0:05
Főoldal | Rénhírek

Orbán kiállt Hoffmann mellett?

Orbán Viktor miniszterelnök kiállt a köznevelési törvényjavaslat mellett - jelentette ki Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kedden újságírók előtt, a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának ülése után, ahol - Lázár János Fidesz-frakcióvezető szavai szerint - a köznevelési törvényjavaslat elvi kérdéseiről tárgyaltak. Hoffmann Rózsa szerint az államtitkárság álláspontja van többségben a frakción belül.

MTI | 2011. december 6.

Hoffmann Rózsa szerint az államtitkárság álláspontja van többségben a frakción belül. Az oktatási államtitkár azt mondta a tanácskozáson után, hogy nem volt olyan távol egymástól a „két-három-négy-ötféle álláspont”, de sok kérdés tisztázódott, így például egyértelművé tették az állami szerepvállalást. Hozzátette, hogy egy részben stiláris, részben tartalmi módosításban egyeztek meg, ami a fenntartás és a működtetés kettéválasztásának kérdését érinti.

Közölte ugyanakkor, hogy „a többi kérdésben, amelyben módosító indítványokat kaptunk, és nem támogattuk, úgy néz ki, hogy a mi álláspontunk van többségben a frakción belül is, ahogy én ezt tudtam, hiszen a képviselőkkel egész évben kommunikáltam”.

Kérdésre válaszolva Hoffmann Rózsa azt mondta, nem érzékelt feszültséget az elmúlt hetekben, a feszültséget talán inkább a sajtó érezte. „Én vissza is vonultam, éppen azért, mert szerintem nem arról kellene szólnia a törvényről adott híradásnak, hogy különböző vélemények vannak, hanem a törvény alapkoncepcióját, üzenetét, legfontosabb célját szeretném mindig ismertetni” – fogalmazott, kijelentve: semmiféle feszültség nem volt és most sincs benne, a törvény pedig bírja a kormány támogatását.

Orbán Viktor miniszterelnök az ülésről távozóban csak annyit mondott az újságíróknak, hogy van olyan módosító javaslat, amelyet támogat.

Lázár János az ülésen történteket összefoglalva közölte: a köznevelési törvényjavaslat elvi kérdéseiről szólt a tanácskozás, egy konstruktív megbeszélés zajlott egyebek mellett az önkormányzat és az állam viszonyáról a jogszabály hatálybalépése után, a pedagóguséletpálya-modellről, a hátrányos helyzetűek érdekében tett felzárkóztatási lépésekről, valamint az óvodáztatás kérdéséről. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy konkrétan, a köznevelési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról jövő hétfőn tárgyal majd a frakciószövetség, csakúgy, mint az önkormányzati, valamint az új választási törvény javaslatához érkezett módosító indítványokról.

A köznevelési törvényről szólva úgy fogalmazott, „van, amiben már egyetértünk, és egészen biztos, hogy hétfő estére mindenben egyet fogunk érteni”, a kormánypárti képviselőcsoportok pedig támogatni fogják a törvényt. Hozzáfűzte, annak részletkérdései, hogy az önkormányzatok később milyen szerepet fognak vállalni, még tisztázásra vár.

A kormányzat világossá tette – folytatta Lázár János –, hogy az oktatásban három területen szeretne egyértelmű viszonyokat teremteni: az állami fenntartású iskolákban az állam határozza meg az oktatás tartalmát, csakúgy, mint az oktatási intézmények szervezetirányítási rendszerét, és a nevelés-oktatási munka ellenőrzésének is állami kézben kell lennie.

Példaként kitért arra is: abban mindenki egyetértett, hogy az óvodáztatási életkort a jelenlegi ötéves korról előrébb kell hozni, az azonban vita kérdése, hogy három- vagy négyéves korra.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!