0:05
Főoldal | Rénhírek

Nyugdíjasok is használhatják az egyetemi könyvtárakat

Nyugdíjasoknak tartanak nyílt napot csütörtökön az ELTE Egyetemi Könyvtárban; az érdeklődőket épülettúra és számos más program várja.

MTI | 2011. július 5.

A rendezvényről szóló összegzés szerint a programmal azt a tévhitet szeretnék eloszlatni, hogy kizárólag egyetemisták és oktatók vehetik igénybe a 450 éves jubileumát ünneplő könyvtár szolgáltatásait.
A nyílt napon két ízben indul a könyvtár történetét, épületét bemutató épülettúra, melynek kapcsán az idén 250 éve elhunyt Mikes Kelemen tiszteletére rendezett kiállítás is megtekintő a bibliotéka dísztermében.

A résztvevőknek emellett lehetőségük nyílik arra, hogy a kölcsönzőpult túloldaláról, a szolgálati helyek használatával betekinthessenek a könyvtári munkafolyamatokba, megismerkedjenek a tájékoztatás eszközeivel, végigkísérjék a kölcsönzés folyamatát és a könyvek megóvásának egyik útját, a digitalizálást.

Könyvtárhasználati bemutatón tájékoztatást kapnak a könyvtárra vonatkozó alapvető információkról, az itt őrzött nagy értékű könyvállományról, a használható eszközökről és az ezekben rejlő lehetőségekről.

Az érdeklődők megbizonyosodhatnak arról, hogy a számítógép és az internethasználat az idősebbeknek sem legyőzhetetlen akadály és hogy néhány alapvető lépés elsajátításával bárki szabadon élhet a világháló kínálta számos lehetőséggel. Azt is kipróbálhatják, milyen kihívásokkal találkoznak olvasás és információgyűjtés során a látássérült emberek, és tesztelhetik, hogyan boldogulnának kizárólag az ujjaikra és a felolvasógépre hagyatkozva, emellett kipróbálhatják a Braille-írással való nyomtatást is.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!