0:05
Főoldal | Rénhírek

Országh László szótárverseny, 2013

Videók összeállításában, szóláncalkotásban és online tesztben mérték össze erejüket középiskolások.

MTI | 2013. március 12.

Csaknem nyolcvan vidéki és budapesti csapat mérte össze tudását az Országh László munkásságának emléket állító angol nyelvű szótárversenyen. Az Akadémiai Kiadó és az Angoltanárok Nemzetközi Egyesülete (IATFL-H) szervezésében lezajlott vetélkedő első helyezettje a Zsámbéki Premontrei Keresztelő Szent János Gimnázium Never mind nevű csapata lett. A második helyen a győri Jedlik Ányos Informatikai Szakközépiskola Aliens csapata végzett, harmadik helyet pedig a zalaegerszegi Apáczai Csere János Általános Művelődési Központ Apáczai’s Angels csapata foglalta el – adta hírül közleményben a kiadó.

A verseny során videók összeállításában, szóláncalkotásban és online tesztben bizonyíthattak a résztvevők, így az összesített eredmények mellett három különdíjat is kiosztottak: a legjobb videó díját a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium Four Wall Build a House nevű csapat kapta, a leghosszabb szóláncot a Zsámbéki Premontrei Keresztelő Szent János Gimnázium Ventriloquists csoportja tudta elkészíteni, a legtöbb csapatot regisztráló tanár pedig Csanády Szilvia, a budapesti Arany János Általános Iskola és Gimnázium tanára lett.

A szervezők a szórakoztató nyelvtanulás jegyében indították el a versenyt, amely a szótárak megfelelő használatának ismeretére kívánt rávilágítani. Oktatójuk segítségével és moderálásával csapatonként legfeljebb három diák dolgozhatott együtt, akik a verseny során nemcsak a nyomtatott, de az Országh László és Magay Tamás szerkesztette kéziszótár internetes változatát is használhatták. A díjazottak e-könyv-olvasókat, könyvutalványokat, VIP mozijegyeket és tradicionális angol édességcsomagokat vihettek haza.

Országh László Akadémiai díjas nyelvész és irodalomtudós munkásságának egyik legjelentősebb eredménye az angol kézi szótárak megszületése. Az Országh László és Magay Tamás szerkesztésében megjelent kétnyelvű kéziszótár legújabb kiadása 1,5 millió szótári adattal, új szócikkekkel, modernizált külalakkal került a polcokra 2012-ben.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!