0:05
Főoldal | Rénhírek

Nem oldódott meg
a vasúti kétnyelvűség problémája

Szlovákiában megbukott a Most–Híd vasúti jogharmonizációs javaslata: lemondott a kisebbségügyi kormánybiztos.

MTI | 2013. június 6.

Nem hagyta jóvá kedden a pozsonyi törvényhozás a Most–Híd szlovák-magyar vegyes pártnak a kisebbségi nyelvhasználati törvényt és vasúti közlekedési törvényt módosító javaslatát, amely a beterjesztők szerint megteremthette volna a vasútállomások nevének két nyelven való feltüntetését. A törvénymódosítási javaslatot 51 igen szavazat, 4 elutasító voks és a kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer–SD) csaknem teljes parlamenti frakciójának a tartózkodása (72 tartózkodás) mellett kedd délután nem utalta második olvasásba a pozsonyi törvényhozás.

A törvénymódosító javaslat, amelyet még áprilisban terjesztett a parlament elé a Most–Híd a vasúti kétnyelvűség megteremtéséhez szükséges jogharmonizációval számolt. Szlovákiában jelenleg a vasúti kétnyelvűséget – azaz a vasúti feliratok, köztük a vasútállomások nevének két nyelven való feltüntetését – a 20 százaléknál nagyobb nemzetiségi lakossággal rendelkező településeken megengedi a kisebbségi nyelvhasználati törvény, ám annak alkalmazását a vasúti társaság (ŽSR) a vasúti közlekedésről szóló törvényre hivatkozva nem engedélyezi.

Bugár Béla pártja a módosítással ennek az állapotnak a megszüntetését ígérte. A javaslatot azonban magyar szervezetek részéről egész sor bírálat érte, mivel a módosítás ugyan kivitelezte volna a jogharmonizációt, ám a vasútállomások neveinek két nyelven való feltüntetését egy többszörös jóváhagyási folyamathoz kötötte volna. Úgy, hogy a kétnyelvűsítést először az adott településnek kellett volna egy önkormányzati döntés alapján kérvényeznie, majd ha ezt a Vasúti Közlekedésszabályozási Hivatal és a kormányhivatal is jóváhagyta volna, akkor a település saját költségén helyezhette volna ki a magyar feliratú táblákat. Bugárék javaslata – annak elfogadása esetén – a Magyar Közösség Pártja (MKP) szerint káros precedenst és visszalépést jelentett volna a joggyakorlás terén. A Most–Híd módosítását a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala civil ernyőszervezet a vasúti kétnyelvűség megteremtésére alkalmatlannak és a társadalomra veszélyesnek minősítette.

Lemondott a kisebbségügyi kormánybiztos

Benyújtotta lemondását Robert Fico kormányfőnek A. Nagy László, a szlovák kormány kisebbségügyi kormánybiztosa szerdán – közölte az MTI-vel a magyar politikus. A. Nagy Lászlót a Most–Híd szlovák-magyar párt jelölte a kisebbségügyi kormánybiztos posztjára tavaly tavasszal, azt követően, hogy Robert Fico kormánya megszüntette a kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes hivatalát és helyette létrehozta a kisebbségügyi kormánybiztos intézményét.

A. Nagy László azt követően adta vissza megbízatását, hogy a Most–Híd vezetősége szerdán lemondásra szólította fel. Arra hivatkoztak, maradásának a továbbiakban nincs értelme, mivel a Robert Fico vezette kormánypárt (Smer–SD) parlamenti képviselői nem támogatták a vegyes párt javaslatát a vasúti közlekedési törvény módosítására, amely a beterjesztők szerint lehetővé tette volna, hogy két nyelven tüntessék fel a vasútállomások nevét.

„Átadtam a miniszterelnöknek azt a levelet, amelyben eleget teszek a felmentésemet kérő elnökségi határozatnak” – mondta az MTI-nek A. Nagy László. Döntése kapcsán megjegyezte: úgy gondolta, helyes eleget tenni a pártvezetés ezzel kapcsolatos döntésének, mivel a párt jelölte a poszt betöltésére. A kisebbségügyi kormánybiztos elmondta: lemondásával kapcsolatban várhatóan a soron következő kormányülésen, a jövő szerdán születhet meg az azt jóváhagyó határozat. Hozzátette: a kormányfő nem tett arra utaló célzást, hogy ne fogadnák el a lemondását. „A miniszterelnök azt mondta, sajnálja, hogy így alakult a helyzet (...) és mindent meg fog azért tenni, hogy valaki minél előbb a helyemre lépjen kormánybiztosként” – mondta A. Nagy László. Megjegyezte, a kormánybiztosi hivatalban töltött időszakot csak a későbbiekben kívánja értékelni.

Robert Fico szlovák kormányfő korábban a kisebbségügyi kormánybiztos akkor még esetleges lemondásával kapcsolatban azt mondta: ha az megtörténik, tudomásul veszik azt, és helyére olyan „minőségi” embert találnak, aki azonnal belép (a hivatalba).

A kisebbségügyi kormánybiztos intézménye azt követően jött létre, hogy Robert Fico tavaly tavasszal megalakult kormánya megszüntette a kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes hivatalát. A Most–Híd ezután kötött megállapodást Robert Ficóval arról, hogy ők jelölik a kisebbségügyi kormánybiztost. A posztra Bugár Béláék A. Nagy Lászlót jelölték, aki közel egy évet töltött a hivatalban. A. Nagyot és hivatalát ebben az időszakban több bírálat is érte, a kisebbségi kultúrára szánt támogatások a hivatal által felügyelt elosztása miatt, valamint azért is, mert a kormánybiztosnak egy év alatt a kisebbségek helyzetében érdemi előrelépést hozó egyetlen javaslatot sem sikerült átültetnie a gyakorlatba. Bugár Béla, a Most–Híd elnöke a lemondásra való felszólítást követően elmondta: döntésük egyidejűleg azt is jelenti, hogy a továbbiakban lemondanak a kisebbségügyi kormánybiztos hivatalának betöltéséről.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!