0:05
Főoldal | Rénhírek

Jogharmonizáció a kétnyelvűségért!

A vasúti megállók nevének kétnyelvű feltüntetését lehetővé tevő törvénymódosító javaslatot készített a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, amely a kisebbségügyi kormánybiztos közreműködésével szeretné átültetni a jogszabályban foglaltakat.

MTI | 2012. június 25.

A jogszabály-módosítással azt a szlovák jogrendben jelenleg fennálló egyenetlenséget szeretné kiküszöbölni a több mint 70 szlovákiai magyar civilszervezetet összefogó kerekasztal. Ez az egyenetlenség egyrészt – a kisebbségi nyelvhasználati törvény alapján – lehetővé teszi, hogy a legalább 20 százaléknyi nemzetiségi lakossággal rendelkező településeken a vasútállomások megnevezése feltüntethető a kisebbség nyelvén, másrészt – a vasúti törvény értelmében – nem ad lehetőséget a vasútállomások nem szlovák nyelvű megnevezésére.

Az új törvényi háttér kidolgozását – többek között – civil szervezetek kétnyelvű feliratok kihelyezését célzó lépései ösztönözték. Korábban a révkomáromi Fontos vagy! civilszervezet, illetve a dunaszerdahelyi Pázmáneum polgári társulás kérte ilyen feliratok kihelyezését, ám azt a szlovák államvasutak a vasúti törvény hatályos előírásaira, valamint hatásköri hiányosságokra hivatkozva elutasította. A múlt hétvégén a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom felújította az ekeli (Okolicná na Ostrove) vasútállomás várakozóját, és kétnyelvű táblát helyezett el az épületen. Azt alig két nappal később eltávolíttatta a szlovák vasúttársaság.

Martina Pavliková, a szlovák államvasutak szóvivője ezt követően az MTI kérdésére azt válaszolta: a táblát azért távolíttatták el, mivel a kétnyelvű táblák kihelyezésénél nem teljesültek a szükséges törvényi feltételek. Hozzátette: az erre vonatkozó engedély kiadása a vasút részéről egyelőre –a kisebbségi nyelvhasználati törvény és a vasúti törvény előírásainak eltérései miatt – nem is lehetséges.

Az eset kapcsán A. Nagy László kisebbségügyi kormánybiztos találkozót kezdeményezett a vasút képviselőivel, ez kedden esedékes. A találkozóról az Új Szó szlovákiai magyar napilap szombaton azt írta: a kormánybiztos azt szeretné elérni, hogy bár a jogszabályok nem teszik lehetővé, a vasút tolerálja a civil aktivisták által kihelyezett kétnyelvű feliratokat.

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala ernyőszervezet még a hét első felében szeretné eljuttatni a kormánybiztoshoz az általa kidolgozott törvénymódosítást. „Szeretnénk, hogy A. Nagy László még a vasút vezetőivel való találkozója előtt megismerkedhessen a javaslattal” – mondta el az MTI-nek Tokár Géza, az ernyőszervezet szóvivője. Hozzátette: optimista várakozással tekintenek a találkozóra, annál is inkább, mert az ekeli eset kapcsán a gyakorlatban több kérdés is felmerül a vasút eljárásának jogosságával kapcsolatban. A jog ugyanis, értelmezéstől függően, lehetőséget ad kétnyelvű táblák elhelyezésére, a vasút pedig nem veszi figyelembe az érintett rendelkezéseket – tette hozzá.

A kisebbségi kormánybiztos akcióba lendül

Találkozót kezdeményez A. Nagy László szlovák kisebbségi kormánybiztos a szlovák vasúttársaság vezetőjével. A kormánybiztos azt szeretné elérni, hogy bár a jogszabályok nem teszik lehetővé, a vasút tolerálja a civil aktivisták által kihelyezett kétnyelvű feliratokat – írta az Új Szó szlovákiai magyar napilap szombaton.

„Levélben kerestem meg a vasúttársaság igazgatóját, jó lenne ugyanis, ha a szükséges törvénymódosítások elfogadásáig toleránsan, a kisebbségi nyelvhasználati törvény szellemében járnának el a kihelyezett feliratokkal” – nyilatkozta A. Nagy a napilapnak. Robert Fico miniszterelnök június közepén nevezte ki A. Nagy Lászlót, a Most-Híd szlovák-magyar párt tagját kisebbségügyi kormánybiztosnak.

A probléma onnan ered, hogy a kisebbségi nyelvhasználati törvény és a vasúti törvény hivatkozó előírásai eltérnek. Bár a kisebbségi nyelvhasználati törvény kimondja, hogy a legalább 20 százaléknyi nemzetiségi lakossággal rendelkező településeken a vasútállomások megnevezései is feltüntethetők a kisebbség nyelvén, az állomás- vagy megállóépületeken az állomás és a megálló nevét írják ki, ez viszont nem feltétlenül azonos a település nevével.

Az Alsó-Csallóközben lévő ekeli vasútállomást a múlt hét végén újították fel a Kétnyelvű Dél-Szlovákia civil mozgalom aktivistái. A felújítás során nemcsak a romos épületet és a környékét tették rendbe, de kétnyelvű feliratokat is elhelyeztek. Kedden a szlovák vasút alkalmazottai ezeket a feliratokat eltávolították.

Az ekeli megállónál azonban ismét megjelent egy magyar nyelvű tábla, „Ekelt érdekli!!!” felirattal. A felirat nagy valószínűséggel helyi lakosok reakciója a polgármester, Fekete Iveta nyilatkozatára, aki azt mondta, nincs tudomása arról, hogy a falu lakóit érdekelné a vasútállomáson elhelyezett magyar tábla.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!