Sumer, magyar, két jó barát
A magyar és a sumer nyelv rokonítási próbálkozásai több mint 100 évre nyúlnak vissza. Ahogy nyelvészeti ismereteink gyarapodtak, úgy avult el az elmélet tudományossága. Mára már csak a népszerű irodalomban lelhető fel, a nemzetközi nyelvészvilág és a sumerszakértők is teljes mértékben és egyöntetűen elutasítják.
A magyar, akárcsak a legtöbb nép, önazonosságának egy részét valamiféle legendás, dicső múltban keresi. Ennek legkorábbi példája a hun–magyar kapcsolat hite. Hunor, Magor és a csodaszarvas legendáját Kézai Simontól (IV. László udvari krónikásától, 1283) ismerjük, aki valószínűleg a 6. századi történetíró, Jordanes krónikájából vette át a hunok eredetmondáját. Ez egyben egyfajta történelmi jogot adott a magyarságnak a Kárpát-medencéhez. Hasonló, szarvasra vadászó két testvérről szóló történetek Eurázsia-szerte léteznek, és valószínűleg részei egy általános eurázsiai eredetmítosznak.
A hunok nyelvéről valójában szinte semmit sem tudunk, és a ránk maradt történelmi krónikákból sem lehet a hun–magyar összefüggést valószínűsíteni. A 19. század második felében a híres utazó, Vámbéry Ármin a magyar–török (turáni) rokonságot hirdette, de már a saját korában megcáfolták elméletét nyelvésztársai, Hunfalvy Pál és Budenz József. A turáni elmélet – Turán Irántól északra, a Kaszpi-tengertől keletre terül el – a finnugor és az altaji nyelvcsaládot próbálta meg rokonítani a tipológiai hasonlóságok alapján, amit azonban az alapszókincsek mélyreható összehasonlítása nem igazolt. A magyaron kívül nagyon sok agglutináló (a továbbiakban egyszerűsítve ragozó) nyelv van még, és szinte mindegyikkel próbálták már kapcsolatba hozni. A sumer is ilyen, de a finnugor nyelveken kívül ezek a próbálkozások mind eredménytelenek maradtak.
Kapós patina
A sumer az első ismert írott nyelv. Első írásos emlékei i. e. 3200-ból származnak, és valamikor az időszámítás előtti második évezredre valószínűleg már ki is halt, de még sokáig fennmaradt a tudomány nyelveként, akár a latin a középkorban. Ékírását a 19. század második felében kezdték el megfejteni. Mivel a sumer is ragozó nyelv volt, így először más, az európai tudósok számára ismert agglutináló nyelvekkel (finnugor és altaji) próbáltak meg rokonsági kapcsolatba hozni.
Történelmi presztízse miatt azóta szinte az összes ragozó nyelvet beszélő nép megpróbálta már kisajátítani magának, de a nyelvészet jelenlegi állása szerint izolált nyelv volt. Érdemes megjegyezni, hogy a Wikipedia angol kiadása nem is említi a magyar–sumer rokonítási kísérletet, annyira nagy a nemzetközi tudományos egyetértés ennek az elméletnek az elavultságában.
A ma létező nyelvek többsége valamilyen nagyobb nyelvcsaládhoz sorolható (ismert ellenpélda a szintén izolált baszk vagy koreai nyelv), ezért nehéz elfogadni, hogy a sumer is elszigetelt nyelv lett volna. Az élelmiszer-termelés és a kereskedelem elterjedése előtt azonban a törzsi népcsoportok csak ritkán érintkeztek, így nyelveik is egymástól függetlenül fejlődtek. Az izolált nyelvek ma is viszonylag gyakoriak az egymással alig érintkező törzsi területeken, például Pápua Új-Guinea őserdőiben.
A sumer mint nyelv
A sumer nagy hatású nyelv volt, és szavait sok más nyelv, többek között az akkád is átvette. Ezek a szóátvételek azonban nem bizonyítanak nyelvrokonsági összefüggéseket. Az európai nyelvekben sok szó eredetét vissza lehet vezetni az akkádig. A magyarban ilyen pl. a cseresznye, a gipsz vagy a kömény. Ezek azonban többszörös közvetítéssel jutottak el hozzánk, és egyértelműen jövevényszavak. Azaz, még ha bizonyíthatóan találnánk is sumer–magyar szóösszefüggéseket, az sem igazolná a magyar nyelv sumer eredetét.
A probléma azonban ennél mélyebb, és a sumer nyelv ékírásos rendszerére vezethető vissza. A sumert kezdetben szó-, később pedig inkább szótagjelekkel jegyezték le. Ebből következik, és mindezt tovább bonyolítja, hogy a legtöbb sumer ékjelnek többféle olvasata van, és egy-egy szó (hangcsoport) többféle módon is leírható. Tehát az ékírás nem minden hangot jelöl pontosan, és a jelek jelenlegi hangtani értelmezése is csak konvenciónak tekinthető, amit más, jobban ismert nyelvekből (pl. az akkádból) próbáltak meg visszafejteni. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a sumer–magyar kapcsolat magyar „kutatói” valójában sem a sumer nyelvet, sem az ékírást nem ismerik, csak másodlagos forrásokra hivatkoznak, elképzelhető, hogy mekkora kavarodás és pontatlanság lesz a végeredmény.
A „sumerológusok” tévedései
Jellemző, hogy a sumer nyelv önjelölt magyar kutatói gyakran még azt sem tudják, hogy a sumer szavak nagybetűs szedése nem a szó hangalakját, hanem az olvasás/kiejtés bizonytalanságát jelöli. Nem meglepő hát, hogy az amatőr sumerológusok a tudománytalanság szinte összes lehetséges hibáját elkövetik. Sumer helyett néha akkád szavakat használnak, máskor az ékírásos jelek önkényes, szakemberek által nem támogatott olvasatát választják kiindulási alapnak, a magyar szavaknál pedig a ma használatos kiejtésre támaszkodnak, figyelmen kívül hagyva nyelvünk ismert történeti hangtani változásait.
Az összes tévedést lehetetlen volna felsorolni, de jó ízelítőt kínál belőlük például Komoróczy Géza könyve (Sumer és magyar?). Itt illik megjegyezni, hogy a sumer nyelv és az ékírás igazi szakemberei mind magyar, mind nemzetközi szinten teljesen elhatárolódnak a sumer–magyar nyelvrokonságtól.
Az önjelölt „sumerológusok” által a magyarban kétes módon fellelt sumer szavak még így sem felelnek meg a nyelvrokonság elfogadott ismérveinek. Nem mutatnak szabályos hangmegfeleléseket, és nem az alapszókincs köréből kerülnek ki. A nagyon nagy idő- és térbeni távolság szinte lehetetlen feladat elé állítja azokat, akik a magyarok sumer származását hirdetik. Így egyetlen fegyverük a tények meghamisítása marad.
A „sumerológia” és a politika
Már az egyik legkorábbi sumer–magyar nyelvrokonítási kísérletet is – Somogyi Ede: Szumirok és magyarok, 1903 – „izzó magyar sovinizmus” jellemezte még saját elvtársa, Galgóczy János szerint is, és ez azóta sincs másképp.
A sumer–magyar nyelvrokonság elméletével kapcsolatos vélekedések másodjára 1956 után, az emigrációban kaptak új lendületet. Ismertebb képviselőik közé tartozott Bobula Ida, Badiny Jós Ferenc és Gosztonyi Kálmán, akik mindannyian külföldön tevékenykedtek. Ott nem kellett szembesülniük a magyar szakértő-társadalom kritikájával, sőt még hivatkozhattak is politikai üldözöttségükre.
Ma is igaz, amit a szanszkrit nyelv szakértője, Schmidt József filológus írt 1925-ben, miszerint „egy, a tudomány mezébe bújtatott politikai mozgalom[ról]” van szó. A legártatlanabb esetben a magyarság öntudatát szeretnék vele felvirágoztatni, mindegy, milyen áron: akár egy nem létező, dicső sumer múlttal is.
Források
Klima László: Magyarságtudatunk és a finnugor rokonság, 1998
Komoróczy Géza: Sumer és magyar?, 1976
Zsirai Miklós: Őstörténeti csodabogarak, 1942
@Kormos: "Ettől még nem lesz Urál-Altáji nyelvcsalád"
Igazából ennyi akart a lényeg lenni, de köszi a korrekciót :)
@aphelion: "Az egyik finnugor nyelv (a magyar) valóban kapcsolatban állt az egyik türk nyelvvel (a törökkel), két hullámban is. De ez nem jelenti, hogy a finnugor és a türk nyelvcsoport családfai viszonyban állnának egymással." -- Ez a mondat semmilyen szinten nem felel meg a valóságnak, és az összes többin sem, mondhatni minden IS tévedés benne.
Először is a magyar nyelv a törökkel egy hullámban volt érdemi kapcsolatban, a hódoltság idején.
Másodszor nem két hullámban volt kapcsolatban türk nyelvekkel, hanem legalább sokszor (de lehet, hogy többször), ebből egy a kun hatás volt, egy pedig korábban a besenyő, ami viszont mindkettő kipcsak török, tehát nem oguz, mint a törökországi török.
Még korábban volt erős kapcsolat ogur típusú türk nyelvekkel, ami így már három, plusz azzal egy időben valamennyi szintén kipcsak kontakt IS feltehető.
Tehát már kapásból ez a három feltehető, viszont csak egy közülük a török.
A másik: Az orosz területen beszélt finnugor nyelvek kőkemény türk (főleg kipcsak) kontaktban élnek időtlen idők óta. Erza, moksa, udmurt, komi, mari, mind. Ott is kipcsak és ogur dominál. Utóbbi meg kőkeményen másolt a permi nyelvekből grammatikát tekintve is.
Ettől még nem lesz Urál-Altáji nyelvcsalád, de azért na.
@Hatti: Az egyik finnugor nyelv (a magyar) valóban kapcsolatban állt az egyik türk nyelvvel (a törökkel), két hullámban is. De ez nem jelenti, hogy a finnugor és a türk nyelvcsoport családfai viszonyban állnának egymással.
Ja és Vámbéryt nem cáfolta meg senki. Egyszerűen a tudományos konszenzus Budenz és Hunfalvy álláspontja lett, de nem azért, mert Vámbéryt cáfolni tudták volna. Természetesen Vámbéry is a saját korának szintjéhez képest volt kiemelkedő, ma már nem feltétlenül lehetne a rokonságkeresés minden elemével azonosulni, de ugyanez megvan Hunfalvynál és Budenznél is. Az ő nyelvi próbálkozásaik is meglehetősen naívak voltak mai szemmel.
Azt pedig mindig mindenki elfelejti, hogy abban az időben a nyelvcsaládot még úgy képzelték el, ahogy azt ma az urál-altájinak nevezett elmélet állítja, akkoriban ezt még csak altájinak nevezték. Budenz és Hunfalvy azt állította, hogy az altáji nyelveken belül a magyar nyelv a finnugor ághoz áll közelebb. A nagy probléma akkor keletkezett, amikor megalapozatlan paradigmaváltás történt, és a finnugor nyelvcsaládot leválasztották, önálló nyelvcsaláddá tették. Aztán jött az uráli bővítés, majd visszatért urál-altáji elméletként az eredeti altáji modell.
A modern nyelvtudomány viszont egyáltalán nem foglalkozik a finnugor(uráli) és a türk nyelvek kapcsolatával, pedig az létezik. A turkológia és a finnugrisztika végképp elvált egymástól, hozzáteszem indokolatlanul, vagy legalábbis mindkét tudomány művelőinek ismerni kéne a másikat is.
A kömény éppen az akkádban is sumer jövevény (gamun>kamûnu), de ez nem változtat azon, hogy aki nem olvassa az ékírást, az egyáltalán ne foglalkozzon a kora ókori Közel-Kelet nyelveivel. Bár az se garancia, hogy ha ismeri, mert Badiny is hiába volt Anton Deimel tanítványa, attól még kártékony fantaszta maradt.
A sumer - mint a Közel-Kelet első nagy kultúrnyelve, és az akkádra nagy hatással bíró nyelv - szókincs jó nagy része fennmaradt nemzetközi vándorszavakban (pl. akkor már a templom is).
"Az európai nyelvekben sok szó eredetét vissza lehet vezetni az akkádig. A magyarban ilyen pl. a cseresznye, a gipsz vagy a kömény. "
A wikipedia azt írja a cseresznyéről, h. az európai nyelvekbe az ógörögből került ( κερασός), amibe valamilyen ősi anatóliai ( vagy pre-görög ) nyelvből kerülhetett, az akkád szót csak mint összehasonlításként veti fel. Az is lehet, mind az akkádba, mind az ógörögbe abból az ismeretlen anatóliai nyelvből került a szó. A kömény és a gipsz esetében is csak azt valószínűsítik, hogy valamilyen sémi szóátvétel lehetett az ógörögben ( ahonnan továbbterjedt ), bár igaz, ez lehetettek az akkád utódnyelvei is , az asszír vagy a babiloni, de lehetett a föníciai is.
Idevágó linkek:
tenyleg.com/index.php?action=categoryView&type=places&category_id=29
tenyleg.com/index.php?action=categoryView&type=places&category_id=29
@DJS: „phonetically related”, „syntactically related”
Na ja.
Egy újabb rokonítási kísérlet:
"From the word-equations in the works cited in chapter 2 and in HMD and EDH there can be no doubt that all agglutinative languages are phonetically related to Sumerian and thus to one another. Since both Sumerian and Kannada (as representative of the Dravidian languages) fulfill the syntactic and morpho-syntactic requirements of genetic relationship established for Uralic and Altaic by Fokos-Fuchs (1962), all agglutinative languages are also syntactically related to one another and thus must originate in Sumerian."
Forrás: Tóth Alfréd: Are all agglutinative languages related to one another? Hága: Mikes International, 2007
Link: federatio.org/mi_bibl/AlfredToth_Agglutinative.pdf