0:05
Főoldal | Rénhírek

Politikusok ellenőrzik majd a tankönyveket

Az Országgyűlés júliusban szavazta meg a tankönyvpiac rendjét szabályozó törvény módosítását, amelynek következtében a jövőben a szakminiszter is dönt a tankönyvjegyzékre történő felvételről.

Edupress | 2012. július 27.

Az új törvény már csak a Köztársasági Elnök aláírására vár. A tárca közlése szerint a módosítás oka, hogy a tankönyveknek egyaránt alkalmazkodniuk kell az új Nemzeti alaptantervhez (Nat), valamint a változó kerettantervekhez. Idén 108 tankönyv akkreditációs kérelmét és száz, már jegyzéken lévő tankönyv hosszabbítási kérelmét bírálták el. Jelenleg 3832 tankönyv szerepel az Oktatási Hivatal (Hivatal) által összeállított és nyilvántartott jegyzéken, a törvényi változások, a zajló akkreditációk miatt azonban ez a szám folyamatosan változik.

„A módosítás egy része ugyanis arra vonatkozik, hogy a későbbiekben tankönyvként az a kiadvány hozható forgalomba, amelyet vagy tankönyvvé nyilvánítottak, vagy az oktatásért felelős miniszter nyilvános pályázati eljárása keretében kiválasztott és a hivatalos tankönyvjegyzékre történő felvételéről döntött” – mutatja be a változások lényegét a Hivatal. Az új törvény július 24-én jelent meg a Magyar Közlönyben. Ha ez megtörténik, az új szabály az erre vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően lép hatályba. 

Jelenleg a tankönyvjegyzékre való felvétel a Hivatal közreműködésével zajlik: az érvényes tankönyvi engedéllyel rendelkező kiadványok és digitális tananyagok tankönyvjegyzékre történő felvételét a kiadók ugyanis az Oktatási Hivataltól kérhetik.

„A Hivatal évente egyszer állítja össze a tankönyvjegyzéket, és teszi közzé saját, illetve a Kormány honlapján, valamint gondoskodik a jegyzék felülvizsgálatáról és folyamatos frissítéséről” – tájékoztat a szervezet Közoktatási Engedélyezési Osztálya.

A tankönyvjegyzékre kerülés feltétele a tankönyvvé nyilvánítás, amelynek során a benyújtott kiadványok vizsgálatára a Hivatal tudományos-szakmai, tantárgypedagóiai és technológiai szakértőket rendel ki. A tudományos-szakmai szakértő a tartalom szakmai pontosságáról és hitelességéről, valamint tudományos naprakészségéről; a tantárgypedagógiai szakértő a feldolgozott tananyag taníthatóságáról és tanulhatóságáról, a tartalmi szabályozással kapcsolatos összhangról, s mindezzel összefüggésben a verbális és vizuális tulajdonságairól; a technológiai szakértő a kivitelezésről, az esztétikai és az egészségügyi követelményeknek való megfelelésről, digitális tananyag esetén a fentiek mellett a felhasználói igényeknek való megfelelésről is készít véleményt. A tankönyvvé nyilvánítás kiadvány esetében öt évre, digitális tananyag esetében három évre szól, amelynek meghosszabbítását a lejárat előtt 120 nappal kérhetik a kiadók.

A tankönyvként történő forgalmazásnak azonban nemcsak szakmai, hanem anyagi feltételei is vannak, hiszen, ahogy a Hivatal közléséből kiderül, az érvényes tankönyvi engedélyen túl a kiadványoknak és a digitális tananyagoknak a legmagasabb fogyasztói árra vonatkozó jogszabálynak is meg kell felelniük, amelyet minden év október 1-jéig hirdet ki az emberi erőforrások minisztere.

Az összesítő adatok szerint jelenleg 3832 tankönyv szerepel a jegyzéken. „Ez a szám tankönyvek mellett vonatkozik a jóváhagyott munkafüzetekre, feladatgyűjteményekre, atlaszokra, szótárakra, szöveggyűjteményekre. A közismereti tantárgyak tankönyveinek a száma a legmagasabb – pontosan 2957 darab –, de arányuk tantárgyanként nagyon eltérő és változó” – derül ki a Hivatal információi alapján.

A nemzetiségi tankönyvek területén jelenleg 505, a sajátos nevelésű igényű tanulók számára készült tankönyvek körében 238, hit- és vallásoktatási tankönyvként pedig 132 kiadvány és digitális tananyag szerepel a jegyzéken, s a jogszabályi feltételek szerint folyamatosan zajlik az akkreditáció, hiszen közeledik az utolsó rendelés leadásának határideje. Az iskolák szeptember 5-éig adhatják le pótrendeléseiket a Tankönyvi Adatbázis-kezelő Rendszerben a most következő 2012/2013-as tanévre vonatkozóan. Idén eddig 108 tankönyv akkreditációs kérelmét, valamint száz, már jegyzékre felvett tankönyvvel kapcsolatban érkezett hosszabbítási kérelmet bíráltak el. Ezek a számok szintén magukban foglalják a különböző intézménytípusokban tanuló diákok számára készült könyveket, digitális tananyagokat, illetve egyéb akkreditált kiadványokat.

Mivel a jelenleg jegyzéken szereplő könyvek akkreditációjánál még nem az új tantervek tartalmi előírásait vették figyelembe, a törvénymódosítás után jelentősen változhatnak az arányok például a tantárgyakat illetően, hiszen az oktatásért felelős miniszter pályázat útján szeretné szorgalmazni, hogy a tanulók minél hamarabb a nemrég elfogadott Nat szerinti tankönyvekből tanulhassanak. Az összesített adatok szerint jelenleg a matematika tantárgyé a legtöbb tankönyv, 502 akkreditált kiadvány áll ugyanis a tanárok és diákjaik rendelkezésére. Ezt követi az angol nyelv 480 darabbal, a harmadik a sorban pedig a magyar nyelv és irodalom összesen 415 darab elfogadott tankönyvvel. Az élő idegen nyelveket tanító tárgyak (angol, német, spanyol, orosz, olasz, francia) összesen körülbelül 750 akkreditált tankönyvvel rendelkeznek, a természettudományos tantárgyak (fizika, kémia, biológia és egészségnevelés, földrajz, egészségtan, környezetismeret – természetismeret, természetismeret – egészségtan, természetismeret – földrajz, környezetismeret) pedig csaknem ötszáz hivatalosan elismert kiadvánnyal szerepelnek a jegyzéken. A legkevesebb a kínálat az engedélyezett kiadványok terén a kevesebb óraszámban tanított, illetve a választható tantárgyak esetében, ilyen például az egészségnevelés, a filozófia vagy a könyvtárhasználat. 

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!