0:05
Főoldal | Rénhírek

Szigorúan ellenőrzött iskolák

Szigorú minőségi követelményeket állítana a két tanítási nyelvű intézmények elé az új közoktatási törvény tervezete, elfogadása esetén anyanyelvű lektort kellene alkalmazni, illetve három év átlagában a diákok kilencven százalékának jelesre kell érettségiznie idegen nyelvből emelt szinten, s ugyanilyen arányban kell legalább négyesre vizsgáznia az idegen nyelvű tantárgyi érettségin.

MTI | 2011. február 25.

Az intézményeket először a 2014/15-ös tanévben az Oktatási Hivatal ellenőrizné.

A közoktatási törvény koncepciójának melléklete szerint a gimnáziumok és szakközépiskolák egyes osztályok, illetve évfolyamok keretében előkészítő tanévvel bővített két tannyelvű oktatást is folytathatnak. Erre a képzési formára azonban szigorú minőségi követelményeket rögzítene az államtitkárság. Indításának feltétele lenne anyanyelvű lektor alkalmazása, valamint az, hogy a kétnyelvű képzésben részt vevő tanulók legalább 90 százalékának az adott idegen nyelvből jeles eredményű emelt szintű érettségi vizsgája legyen, s ugyanilyen arányban az adott idegen nyelven legalább két jó eredményű tantárgyi érettségi vizsgája.

A tanulók számára e teljesítmény egyúttal államilag elismert felsőfokú komplex nyelvvizsgával egyenértékű.

Az emelt óraszámú nyelvi képzés mellett még két tantárgyból készülhet fel a tanuló emelt szintű érettségi vizsgára (alapóra + 2 óra) - olvasható a koncepcióban.

A fenti kritériumok teljesítése három év átlagában értendő, az annak megfelelést az Oktatási Hivatal ellenőrzi, először a 2014-15-ös tanévben. A feltételeket nem teljesítő iskolákban a két tannyelvű képzés felmenő rendszerben megszűnik.

A négy évfolyamos középiskolák a 2011/2012-es tanévig megindított nyelvi előkészítő évfolyamaikat továbbra is fenntarthatják abban az esetben, ha az előkészítő évfolyamon nyelvi képzésben részt vett tanulóik eddigi érettségi eredményei átlaga alapján igazolható, hogy e tanulóknak az első tanult nyelvből több mint 90 százaléka, a második tanult nyelvből több mint 70 százaléka komplex középfokú vagy felsőfokú nyelvvizsgát szerzett vagy azzal egyenértékű érettségi vizsgát tett.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
13 éve 2011. február 25. 17:16
1 Nước mắm ngon quá!

Azt elfelejti a kedves minisztérium, hogy az idegennyelv az, amit 80% vagy 70%-os szinten is érdemes tudni!

Azért mert az államtitkár asszony nem tudott megtanulni egy idegennyelvet, még nem kell okvetlenül megakadályozni másokat ebben!

Ez nem minőségbiztosítás, hanem bezárási hullám.