0:05
Főoldal | Rénhírek

Romániában csak románul?

Valer Marian szerint büntetni kellene azokat, akik a közintézményekben és más nyilvános helyen nem román nyelven szólalnak meg.

MTI | 2013. február 14.

A romániai magyarellenes retorika megfékezését kérte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Victor Ponta román miniszterelnöktől, akivel kedden találkozott.  A megbeszélésre azt követően került sor, hogy román-magyar vita alakult ki a székely zászló kitűzése ügyében. Az RMDSZ-nek az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Kelemen Hunor a román kormányfőnek elmondta: határozottan visszautasítják azokat a „sovén, magyarellenes” kijelentéseket, amelyeket Valer Marian szociáldemokrata párti szenátor tett. Marian egy vasárnapi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy egyik képviselőtársával együtt olyan törvénytervezetet terjeszt be, amely egyebek között büntetné azokat, akik a nyilvános helyeken nem románul beszélnek.

Kelemen szerint az ilyen megnyilvánulások a kilencvenes évekbe vetik vissza a romániai társadalmat. Kifejtette: az erdélyi magyarság számára sértő a Szatmár megyei szenátor „uszító” felvetése, amely szerint büntetni kellene azokat, akik a közintézményekben és más nyilvános helyen nem román nyelven szólalnak meg.

„Ilyen fajta lojalitásteszteket nem tűrtünk el eddig sem, ezután sem áll szándékunkban. (...) Határozottan visszautasítunk minden olyan próbálkozást, amely a többség és kisebbség között ellentétet, ellenségeskedést szít” – mondta az RMDSZ elnöke, aki szerint a szenátor törvénytervezete alkotmányellenes, és ellentmond számos, Románia által is aláírt nemzetközi egyezménynek.

A közlemény szerint Kelemen Hunor felkéri a romániai politikai elitet, határolódjon el a kisebbségellenes retorikától, ne tolerálja az ilyen megnyilatkozásokat.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (16):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Az összes hozzászólás megjelenítése
11 éve 2013. február 14. 21:31
16 El Vaquero

Nagyon gyapáljátok itt szegény földönkívülieket. Csak nehogy elmenjen az Intergalaktikus Jogok Főbíróságához... :D

Főleg Angry Bird fúj rendszeresen az ufonautákra, mikor neki malacokat kéne irtania. Biztos allergiás a földönkívüliekre, rossz emléket őriz néhány téves kilövésből, mikor nem a malacok felé, hanem az űrbe repült el.

11 éve 2013. február 14. 21:07
15 istentudja

@Földönkívüli:

Húúú,te tényleg földönkívüli vagy,nó offensz.

Roland2,kérlek add picit kölcsön a japán közmondásodat.

Köszönöm!

11 éve 2013. február 14. 20:54
14 maxval

Bulgáriában van ehhez kicsit hasonló, de csak a politikai életben, azaz nem szabad a bolgáron kívül más nyelvet használni parlamentben, helyi képviselőtestületben. Persze csak bolgár állampolgárra vonatkozik - ha Obama elmegy Szófiába, s felszólal a parlamentben, rá nem vonatkozik. S még a VÁLASZTÁSI kampányra is érvényes a szabály, azaz csak bolgárul szabad gyűlést tartani vagy borúsúrát kiadni. Ezt egyesek mostanában igyekeztek megváltoztatni, de botrány lett a próbálkozásból.

Magyarországon meg az a helyzet, hogy elvileg mindent szabad, de a gyakorlatban semmit. Pl. a kisebbségi önkormányzatok szabadon ülésezhetnek bármilyen nyelven, viszont a jegyzőkönyvnek magyarul is meg kell lennie, s jogvita esetén a magyar verzió a jogerős.Ezért pl., amikor valami fontos jogi ügy van, eleve magyarul folytatják le a gyűlést!

Egyébként Bulgáriában is szorgalmazza a szélsőjobb, hogy legyen kötelező Bulgáriában csak bolgárul beszélni. Szerintük ugyanis más nyelven beszélni "alkotmányellenes", hiszen a bolgár alkotmányban benne van "a hivatalos nyelv a bolgár": Ez nem vicc.

Tavaly is pár szélsőjobbos aktivista éhségsztrájkolt napokig a bolgár állami tv épülete előtt az "alkotmánysértő és nemzetellenes" tv ellen, ugyanis minden hétköznap van egy 20-perces török nyelvű híradó az egyik állami csatornán.

11 éve 2013. február 14. 19:28
13 Krizsa

Ejnye ejnye... :-)))))))))))

a nyuszikás vicc tetszett.

11 éve 2013. február 14. 18:03
12 béta

"se tóték, se oláhék, se rácék (hadd nevezzem így őket)" - Nevezzed, b+! Én meg hadd nevezzelek irredenta-soviniszta agyhalott csökevénynek. (Ugye érted halavány célzásomat? Mert írhatok a csonkaországos csonka agyadhoz még közelebb álló stílban is.)

11 éve 2013. február 14. 16:41
11 Pesta

Unalmas. Itt megint csak arról van szó, hogy se tóték, se oláhék, se rácék (hadd nevezzem így őket) nem szólhatnának egy szót se, ha a csonkaországban nem lenne ugyanúgy magyarellenesség.

Egyszer érdekes lenne nyelvileg is végigkövetni, hogyan változott a II. vh. óta az üres retorika, amivel valahogy mindig előbbre helyezték a nemzetközi, demokratikus stb., 90-től meg az uniós érdekeket. A csonkaországi politika olyan, mint a nyuszikás vicc, amikor a medve megkérdezi tőle, hogy miért sír, és azt feleli, hogy azért, mert megerőszakolták tegnapelőtt és tegnap is a folyóparton, és ma megint oda megy.

11 éve 2013. február 14. 16:25
10 Roland2

@Sigmoid: Vagy elvárják, hogy a külföldi, románul nem beszélő turisták végezzenek el előzőleg egy intenzív román nyelvtanfolyamot a Romániába való utazásuk előtt. Marianékból kinézem, h. a határátlépés egyik feltételének a felsőfokú , de min. középfokú román nyelvtudás igazolását tennék.

Egyébként ez a félnótás egyszer már kitett magáért : www.szatmar.ro/Budapest_lerohanasaval_viccelodott_a_galaesten_Valer_

11 éve 2013. február 14. 15:28
9 Sigmoid

Én csak azt nem értem, se itt, se a szlovák nyelvtörvénynél, hogy az még oké hogy a magyar kisebbséget akarják terrorizálni...

De mit csinálnak az amerikai turistával, aki bemegy a rendőrségre vagy városházára és nem átallja azt mondani hogy

"Excuse me, do you speak English?"

Megbüntetik 500 euróra? És milyen nyelven mondják el neki hogy meg van büntetve? Ha a rendőr angolul tartóztatja le a nyelvtörvény megsértéséért, akkor saját magát is le kell utána tartóztatnia? WTF?!

11 éve 2013. február 14. 15:13
8 Angry Bird

@Földönkívüli: A legjobb kommented, amióta ezt a hülye oldalt olvasom.

11 éve 2013. február 14. 14:59
7 szigetva

@Földönkívüli: Az Egyesült Államokban az angol sem hivatalos nyelv. Jól néznénk ki, ha a spanyol az lenne.

11 éve 2013. február 14. 14:25
6 El Vaquero

"egy ország törvényhozásnak joga van előírni, hogy mi a hivatalos nyelv, és ahhoz is, hogy elismer-e regionális kisebbségi nyelveket vagy sem"

Ehhez tényleg joga van. Ahhoz viszont nincs joga, hogy az eltérő nyelvhasználatot büntesse, vagy engedje, hogy a nyelvtudás hiánya miatt bárkit is hátrány érjen, és alapvető emberi, és alkotmányos jogai sérüljenek.

11 éve 2013. február 14. 14:24
5 Sultanus Constantinus

Elnézést. Kár volt olyanba beleszólnom, amihez nem értek.

11 éve 2013. február 14. 14:17
4 HakapesziM

@Földönkívüli: A finnországi svédek aránya összehasonlítható a romániai vagy a szlovákiai magyarokéval. Finnországban a svéd hivatalos nyelv.

Meg ugye nem azt hallgatjuk 23 éve, hogy tolerancia, másságtisztelet, emberi jogok, európai értékek, kisebbségek felkarolása. Anyanyelvén akar beszélni, tanulni, boldogulni ott, ahol évszázadok óta él. Hallatlan.

11 éve 2013. február 14. 14:12
3 Fejes László (nyest.hu)

@Földönkívüli: „ egy ország törvényhozásnak joga van előírni, hogy mi a hivatalos nyelv, és ahhoz is, hogy elismer-e regionális kisebbségi nyelveket vagy sem” Ez azért a nemzetközi jogbban sem így van. Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatáról pl. hallottál már? „Mindenki, bármely megkülönböztetésre, nevezetesen fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre, vagyonra, születésre, vagy bármely más körülményre való tekintet nélkül hivatkozhat a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított összes jogokra és szabadságokra.”

„a magyar kisebbség kezd visszaélni a jogaival, bele akar szólni az ország kormányzásába, amit nem kellene” Naná, elvégre nem azért román állampolgárok, hogy beleszóljanak Románia ügyeibe, hanem azért, hogy adót fizessenek.

11 éve 2013. február 14. 13:57
2 Sultanus Constantinus

@Roland2: Mondjuk ebben azért magyarok is hibásak, mert ha nem cirkuszoltak volna ennyit, akkor nyugodtabban is rendeződhetett volna a kérdés. Tudomásul kellene venniük, bármennyire is nehezükre is, hogy Romániában vannak, és egy ország törvényhozásnak joga van előírni, hogy mi a hivatalos nyelv, és ahhoz is, hogy elismer-e regionális kisebbségi nyelveket vagy sem. Ezzel nincs mit kezdeni. Az USA-ban pl. a lakosság egyharmada spanyol anyanyelvű, mégsem hivatalos nyelv (de nem is hőbörögnek ezért). Szerintem abból még sehol nem volt probléma, ha szépen "csendben", provokáció nélkül valaki használja az anyanyelvét. Romániában szerintem az a gond, hogy a magyar kisebbség kezd visszaélni a jogaival, bele akar szólni az ország kormányzásába, amit nem kellene.