0:05
Főoldal | Rénhírek

Boldogasszony zarándokvonat
a Magyar Házért

A zarándokvonat utasai eddig félmillió forintot gyűjtöttek a kulturális központ részére.

MTI | 2013. május 20.

Magyar kulturális és oktatási központot hoznak létre az erdélyi Tür községben Magyar Ház néven, amely a tervek szerint 2014 őszén kezdheti meg működését – mondta Kémenes Lóránt, az 1700 lelkes Tür község plébánosa pénteken az MTI-nek. Mint azt a Boldogasszony zarándokvonat egyik résztvevőjeként közölte, a Magyar Háznak helyet adó épület tetőszerkezetének megújítását és az alapozás megerősítését már elvégezték. Megemlítette, hogy a zarándokvonat utasai eddig félmillió forintot gyűjtöttek a kulturális központ részére, de még számos munkálat van hátra, hogy megfelelő állapotba hozzák a házat.

Kitért arra, hogy a magyar nyelvoktatásra szeretnék helyezni az egyik fő hangsúlyt, ennek érdekében magyar órákat, előadásokat és egyéb nyelvművelési programokat, ezenkívül magyar táncházat, kiállításokat és népi kézműves foglalkozásokat is szerveznek. Megjegyezte, hogy korábban magyar iskola, később román óvoda működött a majdani Magyar Ház épületében, amelyet öt év pereskedés után – teljesen lelakva – tudott csak visszaszerezni. Kémenes Lóránt elmondta: ragaszkodik hozzá, hogy a régi épületet újítsák fel, ahelyett, hogy azt lerombolnák és újat építenének fel helyette.

Pénteken több mint ezer ember – köztük a Boldogasszony zarándokvonat utasai és csángó diákok – előtt celebrált szentmiséjén Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke a kontumáci kápolnánál kiemelte: a hit évének két célja, hogy elmélyítse a hitet az emberekben, valamint az, hogy tanúságot tegyenek a keresztények hitükről „ebben az értékét veszített világban”. Utalva a tékozló fiú bibliai példázatára rámutatott: ahol Istent hűtlenül elhagyják, ott rendetlenség, jogok megsértése, terrorizmus, háborúskodás, és diktatúra alakul ki, mert „amilyen mértékben hal meg az ember tudatában az Isten, olyan mértékben süllyed állati sorba”. Megjegyezte, „a hit nélküli életből a lényeg hiányzik, a hit szerinti élet pedig gyümölcsöző”, mert „értelmet és célt ad az embernek” az, hogy tudja, van az életnek végcélja,. Szerinte ezért érdemes ragaszkodni hitünkhöz, „legnagyobb kincsünkhöz és értékünkhöz”. Vaszary Kolos egykori esztergomi érseket idézve hozzátette: Magyarország több mint ezer éve a kereszténység útján jár, soha nem tagadta meg Istent. A szertartás után gyalogos zarándoklat indult a kontumáci kápolnától 50 kilométerre lévő Csíksomlyóra, ahol szombaton pünkösdi szentmisét celebrál Ternyák Csaba egri érsek.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!