Szlávul van, magyarul sem olvassuk
Egy kortárs magyar könyvről születik hat-nyolc kritika, egy világirodalmi műről négy-öt, a szláv irodalmak nem ismert szerzőiről meg talán kettő.
Több a szláv nyelvekről fordított irodalom a magyar kulturális folyóiratokban, mint könyvalakban – ennek okairól a Szláv TeXtus című elektronikus irodalmi újság szerkesztői pénteken az Országos Idegennyelvű Könyvtárban (OIK) tanácskoztak. Németh Orsolya polonista, főszerkesztő az MTI-nek csütörtökön elmondta, hogy a Szláv TeXtus szerkesztősége a tavaly megjelent, szláv szerzőktől magyarul kiadott könyvek listája alapján készítette el a 2012-ben a kulturális folyóiratokban megjelent szláv műfordítások és szláv témájú tanulmányok listáját. A felmérés idő és eszközök hiányában nem volt teljes körű, a következő folyóiratok alapján készült: Jelenkor, Holmi, Szépirodalmi Figyelő, Tiszatáj, Helikon, Nagyvilág, Kalligram, 2000, Magyar Lettre Internationale, Napút, Balkon, Műút, Haemus. „Bár a felmérés nem reprezentatív, az mégis egyértelműen látszik, hogy a könyvekkel ellentétben itt a délszláv irodalom, azon belül is leginkább a horvát és a szerb van túlsúlyban, illetve a vers inkább itt kap teret, és a folyóiratok a tematikus számaikkal gyakorlatilag átvették az antológiák szerepét” – állapította meg a főszerkesztő.
Tavaly összesen 47, szláv nyelvekről fordított könyvet adtak ki Magyarországon. Ebből a legtöbb, 16 lengyel, 15 orosz, horvát, bosnyák és szerb összesen öt kötet, míg bolgár egyetlen egy sem akadt. Németh Orsolya főszerkesztő a pénzhiányt tartja a legfőbb akadálynak a kevés szláv regény megjelenésért, mert „magyar kiadó addig nem gondoz fordításra váró könyvet, amíg támogatást nem kap akár az illető országtól vagy az EU-tól”.
A tavalyi könyves felmérés nyomán Mészáros Sándor, a Kalligram Könyvkiadó főszerkesztője úgy vélte, környezetünk kisebb kultúrái egyáltalán nem érdeklik az olvasót. „A könyvkiadásban viszont nagyon szűkösek a források. A délszláv kultúra iránt a háború miatt, politikai okokból kifolyólag végtelenül csekély az érdeklődés”. Emellett nincsenek új „sztárok”, vagy azok vannak, akik Nyugat-Európában befutottak, már hírnévre tettek szert és ez valamilyen magyarázat a lengyel és az orosz irodalom túlsúlyára. Egy kortárs magyar könyvről születik hat-nyolc kritika, egy világirodalmi műről négy-öt, a szláv irodalmak nem ismert szerzőiről meg talán kettő. „A magyar közönség elhárította a délszláv háború feldolgozását, és hiába írtak kiváló könyveket a szerb vagy a horvát szerzők, erre senki sem volt kíváncsi nálunk” – fejtette ki Mészáros Sándor.