Pechünk van a ch-val
Olvasónk a ch betűkapcsolatról és az azzal jelölt hangról érdeklődik. A problémakör azonban jóval összetettebb, mint az első pillanatban gondolnánk.
Feribá nevű olvasónk kérdései elsősorban helyesírási jellegűek, és ilyen szempontból alig van köze a magyar nyelv rendszeréhez. De mivel éppen olyan hangok lejegyzését érinti, amelyek sajátos helyeket foglalnak el a magyar hangrendszerben, kapcsolódik érdekes kérdésekhez.
A ch betűkapcsolat része-e a magyar ABC-nek? Ha igen, melyik két betű közé sorolandó be? Egyáltalán szükség van-e rá, vagy csak germanizmus, az olyan német és jiddis szavak betűhív leírására, mint a krach, a pech, a technika?
Mi van előbb az ABC-rendben: a zöld malachit féldrágakő vagy a malachit mint a növendék röfi hite?
Az akadémiai helyesírás (AkH.) szerint a magyar ábécében nincs ch kettősbetű. Ezért eszerint a szabvány szerint az ábécérendbe szedés és az elválasztás szempontjából is két betű egymásutánjáról van szó. Ezért ha a malachit két értelmezésben lenne benne egy szótárban (mondjuk a ’féldrágakő’ értelme mellett egy ’sajátos totemkultusz’ értelemben is), akkor ezek sorrendje tetszőleges lenne a betűrend szerint.
Hogy szükség van-e a ch írásmódra? Ennek megítéléséhez először a ch kiejtésének kérdéséről kell röviden szólni. Ezt a betűkapcsolatot általában zöngétlen veláris réshangnak ejtjük, vagyis ugyanazon a helyen képezzük, mint a k hangot, de nem zárat, hanem rést képezve. Ez a hang a Föld rengeteg nyelvében használatos, a közelebbiek közül például a németben, az oroszban és a hollandban. Ez alól sokak, különösen az idősebbek beszédében kivétel az, amikor elölképzett magánhangzó után következik a ch, mert ilyenkor olyan zöngétlen réshangot ejtenek, amelyik sokkal előrébb, körülbelül a ty hang képzéshelyén van képezve (például a pech, Lerch szavakban). A németben elterjedt nevekkel a hátrébb képzett, veláris hangot, amelyet [x]-vel szoktunk átírni, Ach-Laut-nak, az előrébb képzett, palatális hangot pedig, amelynek a szokásos átírása [ç], Ich-Laut-nak. Ennek az az oka, hogy a német kiejtésben szintén a megelőző magánhangzó elöl- illetve hátulképzettsége határozza meg, hogy melyik mássalhangzót ejtik a kettő közül.
A ch írásmódra tehát azért van szükség (bár nyilván meglennénk nélküle is), mert a magyar helyesírásra általában jellemző a kiejtés szerinti írásmód (ettől csak a hagyományos írásmódban térünk el, például családnevekben, illetve az ún. szóelemzés esetében, amikor az írásmód inkább az alaktani szerkezetet tükrözi, mint a kiejtést). Ha nem ch-val írnánk például a krachot szóalakot, akkor a magyarul tanuló külföldieknek külön meg kellene tanulniuk, hogy ebben a szóban azt a bizonyos [x]-t ejtik a magyar beszélők, illetve fordítva, az írni tanuló gyerekeknek meg kellene tanulniuk, hogy a [x] hangot ilyen esetben hogyan kell írásban jelölni.
(Forrás: Wikimedia Commons / Gigillo83 / CC BY-SA 3.0)
Igaz, hogy bizonyos esetekben a [x] (és, ha valaki használja, a [ç]) hangot nem ch betűkapcsolat, hanem h jelöli. Ehhez kapcsolódnak Feribá további kérdései:
Az Allah, potroh, düh, sah szavak végén álló hangok azonosak-e a technika, a pech, a parachor, az izochor, az arkhón, és a khitón szavakban álló hangokkal? Egyáltalán, miért van ekkora káosz a -h- helyesírása körül?
Valóban, következetlenség, hogy például a doh szót a kiejtéstől eltérően nem doch-nak írjuk, pedig (ezt is kérdezi Feribá) tapasztalatom szerint ugyanúgy ejtjük a végén a mássalhangzót, mint például a krach szó végén. Ebben a helyesírásunk egy régi hagyományt követ, kivételes esetekről van szó. Annyiban viszont igazolható a doh-féle írásmód, hogy ennek a szónak azokban a toldalékos alakjaiban, amelyben magánhangzó követi a tövet, valóban h hangot, nem pedig [x] hangot ejtünk, például dohot, dohos. Ezért indokolt, hogy nem ch szerepel az írásképében, hiszen például a krach szónak minden alakjában [x] hangot ejtünk (krachot, krachom).
Miért van ekkora káosz a h-féle hangok helyesírásában? Azért, mert a [x] (illetve [ç]) előfordulása igen korlátozott: alig több szóban fordul elő, mint ahányat Feribá és én itt közösen felsoroltunk. Egy részük h hanggal váltakozik különböző alakokban, ezeket h betűvel jelöljük, más részük nem váltakozik h-val, ilyenkor írunk ch-t. Azt szerintem semmi sem indokolja, hogy az akadémiai helyesírás (a betűrendnél és az elválasztásnál) ne kettősbetűként kezelje a ch-t, hiszen az önálló hangértéke alapján pont ugyanolyan, mint a gy vagy az sz. Azt sem látom indokoltnak, hogy a -ch végű tövek -val/-vel toldalékos alakját így kell írni az AkH. szerint: pechhel, almanachhal. És különösen nem tartom indokoltnak, hogy az AkH. több paragrafusában is a ch, illetve a h kiejtéséről értekezik, például a 75.-ben kijelenti, hogy a méh tőnek csak azokban az alakjaiban ejtjük a h-t, „ahol a toldalék magánhangzóval kezdődik”. Mivel ez nem helyesírási kérdés, semmi keresnivalója az AkH.-ban. Ráadásul nagyon sokak beszédére az ilyen megállapítások nem is igazak, például ma már a legtöbben a méh tő minden alakjában kiejtik a h-t, éppen úgy, mintha ch-val lenne írva.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (45):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@LvT: Rendben, meggyőztél.
@Sultanus Constantinus: Nana, gondolj csak Jókaira.
Két rendőr bemegy a gyorsétterembe:
- Két bigmeket kérünk.
- Sajnos elfogyott, pechetek van.
- Akkor két pekketeket kérünk.
@KATÓ ferenc: Bizony érdemes volna - bár ez sem nyelvészeti kérdés. De én nem vagyok ellene a magánügyek szolíd kitárgyalásának sem - hát pl. a "kínos kérdések" áthidalására. A "magánügyeket" sem mindig fecsegési ingerből teszi fel az ember, hanem sokszor az előítéletek áthidalására: figyelj már, nem arról van szó... na mesélek egy kicsit, hogy legalább idefigyelj már! Meg aki helyesnek tartja, hogy bemutatkozzon. (Az ilyen ált. nem is használ nicknevet, vagy ha mégis, akkor is ismert személy.)
Mi lehet nyelvészeti kérdés bármilyen (táj, lakóhely, növény, állat, személy) neveknél? Csakis a név valódi jelentése, semmi más. Amikor egy nyelvész arra utal, hogy a (...) helynév eredete az egyik birtokosának a neve, akkor ez nevetséges amatőrizmus és üres információ, mert kit érdekel? Akár a helység nevének, akár a családnévnek biztosan volt VALÓDI jelentése. Csak ez a nyelvészeti kérdés, semmi nem.
A SZIGET-nek "be-szegett" és "zug" az értelme. Ha a magyarban már nem maradt fenn ennek még közelebbi jelentése, akkor... pl. a héber szug = körülvett, szoger = bezár. Ilyen a "sziget".
Erre valók a még soha nem keveredett gyöknyelvek, mert ha az egyikben nincs meg a mellékjelentés, egy további információ arról a szóról, hát 80-90%-os valószínűséggel meglesz a másikban.
Európa (a Közel-Kelettel együtt) ma is élő gyöknyelvei a FINN, a MAGYAR és az ARÁM / HÉBER. (Megjegyzés: igen, az arab is gyöknyelv, de sokkal fiatalabb...)
@LvT: Továbbra is, ha nem lett volna olyan elsőnek elnevezett [*], aki a <Szigetvári> nevet kapja, akkor a nagyapádék sem választották volna ezt. A névmagyarosítás voltaképpen mimikri, amikor is a nevünkkel a már létező nevek közé akarunk besimulni. A <Szigetvári> nevet magát tehát nem érinti a te családtörténeted: az onomasztika és a genealógia két külön terület, ahogy a nyelvtörténet is elválik a néptörténettől. — Amúgy a lakosnevek egyébként sem jelentenek feltétlenül közvetlen kapcsolatot a név viselője és a névadó földrajzi név között.
[*] Elsikkadtál a szóhasználatom fölött: „elsőnek elnevezett”-ről beszéltem, nem „felmenő”-től vagy „ős”-ről David Duchovny esetén sem. Bár mondjuk ez utóbbi esetén nehéz olyan életkerülményt felvázolni, amikor is az Újvilágban (vagy éppen az Óvilág germanofonok által uralt részében) olyan asszimilációs nyomás lépne fel, amely egy *Duchsteint vagy *Dunlopot ilyen névszlávosításra késztetne.
@Sultanus Constantinus: >> Én úgy tudom, hogy valamennyi pontos -i-re végződő családi név hasonlóképpen keletkezett <<
Korántsem. Erről így ír hajdú Mihály a családnevek enciklopédiája előszavában: "Általában az -i képzős neveket ősi nemesi neveknek tartották (különösen akkor, ha <-y>-nal volt írva, holott ez csak táji sajátsága a régi helyesírásnak: a Tisza vonalától nyugatra az <-y>, attól keletre az <-i> írásmód volt a gyakoribb), s ezért igen sokan választották az ilyen típusúakat új névül a névmagyarosítók a XIX–XX. században." – www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tinta/TAM...k_enciklopediaja.pdf
@Janika: @szigetva: Csak mint adalék, itt a Kantabra nevű felhasználó a Júpiter /'xupiter/ nevet ['kupiter]-nek ejti (először nem akartam hinni a fülemnek): hu.forvo.com/word/j%C3%BApiter/#es
@szigetva: Én úgy tudom, hogy valamennyi pontos -i-re végződő családi név hasonlóképpen keletkezett. (Az én nagyapám -- de lehet, hogy csak az ő apja, nem tudom pontosan -- neve meg eredetileg Friedmann volt.)
@LvT: De épp azt mondom, hogy semmilyen kapcsolat nincs a várossal (=a jelentéssel), csak a hangzásbeli hasonlóság. Valamelyik ős biztos téglát cígölt (vagy nem), de Szigetváron sose élt tudommal senkim.
@El Vaquero: Más nevén gúnyolódni, hadd ne mondjam, milyen dolog. Pláne más nagyapjának az elhagyott nevén. ☺
@LvT: jó lenne egyszer egy cikk a névmagyarosításokról. Sok esetben hangzásilag, nem egy esetben jelentésileg, végül néhányszor mind a kettő szerepe kimutatható az új névben. Bár a téma kényes is lehet, elismerem.
@szigetva: OFF: Ez ebből a szempontból mindegy, mert az elsőnek elnevezett esetén ekkor is a Szigetvárral való kapcsolat volt a motiváció: csak nem öröklés, hanem adoptálás útján. Ha nem lett volna ilyen, akkor a nagyapádéknak sem jutott volna ez eszébe.
@szigetva: haha, ez jó kis németes név, El phedrós csesztetések tárházát kínálja :D Különben is, most haragszok, mert megnéztem a The Helpet, és nagyon nem tetszett, lényegében semmi nem történt benne, és az akcentusok sem voltak érdekesek. El Phedró jobban tenné, ha már az amerikai szórakoztatóipar által vala szórakoztatá magát, akkor jobb filmeket nézne és ajánlana.
@LvT: azt mutattad ki, h a légzik az fujtat is. (vagyis ennek értelmei kerültek szét a szláv nyelvekben)
a *duž- érvelése is jól hangzik. dús-dőzs →: dužina (rostos)
ezt támasztja alá a dúži (buja)
@szigetva: lehet h a neveknek nincs jelentése (nem szerintem) de a szavaknak van. az a szó, h duchovny / duchovnij
duchovný - abbe, churchman, cleric (lelkész)
duchovný otec - spiritual father (szellemi atya)
duchovný svet - unseen (szellemvilág / lelkivilág)
annyiban igaz, h a 'lelkes' nem fordítható le, nincs *duchati, *duchoviti, *duchny, csak "hozzáértődik" h duch (lélek) - ov (-ból) - nij (-i)
.
kiegészítés:
dúchanie - air blast
- air blasting
- blooming
- blowing
- lancing
dúchať - air-blast
- blow
@LvT: Igen, sokszor így van. De máskor meg nem. Az én nevem például azért Szigetvári, mert a nagyapáméknak ez jutott eszébe, amikor 47-ben a Cziegelwagnert magyarosítani kellett.
@szigetva: >> Duchovnynak nem azért ez a neve, mert ’lelkes’, hanem azért, mert az apját így hívták. <<
OFF: Valóban. A név végül is arra utal, hogy az elsőnek elnevezett felmenő 'lelkész' volt. Adott esetben ugyanis ez a szlovák <duchovný> szó értelme.
@hun: A <duž(n)ina> ’gyümölcshús’ nyilvánvalóan nem tartozik ide: ez a <dúži> ’erős; egészséges’ ~ <duž(n)ieť> ’erősödik, gyarapodik’ származéka. Ez a szó a litván <daug> ’sok’ szóval rokon. A <ž> történelmileg a <g>-vel (ill. az ebből a XIII. sz.-tól kialakuló <h>-val) függ össze, nem a <ch>-val.
A <duť> ’fúj’ ~ <dutý’> ’ür(eg)es’ tő pedig hamis barát, amely nyilvánvaló, ha a lengyel megfelelőit elővesszük. Ezek ugyanis orrmagánhangzót tartalmaznak: <dąć> ~ <dęty> , míg a <duch> ’lélek’, <dychać> ’lélegzik’ nem. Ez mutatja, hogy az előbbiekben eredetileg nazális mássalhangzó is volt, míg az utóbbiakban nem. Ez a balti párhuzamok is mutatják: lengyel <duć> ~ litván <dumti> ’erősen fúj, fújtat’, de lengyel <duch> / <dusza> ~ litván <dausos> ’égbolt; (régen) levegő’ / <dvasia> ’lehelet, lélegzet; lélek, szellem’.
@hun: A neveknek nincsen nyelvi jelentése, Duchovnynak nem azért ez a neve, mert ’lelkes’, hanem azért, mert az apját így hívták.
@szigetva:
erről jut eszembe: Duchovny (jelentése 'lelkes', 'lelki'), és az értelmetlen 'dacsovni'
a szlávban:
a lélek : duch, duša, dušica
.
duch szintén kapcs. a léghez : dúchací (fúvó), vzduch (levegő)
dych : lélegzet
lásd még doh
továbbá még a duša jelentése→: dužina (rost, pép, mag)
duť : fújni (és annak szóbokra milyen értelemtársító okkal jött létre...)
dutina : üreg
dutá : tompa, üreges