségű vagy a kereskedő várost. A szakember hangsúlyozta: akárcsak a tanulmánykötetben, a kiállításon is reflektorfénybe kerül a település szerb múltja, amely bár közismert, sokszor csak a felszínt érinti, pedig Szentendre szerb nemzeti emlékezethelynek nevezhető, s kitüntetett pontként szerepel a szerb nemzeti történelem térképén. A város legújabb tárlatán digitális eszközök, köztük „beszélő fiókok”, interaktív táblák és térképek segítik a látogatókat a tájékozódásban, emellett hangzó- és videoanyagok teszik átélhetőbbé és személyesebbé a múltat.