0:05
Főoldal | Rénhírek

Ön is tehet róla, ha nem tesz ellene

A szülők 83 százaléka él abban a tudatban, hogy gyermeke sosem követett el bántalmazást – négyszer annyi gyerek mondta magát ilyen cselekmény elkövetőjének, mint ahány szülő tudott ilyen esetről.

MTI | 2015. április 18.

A gyermekek bántalmazásáról, a megfélemlítéséről beszélni kell – mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főigazgatója szerdán, a témában rendezett fővárosi tanácskozáson, hozzátéve: a megfélemlítésről szóló történetek sokszor tabuként vannak jelen a társadalomban. „Hajlamosak vagyunk a gyerekek túlzásának tekinteni az elhangzottakat, holott ezek az esetek súlyos pszichológiai problémákhoz is vezethetnek a bántalmazott fiataloknál. A maga szakterületén mindenki tehet ezen esetek ellen” – hangsúlyozta Aranyosné Börcs Janka.

Emlékeztetett: a médiahatóság 2011-ben hozta létre az internet hotline szolgáltatását, amelyen a többi között kilenc témakörben jog- és érdeksértéseket bárki bejelenthet, így a zaklatást is, és tavaly nyitották meg a Bűvösvölgy oktatóközpontot, ahol már eddig is több ezer fiatalnak tanították a biztonságos és hatékony médiahasználatot.

Közölte, a gyermekvédelem online vonatkozásaival foglalkozó kerekasztal már tavaly közzétette ajánlását az internetszolgáltatók számára, hogy tegyenek hozzáférhetővé ingyenes magyar nyelvű szűrőprogramot, amelyet a szülők és pedagógusok letölthetnek mobiltelefonokra, táblagépre és számítógépre egyaránt.

Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke a több mint száz szakember, köztük számos tanár, rendőr részvételével megrendezett eseményen arról beszélt, az elmúlt két évtized informatikai robbanásának következtében gyakran éppen azok a felnőttek nem tudják megvédeni a fiatalokat az online tér veszélyeitől, akiknek ez a feladatuk lenne, míg egy kutató az online bántalmazás, megfélemlítés hatalmas látenciájáról szólt.

Parti Katalin, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa megemlítette: nemrégiben ezer diák, nyolcszáz szülő és mintegy kétszáz tanár megkérdezésével végeztek felmérést általános iskolákban és középiskolákban. Az eredmények azt mutatják: a szülők 83 százaléka él abban a tudatban, hogy gyermeke sosem követett el bántalmazást, míg a gyerekek 64 százaléka nyilatkozott ugyanígy. Eközben – jegyezte meg – négyszer annyi gyerek mondta magát ilyen cselekmény elkövetőjének, mint ahány szülő tudott ilyen esetről.

A szakember felhívta a figyelmet: az alsó tagozatosoknál jellemzően a megfélemlítés látható formái jelennek meg, a felsősök arról számoltak be, hogy az ilyen esetek inkább online érik őket, míg a középiskolásoknál drasztikusan csökken a jelzett megfélemlítések száma. Ennek egyik okaként azt említette, hogy a fiatalok erre az életkorra megtanulják helyre tenni az ilyen támadásokat.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!