Pozitív gondolkodás – nyelvi szempontból
Rövid, felületes leírások gyakran hirdetik, hogy a pozitív gondolkodáshoz vezető út első lépése, hogy nem használjuk a nem-et, vagyis nem használunk grammatikai tagadást. Ezzel közelebb kerülhetünk a mindenre kiterjedő bőséghez, a boldog élethez. Mai cikkünkben ehhez fűzünk néhány gondolatot, természetesen a nyelv és a nyelvhasználó oldaláról nézve.
Rövid, felületes leírások sokszor hirdetik, hogy a pozitív gondolkodáshoz, hozzáálláshoz vezető út első lépése, hogy nem használjuk a nem-et, vagyis nem használunk grammatikai tagadást. Ehelyett inkább pozitív, állító mondatokban fogalmazunk. (A negatív és pozitív jelzőket itt nem szemantikai szakszóként értjük, hanem általánosabb, „káros, a jövőbeli történések szempontjából előnytelen megfogalmazású” és „helyes, előnyös megfogalmazású” jelentésekben.)
Talán már sokaknak feltűnt az, amit most röviden összefoglalunk: hogyan válik hiteltelenné az így reklámozott pozitív gondolkodás azok számára, akik más forrásból nem kapnak róla információt.
Tilos a nem
Nem előnyös azt mondani, hogy „Nem akarok beteg lenni”, mert ezzel éppen az ellenkezőjét erősítem, és az ellenkezőjét érem el - mondják ezek a fent említett írások. Olyan, mintha egyenesen azt állítanánk: „Akarok beteg lenni” (vagy „Beteg akarok lenni”). Az Univerzum (nevezzük így a Természetfelettit az egyszerűség kedvéért) minden kérésre válaszol, s egy ilyen balul megfogalmazott kéréssel inkább csak előidézzük magunknak a rosszat. A helyes megerősítés tehát: „Egészséges akarok lenni”.
Ha viszont azt mondom, hogy „Nem akarok gazdag lenni”, akkor elkerülhetetlen a gazdagság? Hiszen ha ezt a „fordítási” módszert alkalmazzuk, akkor az eredmény a következő mondat: „Gazdag akarok lenni”. Tehát ha az Univerzum tagadás nélkül értelmezi a mondatainkat (mindegy, hogy ki is mondjuk azokat vagy csak magunkban beszélünk), az előbbiekből következően elkerülhetetlenül gazdaggá tesz minket.
A pozitív megerősítés a „Gazdag akarok lenni”. Akkor most, hogy is van ez? A betegség is biztos, és a gazdagság is biztos, bármelyik fenti „varázsmondatot” ismételgetjük? A gazdagságot bizonyára nem akarjuk elkerülni, a betegséget viszont igen.
És ez csak a magyar nyelv, és abból is a magyar tagadószó állítmánytagadó szerepében, és máris idáig jutottunk. Még inkább bonyolódik a helyzet, ha felfedezzük józan logikával, két lábbal a Földön állva, hogy a két mondat, – a „Nem akarok beteg lenni” és az „Egészséges akarok lenni” – nem ugyanazt jelenti. Előbbi annyit tesz, hogy egy bizonyos állapot nem kívánatos az alany számára, de azt nem tudjuk meg belőle, mely állapot lenne a kívánatos; nem kizárólagosan következik tehát belőle az egészségesség. Persze, lázadhatunk is a szemantika ellen, hiszen aki nem beteg, mi más is lehetne, mint egészséges. A pozitív megerősítésben viszont határozottan azt az állapotot jelöljük meg, mely az egyedüli kívánatos számunkra. Azért érezhető a különbség; az előnyösebb megfogalmazás nem szinonimája a tagadást tartalmazó mondatnak, hanem inkább pontosítása annak. De visszakanyarodva az Univerzumhoz, nemcsak a nemet nem szereti, de a határozatlanságot sem.
És mit szól az Univerzum a fosztóképzőkhöz, amik a morfológia szintjén fejezik ki a tagadást?
Állító mondatok – mágikus hatás vagy egyszerűen pszichológia?
A nyelv az emberi kommunikáció elsődleges eszköze. A megismerésnek (kogníció) fontos eszköze, továbbá a fejünkben lévő tudás és gondolatok leghatékonyabb hozzáférését is a nyelv teszi lehetővé. Hogy mit tudunk, mit tanultunk, arról többnyire verbálisan nyilatkozunk. Az információ közvetítésén kívül még számos funkciója van a nyelvnek; ezek közül egy nagyon érdekes a mágikus funkció.
A nyelvnek, pontosabban a nyelv speciális helyzetekben történő használatának különleges erőt tulajdonítottak és tulajdonítanak világszerte, erről olvashatunk a néprajzi kutatásokban, irodalmi művekben is. A nyelvhez kapcsolódó hiedelmek szerint gyógyíthatunk és árthatunk is a szavak kimondásával vagy leírásával, de még a gondolásával is; távol tarthatjuk a gonoszt; magunk oldalára állíthatjuk a szerencsét. Összefoglalva: szavakkal, mágikus formulákkal egy előre meghatározott cél elérése érdekében nem hagyományos módon hathatunk tárgyakra, élőlényekre, szellemekre. Ez a cél lehet például a sorsra gyakorolt befolyás. A mágikus formulák használatának jellemzői, hogy nagyon ügyelnek a kiejtésükre, a szóválasztásra.
A hasonlóság alapján a pozitív megerősítéseket, azaz az egyén számára pozitív jelentésű, állító mondatokat is kezelhetjük mágikus mondatokként, „a jó varázslatának” eszközeiként. Pszichológiai szempontból megközelítve viszont sokkal elfogadhatóbbá válik ez a téma, főként akkor, ha tudományos módszerekkel ellenőrizhetővé válnak a hatásmechanizmusok és eredményeik.
Az állító és pozitív értelmű mondatok használata fontos eleme az elmefejlesztő és stresszcsökkentő módszereknek: a kívánt állapotok, események, tapasztalatok vizualizációját pozitív állítások kimondásával erősítik, szilárdítják.
Miért fontos? Célok kitűzéséhez, megfogalmazásához ad nagy segítséget, ezzel segít tudatosabbá válni. Aki tudatosabb, átélheti azt az élményt, hogy saját életét ő irányítja, és ez az örömélményen kívül biztonságérzetet is nyújt. A hatás nem abban rejlik, hogy más személyeket vagy eseményeket manipulálunk az említett mondatokkal, hanem saját pszichénket befolyásoljuk jó irányba. Megváltoztathatjuk a mintákat, a szűrőket, amiken keresztül látjuk és kategorizáljuk a világot, és ez önmagában elhozza a pozitívként értékelt változást.
Miért érdemes pozitívan gondolkodni?
Frank Outlaw sokszor idézett sorai, amik nagyszerűen összefoglalják az okot, miért érdemes a pozitív gondolkodás elsajátításába energiát fektetni:
„Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaid!
Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteid!
Ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaid!
Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemed!
Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!”
Mégis korlátozás
Bár automatikussá lehet tenni a (pozitív gondolkodásból induló) pozitív beszédet, mégis nehéz lenne teljesen megszabadulni a nyelvhasználatban a tagadás kifejezését lehetővé tevő nyelvtani elemektől. Erre bizonyíték a médiakarriert élő, bárkivel játszható „fekete, fehér, igen, nem” játék, ami egyfajta tabu játék. Tilos kimondani az előbbi négy szót normális ritmusú, spontán beszélgetés során. Tanulható, automatizálható a tabuszavak elkerülése, azaz a profi játékossá válás nem lehetetlen – viszont az első pár alkalommal még egy pozitívan gondolkodó is bajban lenne. Az első másodpercekben ki lehet váltani a beszédpartnerből valamelyik szó kimondását, így a nem-et is. A leggyakoribb szavaink között van, használata alapvető. A tagadás kifejezésére minden nyelvben léteznek lehetőségek; a van/nincs, olyan/nem olyan megkülönböztetés alapvető kategorizálások a megismerésben. Így könnyen belátható, miért alakult ki az emberi nyelvekben a tagadás kifejezésének rendszere, mely inherens része a nyelvtannak. S az eldöntendő mondatokra is válaszolnunk kell valahogy: egyszavas nemleges válaszunk a „nem”.
Ha nem mondhatjuk, (mert ez a feltétele annak, hogy kulcsot kapjunk a jobb élethez,) akkor ez tulajdonképpen nyelvi tabu. A nyelvi tabuk erőltetése viszont szorongást, félelmet, stresszt okoz, s ezzel végül is a kívánt eredmény ellenkezőjét érheti el az ember. Stresszoldás helyett stresszt kap, megoldás helyett pedig több szorongató problémát – azzal együtt, hogy „nem működik” a módszer. Meg lehet próbálni kevesebb nemmel élni, de az elhagyás erőltetése károsabb, mint a használata.
Illedelmes kommunikáció
A pozitív gondolkodás és a világ pozitív válasza nem attól függ, hogy mennyi tagadást használunk. Az emberi érintkezés legfőbb megnyilvánulása a kommunikáció, igazi visszajelzéseket a külvilágból a kommunikáció útján kapunk. Mivel az emberek stressz-szintje a növekvő társadalmi és gazdasági problémák miatt egyre magasabb, egyre kevésbé tisztelik és tartják be a normális kommunikáció szabályait, türelmetlenek és frusztráltak. Például egyre kevesebbszer találkozunk az empatikus beszélőváltással: mások lekiabálása, beszédének megzavarása illetlen dolog, és negatív reakciót vált ki. Azonban az sem illő, ha valaki túl sokáig tartja magánál a szót.
Ellenben elég betartani a társalgás sikerét megalapozó szabályokat (a beszélők működjenek egymással a téma, az átadott információk mennyisége és minősége, a megfogalmazás világossága terén, betartva a kommunikáció kulturális illemszabályait), s máris pozitív válaszreakciót tapasztalhatunk. Továbbá magunkat is megtiszteljük azzal, hogy méltó módon fejezzük ki magunkat és kommunikálunk másokkal.
Források:
Crystal, David: A nyelv enciklopédiája. Osiris, Budapest, 2003. 19-20.
Hadsell, Helene: Nyerhetsz! Agykontroll Kft.,Budapest, 2003.
Gawain, Shakti: A teremtő képzelet. Édesvíz Kiadó, Budapest, 1994.