Megmaradás Pusztinán
„Nem látunk esélyt a nyelvcsere folyamatának megállítására” – mondják a szinte 100%-ban csángó lakosú Pusztina magyar iskolájának oktatói. Mi Pusztina jelene, és mit tehetünk a magyar nyelv megmaradásáért?
Noha sokat lehet hallani és olvasni a csángókról, a Nyesten is igen gyakran foglalkozunk velük, még mindig nem áll a szélesebb olvasóközönség rendelkezésére kellő mennyiségű és minőségű naprakész ismeretanyag róluk. Ezért fontosnak tartjuk megszólítani azokat a pedagógusokat, akik a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program keretében magyar tannyelvű iskolákban tanítják a gyerekeket és segítik a közösséget immár közel harminc településen. Magyarfalu (Arini) után Pusztina (Pustiana) oktatóit kérdeztük.
Mária Terézia 1761-62-ben elrendelte, hogy a Habsburg Birodalomra még mindig veszélyt jelentő törökök ellen Délvidék és Horvátország után Erdélyben is szerveződjön határőrség. A székelyek privilégiumaikra hivatkozva megtagadták a határezredekbe való sorozásukat, s a közeli erdőségekbe menekültek, majd tömegekbe szerveződtek, s petíciókkal, küldöttségek útján kívánták kiváltságaikat érvényesíteni. A bécsi udvar parancsára Carato ezredes 1764. január 7-én bekerítette a falut, ágyúkkal tüzet nyitott, s rohamot indított a fegyvertelen székelyek ellen. A házakat kifosztották, majd felgyújtották, a menekülőket levágták. Mintegy 200-an haltak meg, s kb. ugyanennyi székelyt ejtettek foglyul. Ezt nevezik madéfalvi/mádéfalvi veszedelemnek vagy vérengzésnek, illetve a genocídium ’népirtás’ mintájára siculicidiumnak, azaz székelyöldöklésnek.
Pusztina a történelmi Moldva területén, a romániai Bákó megyében található. Az egyik legfiatalabb csángó település, az 1764. évi madéfalvi veszedelem után vándoroltak ide először magyarok. A mintegy 1500 fős lakossága szinte kivétel nélkül csángó. Amint előző cikkünkben is megírtuk, az 1950-es években szerveztek először magyar nyelvű oktatást Moldvában (így a faluban is), ám 1959-re meg is szüntették. A Ceaușescu-éra alatt a lakosság tudatos, irányított elrománosítása zajlott, Dumitru Mărtinaș nyomán pedig elfogadottá vált az a tudománytalan elképzelés, hogy a csángók elmagyarosodott románok. A rendszerváltozás után a globalizációval járó modernizáció, valamint urbánus szemlélet- és életmód, továbbá a román állam kisebbségekkel szembeni mérsékeltebb, de szüntelen asszimilációs politikája, a román iskolákban a csángók történelmét valótlanul tanító, s Mărtinaș nézetét terjesztő oktatás együttes hatására a beolvadás és az ezzel gyakran együtt járó nyelvváltás folyamata felgyorsult. Ezt hivatott lassítani a 2000-ben Pusztinán és Klézsén megkezdett Moldvai Csángómagyar Oktatási Program, amely a következő évben a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége vezetése alatt egyesült, majd bővült. A programot 2012-től a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) felügyeli. Közben 2005-ben létrejött A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány, amely elsősorban a keresztszülői programot, valamint egyéb, a csángó gyermekek oktatását támogató magánkezdeményezéseket koordinálja.
(Forrás: az oktatók engedélyével)
Pusztinán 1989 után erdélyi és magyarországi önkéntes egyetemisták segítségével nyári foglalkozásokon tanulhattak újra magyarul a helyi gyermekek, magánházak udvarán. Magyar tannyelvű iskola 2000 őszétől működik. Az iskola oktatóival, Mátyás Mónikával (M. M.) és Bilibók Jenővel (B. J.), valamint Nyisztor Ilona (Ny. I.) hagyományőrzővel beszélgettünk.
Honnan és hogyan érkeztetek Moldvába?
B. J.: A kérdést át kellene fogalmazni, mert mi itt születtünk. Mi Pusztinán abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mind helyi születésűek vagyunk az oktatási programban. Ez majdnem mindig így volt. Csak két alkalommal fordult elő, hogy erdélyi, illetve magyarországi tanárok foglalkoztak a magyar nyelv oktatásával Pusztinán. Sőt abban a szerencsés helyzetben is vagyunk, hogy Mátyás Mónika 2000-ben még tanítványunk volt, és most kolléganőnk.
Mióta dolgoztok itt?
M. M.: 2000-ben Bilibók Jenő elindította a saját házánál a magyarórákat. Akkor még csak szombaton és vasárnap voltak az órák. Én éppen hatodikos voltam, és jártam én is Jenő óráira. 2014-ben befejeztem a tanulmányaimat Egerben, és azóta tanítok Pusztinán a magyar házban.
Ny. I.: Én 2000 óta tanítok Pusztinán, de előtte is foglalkoztam a településen a magyar vonatkozású kulturális élet szervezésével.
B. J.: 2000-ben elindult egy oktatási program, amely követte a hivatalos iskolai tanévet. A tanítást én tartottam a szüleim házában. Hamarosan csatlakozott Nyisztor Ilona, aki a hagyományőrző foglalkozásokat vezette. Ugyanakkor indult a program Klézsén is a Szeret-Klézse Alapítvány székházában. 2002-ben sikerült elindítani az első magyarórákat a helyi állami iskolában, miután a szülők közjegyző előtt erősítették meg a kérvényeiket.
(Forrás: az oktatók engedélyével)
Milyen nehézségek adódnak az oktatásban? Mihez kell alkalmazkodni? Milyen a taneszközökkel való ellátottság?
M. M.: A román iskolához és az egyházközség életéhez igazodnunk kell. Én például az órarendemet az iskola órarendjéhez kell igazítsam, ugyanis a gyermekek akkor jönnek a magyar házhoz, amikor már befejeződnek az iskolai órák.
A „Legyen Ön is keresztapa, keresztanya!” program a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület kezdeményezése, amelynek célja az általános és középiskolás korú csángó gyerekek oktatásához való hozzájárulás. Ahogy az egyesület honlapján is olvasható: az adományozó „keresztszülő” „havi 4 ezer forint befizetésével lehetővé teheti egy általános iskoláskorú (!) gyermek számára az anyanyelvi oktatást.” A programról a Nyest is beszámolt. A csángó közösségekben hagyományosan ugyanazon személynek több különböző keresztszülője is lehet: kereszteléskor, bérmáláskor, esketéskor. Ahogy korábban megírtuk: a keresztszülő feladata, „hogy segítse a fiatalt eligazodni a közösségi szokásokban, de az is, hogy a mindennapi élethelyzetben konkrét, sokszor pénzbeli segítséget nyújtson neki – az utóbbi időben Magyarországon is népszerűvé vált »keresztszülőség« ennek a sajátos kiterjesztése.”
B. J.: Mivel itt születtem, mindig volt bennem egy ragaszkodás a településhez és a lakóihoz. Emiatt indult az oktatási program is. Úgy gondoltam, hogy mivel nekem csak középiskolában adódott lehetőségem megtanulni írni-olvasni magyarul a szülőfalumtól száz kilométer távolságra, mindent meg kell tennem, hogy a településen legyen lehetőségük a gyermekeknek magyarul tanulni.
Nehézségek mindig voltak és lesznek. Mindig volt bennünk annyi diplomáciai érzék, hogy ezekkel megbirkózzunk. Például az állami iskolában a román kollégák nagyon rosszul fogadtak az elején annak ellenére, hogy én ott végeztem. Féltek, hogy az állásuk veszélybe kerül a magyarórák miatt. Jelenleg megbecsült helyem van az iskolai kollégáim körében. Ezáltal a magyar nyelvnek, valamint a magyaróráknak is sikerült a megfelelőre alakítani a megbecsülését.
A keresztszülőinknek és a támogatóinknak köszönhetően jó a tanszerellátottságunk. Tavaly óta van a mi helyzetünkre (tehát román tannyelvű iskolában lévő magyar anyanyelvórákra) kidolgozott, államilag elfogadott tantervünk az alsós tanulóink számára. Reméljük, hogy hamarosan sikerül elkészíteni ezt a felsős tanulóink számára is. Utána ezek alapján elkészíthetjük a tankönyveinket.
Milyen a magyar, illetve a román lakosság aránya a településen?
B. J.: Pusztina az 1764-es madéfalvi mészárlás után menekült székelyekből jött létre. A rendszerváltásig mindenki magyarul beszélt a faluban. Újabban néhány román származású is került a településünkre házasságkötések révén.
(Forrás: az oktatók engedélyével)
A csángó szülők általában hogyan viszonyulnak a magyar iskolához? Megközelítőleg hány csángó gyermek él itt, és ebből körülbelül hányan járnak a helyi magyar iskolába? Milyen időközönként, milyen mennyiségben járnak a magyar iskolába (heti hány alkalom, napi hány óra)? Mikor kezdődik és meddig tart egy nap az oktatás?
M. M.: Bár az elején a szülők félve írták meg az iskolai kérvényeket, mert sok támadás érte emiatt őket is, gyermekeiket is, ma már boldogan tapasztaljuk azt, hogy egyre aktívabban vesznek részt ők is a programjainkon. Mindig büszkén újságolják egymásnak a gyermekeik által elért jó eredményeket. Büszkék arra, hogy gyermekeik a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program által szervezett versenyeken jó eredményeket érnek el.
Az általam tartott magyar foglalkozásokra összesen 107 gyermek jár. Heti 20 órában foglalkozom a gyermekekkel, minden nap déltől tanítok három-négy óráig. Ez heti két alkalom minden osztálynak és óvodai csoportnak. Újabban a szülőknek is tartok nyelvi foglalkozásokat.
Ny. I.: A mostani pusztinai szülők a ’90-es években a táncosaim, énekeseim voltak, most ők a legjobb segítőim. Én hétvégén tartom az óráimat, azonban van, amikor fellépéseknek kell eleget tennünk.
B. J.: A településünkön 89 iskolás gyermek van, közülük 84 számára kérték a szüleik a magyar nyelvű oktatást. Jövőre 87-re nő ezek száma. Emellett van 35 óvodásunk is. Az állami iskolában az alsósoknak négy, a felsősöknek heti három magyarórájuk van. Naponta reggel nyolc órától kezdődik a tanítás az iskolában, és délután háromkor ér véget. Az óráim közötti időben intézem az oktatás ügyeit.
(Forrás: Pusztina hivatalos honlapjáról)
Mennyire ismerik a gyerekek a csángó közösségek történelmét? Mit tudnak Magyarországról?
M. M.: A történelmünkkel megismertetjük a gyermekeket. Fontosnak tartom, hogy a gyermekek ismerjék a csángók múltját, ezáltal erősödik bennük a magyar identitástudat is. Magyarországra pedig gyakran járnak táborokba, így lehetőségük van a gyermekeknek arra is, hogy megismerjék Magyarországot.
Ny. I.: Most sokat tudnak a gyermekek, mert sok helyen felléptünk úgy Erdélyben, mint Magyarországon.
B. J.: A templomunk védőszentje Szent István magyar király. Sajnos az egyetlen olyan templom Moldvában, ahol magyar szent maradt a védőszent, és nem cserélték ki. Ebből is kifolyólag nekünk, oktatóknak tennünk kell azért, hogy a tanulóink jól ismerjék történelmünk legfontosabb részeit. Ebben sokat segítene az, ha elindulna nálunk is az állami iskolákban a helyi történelem tanítása. A törvény ezt lehetővé teszi a magyar nyelv tanítása mellett, csak még gyakorlatilag nem valósult meg.
Vannak-e kifejezetten a csángó gyermekek igényeire, körülményeire és nyelvváltozatára fejlesztett magyarnyelv-könyvek és szöveggyűjtemények?
M. M.: Magyar tankönyvek sajnos nincsenek még, de vannak szöveggyűjtemények, amelyek kifejezetten csángó gyermekeknek íródtak.
B. J.: Tervben van a tankönyvek elkészítése. Keressük azt a tankönyvkiadót és nyomdát, amely ennek a munkálatait felvállalná.
A magyar iskola honnan kap anyagi, szakmai vagy egyéb támogatást? A településen vagy azon kívül milyen segítségre, esetleg kinek a segítségére számíthattok?
M. M.: Mi, tanárok a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének vagyunk az alkalmazottjai, szakmai és egyéb támogatást az RMPSZ-től kapunk. Az anyagi hátterét az oktatásnak a magyar kormány fedezi, és A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány is besegít az oktatási helyszínek fenntartásának, fejlesztésének költségeibe.
B. J.: Anyagi támogatás magánszemélyektől, keresztszülőktől is érkezik. Emellett vannak olyan támogatóink is, akik segítik az oktatási tevékenységünket, a tanulóink tanulását tanszerekkel, táborok szervezésével vagy más jellegű hozzájárulásokkal.
(Forrás: az oktatók engedélyével)
Hány évet/osztályt járnak a magyar iskolába a magyar gyerekek? Mit jelent a gyakorlatban, ha elvégzik az iskolát? Kapnak róla bizonyítványt? Ha igen, a román állam ezt elismeri?
B. J.: Az óvodások egyelőre csak iskolán (azaz óvodán) kívül tanulnak magyarul. Az előkészítő osztálytól a szüleik kérhetik számukra az iskolai magyarórákat. Ezekre a nyolcadik osztály végéig járhatnak. Ha nem magyar tannyelvű iskolában tanulnak tovább, akkor már a tanulók maguk kérhetik a magyarórát az adott középiskolában. Az iskolában anyanyelvóraként szerepel a tantárgy a naplóban, és a tanulmányaik végén a bizonyítványukon.
Milyen arányban tanulnak tovább a gyerekek? Tartjátok a kapcsolatot a végzett gyerekekkel? Ha igen, hogyan?
M. M.: Minden gyermek továbbtanul valahol a nyolcadik osztály befejeztével. Minden évben van olyan nyolcadik osztályos gyermekünk, aki magyar nyelven folyatatja a tanulmányait. Tavaly például négy gyermek tanult tovább magyarul, kettő Csíkszeredában, kettő pedig Gyimesfelsőlokon. Idén két nyolcadikos diákunk készül magyar iskolába, Csíkszeredába.
B. J.: Amióta működik az oktatási program, mindig volt továbbtanulónk. Az elején a legtöbben Gyimesfelsőlokra mentek az Árpádházi Szent Erzsébet Líceumba, utána Csíkszeredában tanultak többen. Több olyan volt tanítványunk van, aki Erdélyben vagy Magyarországon egyetemen vagy főiskolán tanult, tanul. A Zeneakadémián is van volt tanítványunk.
Ny. I.: Tartjuk a kapcsolatot a továbbtanulóinkkal. A rendezvényeinkre mindig meghívjuk őket is, és ha itthon vannak, el is jönnek. Amikor előadásaink vannak, mindig szerepelnek ők is. A zenetáborunkban tavalytól a tanítványaink tanítják a gyermekeket furulyára.
B. J.: Arra biztatjuk őket, hogy a tudásukat lehetőleg itthon használják. Keressük a lehetőségeket arra, hogy hazatérjenek.
A szülők általában milyen körülményeket tudnak biztosítani a gyerekeknek? Melyek a legjellemzőbb foglalkozások? Többségében mit és hol dolgoznak?
M. M.: Egyre több szülő külföldön dolgozik, így egész jó körülményeket tudnak biztosítani a gyermekeknek. Külföldön a nők általában takarítást vállalnak, vagy idős emberek gondozását, a férfiak pedig az építőiparban vállalnak munkát. Az itthon maradt emberek mezőgazdasággal foglalkoznak, állatokat tartanak.
B. J.: Abban az esetben, amikor a szülő vagy a szülők vannak távol, a gyermekek körülményei javulnak, de az érzelmi világuk sokat sérül. Sok olyan eset van, hogy a gyermekeket is magukkal viszik a szülők külföldre, sőt a nagyszülőket is. Akik itthon maradnak, saját ellátásukra gazdálkodnak. Néhányan a közelebbi városokban dolgoznak.
A szülők, a gyerekek mennyire ismerik a keresztszülői programot? Van-e gyermek a helyi iskolában, aki részt vesz a programban? Ha igen, hányan vannak?
M. M.: A keresztszülős programnak én magam vagyok már két éve a moldvai felelőse. Ismerik a szülők és a gyermekek is a programot, körülbelül 70 keresztszülőnk van Pusztinán, ebből 45 aktív.
B. J.: A gyermekek rendszeresen tartják a kapcsolatot a keresztszülőikkel. Sok esetben a gyermekek szülei is találkoztak velük.
(Forrás: az oktatók engedélyével)
Milyen kulturális-művészeti, hagyományőrző vagy egyéb programokra van lehetőség a településen?
M. M.: A településen olyan hagyományőrző programokra van lehetőség, amiket a Moldvai Csángómagyar Oktatási Programon keresztül szervezünk meg Nyisztor Ilona segítségével, aki a hagyományőrző foglalkozásokat tartja a gyermekeknek. Szoktunk húshagyó keddi bált, húsvéti bált, táncházakat, kézműves napokat, zenetábort szervezni minden évben, a gyermekeknek és a szülőknek egyaránt.
Milyen a kapcsolatotok a helyi polgármesterrel, a pappal, illetve más csángók lakta településekkel, az ottani tanítókkal?
M. M.: Igyekszünk jó viszonyt kialakítani és tartani a helyi pappal. A polgármesterrel nem nagyon vagyunk kapcsolatban.
B. J.: Azért jó a kapcsolatunk az állami vezetőkkel is.
M. M.: A többi csángók lakta településeken oktató pedagógusokkal jó a viszonyunk, minden évben vannak találkozóink. Ezen kívül pedig a sok közös programon együtt veszünk részt, tehát eléggé gyakran találkozunk.
A szülők jellemzően milyen nyelven beszélnek a gyerekekkel?
B. J.: Főleg az 1980-as évek végétől a legtöbb szülő románul szól a gyermekéhez. Abban az időben erősen hangoztatták a hivatalos vagy az egyházi vezetők, hogy azért nem boldogulnak a csángó gyermekek, mert nem tudnak románul. Ezért a szülők elkezdték románul nevelni a gyermekeiket, hogy azok értsék az egyház nyelvét, és jobban boldoguljanak az iskolában. Amíg tehát a szülők egymás között magyarul, az ő szüleikkel is magyarul, addig a saját gyermekükkel románul beszélnek. Emiatt a gyermekek úgy érkeznek az óvodába, majd az iskolába, hogy értenek magyarul, de nem beszélik a magyar nyelvet.
(Forrás: az oktatók engedélyével)
Ez esetben a gyerekek anyanyelve már a román lesz, a magyar csupán másodnyelvként értelmezhető. Hogy látjátok, van esély a nyelvcsere/nyelvváltás folyamatának megállítására, vagy a magyar nyelvű oktatás csupán késleltetheti ezt a folyamatot?
M. M.: Nagy szívfájdalmunk, hogy nem látunk esélyt a nyelvcsere folyamatának megállítására. Csupán csak késleltetni tudjuk ezt a folyamatot, de bízunk benne, hogy sokáig fog még élni a magyar nyelv a pusztinai gyermekek, emberek ajkán.
B. J.: Az asszimiláció annyira előrehaladott, hogy visszafordítani lehetetlen. A jelenlegi helyzetben csak arra van remény, hogy a teljes beolvadást még sok ideig késleltetni tudjuk.
Kérdéses, hogy mi lenne, ha egyszer a jelenleg külföldön lévő pusztinai gyermekek tömegesen visszajönnének. Ugyanis sok olyan pusztinai származású gyermek van, aki nemhogy a magyar nyelvet, de a románt sem beszéli, hanem az adott ország nyelvét. Sok ilyen esettel találkozunk a nyári tanítás során, de ezek még csak egyedi esetek.
Milyen személyes terveitek vannak, illetve a helyi oktatással, közösségépítéssel, iskolaépülettel kapcsolatban milyen elképzeléseitek vannak? Van-e közös terv az egyes csángó települések közösségével vagy magyar tanítóival való együttműködésre?
M. M.: Személyes terveink közé tartozik, hogy a következő tanévtől legyen az iskolában egy külön magyar tanterem, amit mindenféle modern technikai eszközzel, magyar nyelvű szemléltető eszközökkel felszerelnénk.
Én személy szerint nagyon hasznosnak találnám egy olyan tanterem kialakítását, ahová csak az óvodás gyermekek járnának a magyar foglalkozásokra. Ezt be lehetne úgy rendezni, hogy különböző sarkok legyenek kialakítva, például egy, ahol legóznak a gyermekek; egy, ahol színezhetnek; egy, ahol plüss állatokkal játszhatnak stb.
B. J.: Tervünk mindig sok van, igyekszünk ezeket meg is valósítani. Helyi szinten szeretném, ha az iskolában lenne egy modern, jól felszerelt osztálytermünk. Örülnék, ha meg tudnánk valósítani a tanulóink kiemelt tehetséggondozását. Jó lenne, ha létre tudnánk hozni a gyermekeinknek egy korszerű játszóteret.
Ami moldvai szinten fontos lenne, hogy gyorsan elkészüljön a felsős tanulóink tanterve, elkészüljünk az ezek alapján megtervezett tankönyvekkel, munkafüzetekkel. Örülnék, ha az oktatási programban nőne a jól képzett, szakképzett oktatók száma. Jó lenne, ha minden településre kerülne egy államilag alkalmazott magyar iskolai mediátor. Fontosnak tartom, hogy minden oktatási helyszín megfelelő körülményeket biztosítson a foglalkozásokhoz, és korszerű felszereléssel rendelkezzen. Hogy csak a fontosabb terveket említsem…