0:05
Főoldal | Rénhírek
No comment

Schmitt: a tanulás az alapja mindennek

A tanulás, az egészséges életmód és a szép magyar beszéd fontosságára hívta fel az egri Dobó István Gimnázium diákjaink figyelmét Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön.

MTI | 2012. január 19.

Az államfő országjárása kilencedik, egri állomásán több száz tanuló előtt tartott előadást, amelyben úgy fogalmazott: a tanulásból nem engedhetünk, az mindennek az alapja, amivel egész életünket, jövőbeni sikerünket biztosíthatjuk.

Mint mondta, a gyorsabban, magasabbra, erősebben olimpiai jelmondat nemcsak a sportpályákra vonatkozik, hanem az élet minden területére, így a tanulásra is. A fiatalokat arra kérte, „ne dőljenek hátra”, ha már tudnak egy idegen nyelvet, például az angolt, hanem törekedjenek többre, hiszen a nyelvismeret ma már elengedhetetlen.

Schmitt Pál szólt arról is, jó lenne, ha a magyar diákok nemcsak szellemileg, hanem testileg is megfelelően fejlődnének, hiszen jelenleg 60 százalékuk egyáltalán nem sportol rendszeresen. Külön felhívta a diákok figyelmét, nem azt kéri, hogy olimpiai bajnokok legyenek, hiszen az rengeteg lemondással is jár, hanem azt szeretné, ha látszódna rajtuk az önbizalmat nyújtó "testi és lelki higiénia".

A köztársasági elnök arra kérte a tanulókat, próbáljanak szépen, választékosan beszélni, hiszen talán az egyik legszebb nyelven fejezhetik ki magukat. Emellett hangsúlyozta még a hazaszeretet fontosságát is, amely szerinte az önmagunkkal, valamint a lakóhelyünkkel és környezetünkkel történő törődéssel kezdődik.

Az államfő előadása végén az új alaptörvényt is a diákok figyelmébe ajánlotta, amely - mint mondta - hosszú évekre meghatározhatja az ő életüket is.

Schmitt Pál a nap folyamán felkeres egy kézműves sajtmanufaktúrát, ezután pedig a ZF Hungária gyárába veszi útját. Az államfő programja egy erdőteleki gyárlátogatással ér véget. A köztársasági elnököt útjára ezúttal is elkíséri felesége, Schmittné Makray Katalin.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
12 éve 2012. január 19. 13:20
1 Nước mắm ngon quá!

"A köztársasági elnök arra kérte a tanulókat, próbáljanak szépen, választékosan beszélni,"

Kac, kac, kac...