0:05
Főoldal | Rénhírek

157 ezer magyarul tanuló kap támogatást

A „Szülőföldön magyarul” program keretében 2011-ben több mint 157 ezer romániai magyarul tanuló gyermek számára pályáztak a szülők a magyar állam által biztosított oktatási-nevelési valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásra – jelentette be Burus Siklódi Botond, a pályázatot lebonyolító Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke.

MTI | 2012. június 20.

A Székelyhon portál tájékoztatása szerint az RMPSZ befejezte a határidő előtt benyújtott 2012-es pályázatok feldolgozását, és megtette a javaslatot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. számára a támogatandó személyekre vonatkozóan.

Burus Siklódi Botond a portálnak elmondta, az április 30-i határidő előtt 108 488 pályázatot iktattak, ezekben 157 646 óvodás és iskolás számára igényelték a program keretében nyújtott nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást a szülők. Jelenleg a hiányos pályázatok kiegészítése zajlik, és azt várják, hogy az alapkezelő bizottsága döntsön a támogatások megítéléséről.

Az RMPSZ elnöke szerint a korábbi ígéret értelmében a pályázók zöme már június végéig meg kell hogy kapja a támogatást. A nyertes pályázók levélben kapnak értesítést, a kifizetések pedig, amiként tavaly, idén is az OTP bankon keresztül zajlanak.

Az RMPSZ elnöke néhány – a pályázatok 92 százalékos feldolgozottsága alapján kiszámított – statisztikai adatot is ismertetett. Ezek szerint a támogatást igénylő gyerekek 26,13 százaléka óvodás, 28,2 százaléka elemi iskolás, 26,18 százaléka általános iskolás, 19,48 százaléka pedig középiskolás. A kérelmek csaknem hatvan százaléka a Székelyföldről érkezett.

A pályázatok több mint felében egy gyermek számára igényeltek támogatást a szülők, de három olyan család is pályázott, amelyben kilenc gyermek számára kérték a támogatást. A Szülőföldön magyarul program keretében a magyar oktatási intézményekben tanuló gyermekek után pályázhatnak a családok 20 ezer forintnak megfelelő oktatási nevelési, valamint 2400 forintnak megfelelő tankönyv- és taneszköz-támogatást.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!