0:05
Főoldal | Rénhírek

Örkény-egypercesek – képregényben

Örkény István egyperces novellái ihlették annak a hat fiatal képzőművésznek a munkáit, akiknek az író születésének 100. évfordulója alkalmából szerdán a Hadik Kávéházban nyílik tárlata.

MTI | 2012. július 18.

Az Hommage á Örkény című kiállításról Beszédes Noémi, a kávéház kommunikációs asszisztense elmondta: a rövid, tömör megfogalmazású szövegek és a képregény összekapcsolásának koncepcióját az alkotók találták ki és főként ebben a formában dolgozták fel az egyperceseket.

Bár az író iránti rajongás már korábban összehozta a csoportot, a művek nagy része Örkény István születésének 100. évfordulója alkalmából készült – emelte ki Beszédes Noémi. Hozzáfűzte: az alkotók áprilisi, azonos című tárlata és a mostani között van ugyan átfedés, de ötven százalékban új anyagot láthatnak az érdeklődők.


A 35 grafikai művön kívül a kiállítás megnyitóján szerepel majd még egy rövidfilm is, amelyet alkotója, Popella Dóra erre az alkalomra készített. A megnyitó után a filmet a szomszédos Szatyor Bár és Galéria vetíti majd a kiállítás ideje alatt, vagyis szeptember 2-ig.

Arról, hogyan talált egymásra a kávéház és a képregény-kiállítás, Beszédes Noémi elmondta: mind az alkotók – Remsei-Kovács Nóra, Vincze Nóra, Kondor Tamás, Popella Dóra, Tebeli Szabolcs és a szervező Jáger Attila –, mind a Hadik kölcsönösen kereste a kapcsolatot, együttműködésük szinte magától értetődő volt.

Amellett, hogy a kávéház általában is nagyon sok irodalmi rendezvénynek ad otthont, júliusban Örkény-hónapot tartanak. Ennek keretében például az úgynevezett Örkény-sarokban a vendégek kedvükre olvasgathatnak az író műveiből – fűzte hozzá a kávéház munkatársa.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!