Obama, a levelező
Talán semmi más nem acélozta meg annyira Barack Obama amerikai elnök eltökéltségét az egészségügyi reform megvalósítására, mint az a napi több mint tíz levél, amelyet elolvasott az egyszerű amerikaiak által neki címzett sok ezer közül. Ezek az írások valóságos talizmánná váltak számára: magával vitte őket, idézett belőlük, mozgósító üzenetként (ellenfelei szerint propagandakellékként) használta szövegüket. Amikor pedig a héten végre eljött az aláírás pillanata, külön is kiemelte szerepüket.
A Fehér Ház keleti termében megrendezett ceremóniára meghívták annak az ohiói asszonynak a családtagjait, aki megírta az elnöknek, hogy az egyre emelkedő törlesztési részletek miatt fel kellett bontania egészségbiztosítási szerződését. Ott volt egy kaliforniai kisvállalkozás tulajdonosa is, aki e-mailben tájékoztatta Obamát: nehéz küzdelmet kellett folytatnia azért, hogy egészségbiztosítást köthessen öt alkalmazottja számára. Meghívást kapott több más levélíró is, köztük egy 17 éves pennsylvaniai lány, aki korábban arról számolt be a Fehér Háznak, hogy öttagú családja elvesztette jogát az egészségbiztosításra.
Elnöksége első hetében Obama megbízta munkatársait, hogy válasszanak ki naponta tízet a címére érkező több tízezer levélből. Méghozzá – mint azt jó előre megmondta levelezési igazgatójának, Mike Kellehernek – olyanokat, amelyek nem csupa elismerő bíztatást tartalmaznak. Hogy ez mennyire jól sikerült, mutatja, hogy nemrég még tréfálkozott is irodájának személyzetével: „a válogatás kétségtelenül reprezentatív mintát nyújt, mivel a levélírók fele idiótának minősít...”.
Tizennégy hónappal hivatalba lépése után Obama még mindig magával visz tíz levelet minden egyes munkanapja végén, amikor hivatalából felmegy magánlakosztályába. Ott elolvassa őket, és három-négyre személyesen válaszol. Ezek a levelek – jelentette ki egy ízben – „minden másnál többet tesznek azért, hogy folyamatosan érzékeljem, ami az országban történik”.
Kelleher szerint a levélírók leggyakoribb témája az egészségbiztosítás és az ország gazdasági helyzete. Obama ezekben a levelekben találta meg az elvont politikai viták legjobb ellenszerét.
„A gyerekek kézírásos levelei a legkeményebbek” – mondta az elnök valamikor a télen. – „Olyanokat írnak, hogy «az apu most vesztette el állását, a nagyi beteg, és nincs pénze egészségbiztosításra...»”.
Mikor lesz már nyugtunk?
A tavasz elején Natoma Canfield írása keltette fel a figyelmét. Az 50 éves nőt korábban rákkal kezelték, takarítónőként dolgozott az Ohio állambeli Medinában, és arról panaszkodott az elnöknek, hogy miután egészségbiztosításának költsége 40 százalékkal megemelkedett, kénytelen volt lemondani róla, viszont attól tart, hogy ha emiatt kifizetetlenül maradnak kezelésének számlái, elvesztheti akár a házát is. Obama azt írta válaszlevelében: "pontosan az olyan emberek érdekében harcolunk az új egészségbiztosítási törvényért, mint amilyen Ön is!" Canfield asszony levelét Obama később felolvasta a biztosítási társaságok vezérigazgatói előtt, szóvivője pedig egy sajtótájékoztatón ismertette.
Néhány héttel rá a Fehér Ház a levélíró nővérét kérte fel, hogy bemutassa az elnököt egy Ohio államban rendezett gyűlésen, ahol aztán Obama elmondta a hallgatóságnak, hogy Natoma Canfield nem sokkal korábban összeesett és kórházba került, ahol leukémia elleni kemoterápiát kap. „Őérte vagyok itt” – jelentette ki az elnök.
Az eset emberközelbe hozta Obamának az egészségügyi reformért indított végső rohamát. Egyúttal érzékeltette azokat a veszélyeket is, amelyeket bírálói vetnek a szemére, nevezetesen, hogy propagandaeszközként veti be az egyedi emberi történeteket, és az ilyesfajta szívfacsaró esetekre hivatkozva túlságosan is leegyszerűsít bonyolult kérdéseket. A példa okáért Natoma Canfield alighanem jogosult a szegények számára a hatvanas években bevezetett szövetségi Medicaid betegbiztosítási segélyprogram igénybe vételére, ráadásul az a clevelandi kórház, ahol kezelik, nem kíván jelzálogot bejegyeztetni a házára.
„Mindenre lehet megfelelő történetet találni” – vélekedik Stanley Renshon, aki a New York-i Egyetemen politikapszichológiával foglalkozik. – „Ez szándékos kihasználása.... azoknak (a levélíróknak), akik engedik magukat felhasználni hangzatos sztorik céljára”.
Az elnök gyakorlata kicsapta a biztosítékot néhány Obama-bírálónál. Glenn Beck konzervatív kommentátor például paródiát írt a témára, felolvasott egy „Gertrúdnak” tulajdonított levelet, amelyben a szerző az elnök szüntelen levélfelolvasásai miatt panaszkodik. „Mikor lesz már végre nyugtunk? Csak a mi kisvárosunkban 1457 ember kísérelt meg öngyilkosságot pusztán azért, mert egyszerűen belebetegedtek abba, hogy Obama szüntelenül leveleket olvas fel, vagy azokról papol, amelyeket esténként elolvas” – hangzott az „idézet”.
Obama hívei ezzel szemben arra hivatkoznak, hogy számos levél nagyon is a valóságos helyzetet tárja fel. Jenn Whitcomb például, aki 2008-ban részt vett Obama elnökválasztási kampányában, tavaly ősszel azért sürgette az új törvény elfogadásának meggyorsítását, mert különben apja meghal, mielőtt államilag biztosított kezeléshez jutna. Az apa hamarosan meg is halt. Obama válaszlevelében részvétéről biztosította Jennt, és biztosította arról, hogy az új törvény a nő apjához hasonló emberek millióinak jelent majd segítséget.
Persze nem minden Obamának címzett levél szól betegségről és gyászról - akad köztük olyan, amely némi enyhülést hoz és mosolyra fakaszt. Egy kisfiú például számtan házi feladatát küldte el az elnöknek, és megkérdezte tőle, hogy mit gondol róla. Obama átnézte, és azt válaszolta: „úgy látom, csak két megoldást rontottál el benne...”