0:05
Főoldal | Rénhírek

Műfület hoztak létre

Állati szövetekből az emberéhez hasonló alakú fület növesztettek amerikai kutatóorvosok laboratóriumi körülmények között. Az eljárás azokon segíthet majd, akiknek valamilyen betegség vagy baleset miatt nincs vagy deformálódott a fülük.

nyest.hu | 2013. augusztus 7.

Nemrégiben számoltunk be arról, hogy Brian Hogg volt az első olyan beteg, akinek saját bordacsontjából készített implantátummal javították hallását. Most amerikai kutatók még egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy teljes emberi fület hozzanak létre mindössze néhány sejtből. A legújabb kísérletben állati szövetből készítettek az emberéhez hasonlóan rugalmas fület. Ha az eljárást tökéletesítik, segíteni tudnak majd olyan embereken, akiknek valamilyen betegség vagy baleset folytán hiányzik vagy deformálódott a fülük.

A szövetek tervezése és növesztése (tissue engineering) az orvostudomány egyik legdinamikusabban fejlődő ága. A szerveket vagy akár teljes testrészeket alkotó szöveteket laboratóriumban tervezik és növesztik, majd ezeket műtéti eljárással illesztik a helyükre. A bostoni Massachusetts kórház kutatói élő műfület hoztak létre olyan betegek számára, akiknek deformálódott vagy hiányzik a fülük.

A fül elkészítéséhez használt sejtek tehénből, illetve bárányból származtak. A szöveteket egy az emberi fül alakjához hasonló alakú drótvázon növesztették, majd egy patkányra operálták. Az állat immunrendszerének működését gátolták, hogy a fül növekedhessen. „Ezzel a módszerrel egy valós nagyságú emberi fület készítettünk el” – mondta el Dr. Thomas Cervantes a BBC-nek. „Ez az eredmény több szempontból is egyedülálló: egyrészt képesek voltunk megtartani a fül formáját a 12 hetes növesztési periódus alatt is, másrészt képesek voltunk megtartani a porc rugalmasságát is.”

A karnak is füle van
A karnak is füle van
(Forrás: Wikimedia Commons / Nina Sellars / CC BY 2.5)

Az így elkészített emberi fül azt bizonyítja, hogy – legalábbis elméletben – lehetséges valós méretű emberi fület növeszteni laboratóriumi körülmények között. A jövőben azt tervezik, hogy egy a betegtől vett kis porcmintából növesztenek majd fület. Dr. Cervantes szerint az első klinikai kísérletek elindulhatnak akár a következő öt évben.

Forrás

Artificial human ear grown in lab

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!