„Szüleik nyelvét elveszni nem hagyják”

A templom a hegyen van, az „emberek csánták, jó nagyra, hogy sok ember béférjen, mámókák es segítették, hordták szekérvel a köveket. Védőszentje Mária Magdolna”– mondják a Csík falusiak.

A Moldvai Csángómagyar Oktatási Program pedagógusaival készített interjúsorozatunk hetedik részében Csík falu (Ciucani) korábbi oktatóival, Gál Zsófiával (G. Zs.) és Tamás Tündével (T. T.) beszélgettünk.

Csík is Bákó megyében található, akárcsak a korábbi cikkeinkben bemutatott Magyarfalu, Pusztina, Diószeg, Dumbravén, Szitás és Somoska. A mintegy 600 lelkes település lakosságának 98%-a csángó.

Mióta működik magyar tannyelvű oktatás a településen? Ti mióta dolgoztok itt?

T. T.: Csík falu a madéfalvi veszedelem után alakult. Rekecsin község kis faluja, Bákó várostól harminc kilométerre van délre a Szeret mentén, a dombvidék ölén rejtőzködik, egy csodaszép völgyben – gödörben, ahogy errefele mondani szokás. A falu több részre oszlik: Mokány, Rákos, Borosgödör, Zehere, Dobrányos. A faluban mindenki katolikus. A templom a hegyen van, az „emberek csánták, jó nagyra, hogy sok ember béférjen, mámókák es segítették, hordták szekérvel a köveket. Védőszentje Mária Magdolna”– mondják a helybéliek.

A faluban az emberek egymás között csángósan beszélgetnek, mindenki érti és használja a csángós magyar nyelvet, ezért is döntött úgy 2004 őszén a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, hogy Csík faluban is elindítja az oktatási programot. A következő évben az állami iskolába is bekerült a magyar nyelv, a gyerekek heti három órában tanulhatják nagyszüleik nyelvét. A falu központjában lévő magyar házat 2006-ban vásárolták meg, ma már 110 gyermek látogatja az iskolán kívüli foglalkozásokat.

Jómagam jelenleg gyereknevelési szabadságon vagyok, hét évet tanítottam Csík faluban.

G. Zs.: Oktatói-nevelői munkámat 2011-ben kezdtem Csík faluban. 2015-ben tértem haza szülőfalumba, majd jött egy fordulat, és nekivágtam a nagyvilágnak. Pillanatnyilag Németországban élek a párommal, és itt dolgozok.

Nem volt könnyű kilépni azon a kis bordó kapun, amit a kezdetekben még oly bizonytalanul nyitottam ki. De a négy év során megszerettem Csík falut, a szívemhez nőttek a gyerekek, szerettem köztük lenni, szép emlékek kötnek oda…

Honnan és hogyan érkeztetek Moldvába?

T. T.: Sepsiszentgyörgyön születtem, Kolozsváron, majd Székelyudvarhelyen végeztem. Számomra nem volt ismeretlen a csángó téma, hisz szüleim által én is gyimesi csángó származású vagyok. Az akkoriban Kosteleken, édesanyám szülőfalujában tanítók által ismertem meg a programot, de az egyetemi évek alatt csoporttársak voltunk a budai születésű Botezatu Viktóriával. Őtőlük hallottam sokat a programról, és az utolsó évben ellátogattam Moldvába, majd szeptemberben már Csík faluban kezdtem tanítói pályafutásomat.

G. Zs.: Én Kézdivásárhelyen és a közeli székelyföldi falucskában, Alsócsernátonban nőttem fel. Felsőfokú tanulmányaimat a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karán végeztem, óvónő–tanítónői szakon. 2011 augusztusában Böjte atya szavait hallgattam, és ezen elgondolkodva döntöttem úgy, hogy Moldvában akarok tevékenykedni, szeretném megismerni jobban az ottani emberek életét.

Mi volt az első benyomásotok a településről és a lakosságról? Milyen nehézségekkel találtátok szemben magatokat?

T. T.: A Csík falusi emberek barátságosak, jóleső érzés volt az első időszakban, amikor idegenként is az utcán Istentől megáldott jó napot kívántak, vagy csak intettek a szekérről, traktorról. Itt az emberek nagyon vallásosak, naponta járnak templomba. A szertartásokhoz, a liturgia időpontjához, az egyházi ünnepekhez mindig alkalmazkodtunk. Az órarendet mindig úgy alakítottuk ki, hogy ne ütközzék a szentmisével, de ha véletlenül egy ünnep alkalmával más időpontja volt a szentmisének, és akkor nekünk foglalkozás volt a magyar háznál vagy az állami iskolában, akkor közösen elmentünk szentmisére a gyerekekkel.

G. Zs.: Természetesen voltak kezdeti nehézségek, amíg megszoktam a szokásaikat, a beszédüket, a gyerekek és a szüleik nevét, de szerencsére a kolléganőm ezekben a segítségemre volt, hamar egymásra hangolódtunk. Ahogy teltek a napok-hónapok, szépen lassan elfogadtak, megszerettek, ahogyan én is őket. Egyszer csak közéjük tartoztam.

A gyerekek szeretetre és törődésre éhesek. A szüleik segítőkészek, mindig a segítségünkre voltak, ha hozzájuk fordultunk. Volt időszak, amikor hónapokig nem volt vizünk, s ekkor rájuk szorultunk, vagy segítettek a tűzifa hasogatásában, elrakásában. Ez a segítség kölcsönös volt, hozzánk is bármikor fordulhattak.

A csángó szülők általában hogyan viszonyulnak a magyar iskolához? Megközelítőleg hány csángó gyermek él itt, és ebből körülbelül hányan járnak a helyi magyar iskolába? Milyen időközönként, milyen mennyiségben járnak a magyar iskolába (heti hány alkalom, napi hány óra)? Mikor kezdődik és meddig tart egy nap az oktatás?

G. Zs.: A szülők nagyon jól viszonyulnak a magyar oktatáshoz, iskolához. Gyerekeiket szívesen engedik a magyar házhoz foglalkozásokra. Vannak tevékenységek – például farsang, anyák napja, nők napja –, amikor ők is be vannak vonva, és szívesen jönnek, főleg ha egy kis táncház is követi azt. A faluban körülbelül 120-130 gyerek van, amiből 110 gyerek jár a foglalkozásokra óvódástól középiskolásig. A gyerekek csoportokra vannak osztva korosztályonként, és heti 3-4 alkalommal járnak foglalkozásra. Van, akinek az állami iskolában is van heti 3 órája, de azért a magyar házhoz is jár foglalkozásokra. Délelőtt 11 órától este 7 óráig folyamatosan jönnek a gyerekek. Egy tanárnak napi 5-6 órája van.

Mennyire ismerik a gyerekek a csángó közösségek történelmét? Mit tudnak Magyarországról?

T. T.: A nagyobbak ismerik a csángó falvakat, közösségeket, a történelmüket. Az a korosztály, amelyik érdeklődik is utána. A tantervet úgy próbáltuk alakítani, hogy ez is fontos szerepet kapjon benne. Természetesen Magyarország nem idegen számukra, hiszen nyaranta szervezünk táborokat. Ilyenkor van alkalmuk ismerkedni az anyaországgal. Szerencsére jó támogatóink, segítőink vannak, akik minden évben lehetőséget adnak, hogy a „gyermekeink” kiutazhassanak egy hétre Budapestre.

Hány évet/osztályt járnak a magyar iskolába a magyar gyerekek? Mit jelent a gyakorlatban, ha elvégzik az iskolát? Kapnak róla bizonyítványt? Ha igen, a román állam ezt elismeri?

G. Zs.: Itt, Csík faluban óvodás kortól középiskolásig mindenki jár magyar iskolába, foglalkozásra. Hála Istennek az utóbbi években mindenki beiratkozott középiskolába is. Igaz, ez román középiskola, de mi annak is örülünk, hogy járnak, hisz régebben csak elvégezték a nyolcadik osztályt, és utána dolgoztak. Ha járnak az állami iskolába is magyarórára, akkor ott kapnak bizonyítványt, amit természetesen elismer az állam is.

Általában hol tanulnak tovább a gyerekek? Tartjátok a kapcsolatot a végzett gyerekekkel? Ha igen, hogyan?

T. T.: A gyerekek most már majdnem teljes létszámban tovább tanulnak. Bákó városban, román állami iskolába iratkozik be a legtöbbjük. Lehetőség van Csíkszeredában is a továbbtanulásra, de a magyar iskolát kevesen választják a távolság és a „félelem” miatt. Vannak diákjaink, akik főiskolára is járnak. A legtöbbjükkel tartjuk a kapcsolatot.

Mitől félnek a gyerekek?

T. T.: Elsősorban attól, hogy távol lesznek családjuktól, hisz ilyen hosszú időre úgymond nem voltak nélkülük. Másodsorban az új kihívásaitól: új környezet, tanárok, iskola, barátok. Egy magyar iskolában minden tantárgy magyar nyelven van, ez nekik szokatlan is, és félelmet is kelt bennük, hogy majd hogyan tudják használni ezen területen a magyarnyelv-tudásukat.

A szülők általában milyen körülményeket tudnak biztosítani a gyerekeknek? Melyek a legjellemzőbb foglalkozások? Többségében mit és hol dolgoznak?

G. Zs.: Közel hatszáz ember él itt, gazdálkodással – állattenyésztéssel és földműveléssel – foglalkoznak. A mezőn pujt (kukoricát), pityókát (krumplit), búzát, szőlőt és zöldségeket termesztenek. A házaknál tartanak ünőt (tehenet), disznót, juhot, lovat. Van, akinek kis üzlete, „magazinja” van, vagy erdész, de ez kevés. Legtöbb családban az édesapa külföldön dolgozik, az édesanya és a gyerekek foglalkoznak a mezővel és az állatokkal.

A szülők, a gyerekek mennyire ismerik a keresztszülői programot? Van-e gyermek a helyi iskolában, aki részt vesz a programban? Ha igen, hány?

T. T.: A gyerekek és a szülők is jól ismerik a programot, hiszen többségüknek van keresztanyja, keresztapja, vagy mindkettő. Vannak, akiknek már alkalmuk is volt találkozni velük. Sok gyereket még nagy korában is támogatnak a keresztszülei, az iskola befejezése után is.

Milyen volt a kapcsolatotok a helyi polgármesterrel, a pappal, illetve más csángók lakta településekkel, az ottani tanítókkal?

G. Zs.: Kapcsolatunk a polgármesterrel és a pap bácsival jó volt. A környező falvakban a tanító kollégákkal is jó volt a viszonyunk, sokat jártunk egymáshoz, egymás programjain részt vettünk, segítettük egymás munkáját. A kapcsolatot még mai napig is ápoljuk, életre szóló barátságok születtek.

Milyen kulturális-művészeti, hagyományőrző vagy egyéb programokra van lehetőség a településen?

T. T. Természetesen minden jelesebb napot megtartottunk, az ilyenkor szokásos programok: kis táncház, közös mulatság a szülőkkel. Fontos, hogy ápoljuk velük a kapcsolatot, és ők is örvendenek egy kis kikapcsolódásnak. Az állami iskola és az egyház is gondoskodik arról, hogy a fontosabb ünnepek ne maradjanak el. Ha a szomszéd faluban történik valami, például guzsalyos vagy táncház, oda is el szoktunk látogatni, és gyerekeket meg szülőket is hívtuk. Ilyenkor, aki akart, velünk tarthatott. Különböző versenyek is vannak, például szavaló- és mesemondóverseny, népdalvetélkedő. Ezekre a gyerekek szorgalmasan készülnek, és izgulnak, hogy találkozhatnak más gyerekekkel, ilyenkor barátságok is születnek, és mindig valami újat tanulnak, látnak, hallanak.

A szülők jellemzően milyen nyelven beszélnek a gyerekekkel?

G. Zs.: A szülők otthon a gyerekekkel románul beszélgetnek, ha már nagyobbak, akkor csángósan is kezdenek hozzájuk beszélni. A felnőttek egymás között a csángómagyar nyelvet használják, így a gyerekek is hallják. Tehát egy idő után mindent megértenek, csak beszélni félnek, mert úgy gondolják, hogy nem helyes, amit mondanak, tehát folyamatos bátorításra szorulnak.

Hogy látjátok, van esély a nyelvcsere/nyelvváltás folyamatának megállítására, vagy a magyar nyelvű oktatás csupán késleltetheti ezt a folyamatot?

G. Zs.: Úgy gondolom, hogy van esély rá, még ha sok idő és türelem kell is hozzá. Mivel saját ingatlanja van a szövetségnek, nagy telekkel, ezért egy új magyar ház építésén dolgoznak. Reméljük, hogy a gyerekek továbbra is nagy számban fogják látogatni a foglalkozásokat, és „szüleik nyelvét elveszni nem hagyják”.

Kapcsolódó tartalmak:

• „Ti romának vagytak”
• Kalocsától Szitásig
• „Komoly, összehangolt stratégiára lenne szükség”
• „A mi falunkban sosem fog a magyar anyanyelv lenni”
• Megmaradás Pusztinán
• Magyarfaluban magyarul

Hasonló tartalmak:

• Magyar iskola a csángóknak
• A magyar iskolások szlováktudását tesztelik
• Anyanyelvből is lehet érettségizni Oroszországban
• Nyelvi fészkek és harc az öngyilkosság ellen
• Tüntetések Oroszországban

Hozzászólások (4):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)