Műfajteremtő írónő kapta a Nobel-díjat
A Nobel-díjas írónő interjúk sokaságát készíti el egy-egy művéhez, azokból választja ki a korra legjellemzőbbeket, létrehozva ezzel a „polifonikus regényvallomás” műfaját.
Szvetlana Alekszijevics fehérorosz ellenzéki írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését. A testület indoklása szerint a díjat a 67 éves szerzőnek „polifonikus írásaiért ítélték oda, amelyek a szenvedésnek és a bátorságnak állítanak emléket korunkban”.
(Forrás: Wikimedia Commons / Elke Wetzig / CC BY-SA 3.0)
Szvetlana Alkeszijevics Ukrajnában született 1948. május 31-én ukrán anyától és fehérorosz apától. A Szovjetuniót „alulnézetből”, a hétköznapi ember szemszögéből bemutató regényeivel vált ismertté. Az 1979-1989-es afganisztáni háborút feldolgozó – magyarul Fiúk cinkkoporsóban címmel megjelent – kötetéhez például több mint ötszáz mélyinterjút készített háborús veteránokkal és az elesett katonák hozzátartozóival. Interjúk alapján készült magyarul szintén megjelent kötete, A háború nem asszonyi dolog is, amelyet azokról a nőkről írt, akik a Vörös Hadseregben harcoltak.
Alekszijevics újságíróként és tanítóként dolgozott Minszkben. A háború nem asszonyi dolog volt az első könyve. A regény 1983-ban készült el, de csak 1985-ben, a Gorbacsov-féle peresztrojka kezdetén jelenhetett meg. A kötet miatt, amely kétmillió példányban kelt el, időközben a perbe fogták az 1941-1945-ös háború emlékének megsértése vádjával és elbocsátották állásából.
A rendszerváltás után a fehéroroszországi diktatúra kialakulásával ismét ellenzékivé vált, tíz évig nem is lakhatott hazájában, könyveit betiltották. 2011-ben visszaköltözhetett Minszkbe, de munkái továbbra is indexen maradtak, és csak Oroszországból behozott csempészáruként voltak hozzáférhetők.
Szvetlana Alekszijevicsről úgy tartják, hogy nagyszerűen és alázattal írja le az oroszok, fehéroroszok és ukránok életkörülményeit és szenvedéseit. Ez jellemzi a szovjet birodalom bukása után készült munkáit is, amelyek a szabadság és a jólét iránti beteljesületlen vágyakozás tragikus krónikái. Magyarul novemberben jelenik meg új könyve Elhordott múltjaink címmel az Európa Könyvkiadó gondozásában.
A kommunizmus világának régészeként emlegetett szerző szerint a rendszerváltás óta eltelt évek mérlege néhány győztes és rengeteg vesztes. A 67 éves író egy alkalommal úgy fogalmazott: „Azt hittük, hogy a Szovjetunió bukása örökre eltemeti a kommunizmust, de kiderült, hogy ez a betegség krónikus”.
Szvetlana Alekszijevics 1998-ban megkapta a Lipcsei Könyvvásár díját, egy évre rá a Herder-díjat, 2013-ban pedig a német könyvkiadók és könyvkereskedők egyesülésének Békedíját. Könyvei 19 országban jelentek meg, három színdarab és 21 dokumentumfilm forgatókönyve is fűződik a nevéhez.
A Nobel-díjat az alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én rendezett ceremónián veheti át. Az elismerés mellé 8 millió svéd korona (266,3 millió forint) is jár.
Leegyszerűsítve lehet őt belarusz írónak nevezni...
Az Európa Könyvkiadónak hatalmas büszkeség és öröm, hogy Szvetlana Alekszijevics személyében 2010 után újra egyik szerzőjét tünteti ki az irodalmi Nobel-díjjal a Svéd Akadémia – mondta az MTI-nek M. Nagy Miklós, a fehérorosz ellenzéki író műveit magyarul megjelentető kiadó vezetője, aki szerint műfajteremtő alkotó kapja idén a legrangosabb irodalmi elismerést.
„Nem voltam benne biztos, de sejtettem, hogy Szvetlana Alekszijevics kapja az idén az irodalmi Nobel-díjat” – árulta el M. Nagy Miklós. Felidézte, hogy az Európa 1999-ben jelentette meg az afganisztáni háborúról szóló Fiúk cinkkoporsóban című művét, akkor már egy kötete, A háború nem asszonyi dolog olvasható volt magyarul a Zrínyi Kiadó jóvoltából.
„Már akkor lenyűgözött Szvetlana Alekszijevics, azóta pedig olvasom a könyveit, például a Csernobilról (Csernobili ima) szólót, ezt terveink szerint hamarosan megjelentetjük” – fogalmazott M. Nagy Miklós. Kiemelte: novemberben jelenik meg a kiadónál a fehérorosz szerző talán legerősebb és legújabb műve, az Elhordott múltjaink, amely azt kutatja, hogy milyen pozitív vagy negatív ösztönöket épített az emberben a kommunizmus, a szabadság elementáris hiánya. A kötethez – éppúgy mint korábbi műveihez – interjúk százait készítette – hangsúlyozta a kiadó vezetője.
(Forrás: Wikimedia Commons / Yann / GNU-FDL 1.2)
M. Nagy Miklós kiemelte: Alekszijevics műfajteremtő író, noha a világirodalomban nem ismeretlen a dokumentarizmus, elég csak például Capote vagy Norman Mailer „factionjeire” gondolni. A Nobel-díj várományosa azonban senkihez sem hasonlítható módon interjúk sokaságát, olykor ezreit készíti el egy-egy művéhez, azokból választja ki a korra legjellemzőbbeket, létrehozva ezzel a „polifonikus regényvallomás” műfaját – mutatott rá, hozzátéve, hogy az interjúk a kötetekben „összeszikráznak”, miután Alekszijevics szépírói módszerekkel „igazi történetekké” formálja őket.
„Mindig nagyon ügyel arra, hogy megőrizze a dokumentarista jelleget” – magyarázta M. Nagy Miklós, aki szerint az írónő hangsúlyosan kerüli a tendenciózusságot, ragaszkodik az elmondottak hitelességéhez. Azt akarja megmutatni, hogy az egyszerű emberek hogyan élték meg az eddig ötkötetes ciklusában feldolgozott évtizedeket – tette hozzá. A ciklus jelenleg a második világháborúval kezdődik és a kommunizmus bukása utánig ível.
Szólt arról is, hogy Szvetlana Alekszijevics éveken át külföldön élt, néhány éve költözött haza, ahol – éppúgy, mint a putyini Oroszországban – ellenzékinek számít. „Kissé leegyszerűsítve lehet őt belarusz írónak nevezni, hiszen félig ukrán származású, az orosz kultúrán nevelkedett, így a posztszovjet térség írójának számít” – magyarázta. Hozzátette: diktatórikus hazájában műveit nem adják ki, de tudomása szerint olvasóit azért nem éri retorzió.
M. Nagy Miklós kiemelte, hogy a kiadónak hatalmas büszkeség és öröm, hogy Vargas Llosa 2010-es irodalmi Nobel-díja után újra egyik szerzőjét tüntette ki a Svéd Akadémia. „Ilyenkor az ember azt érzi, hogy ezekért a nagy pillanatokért érdemes ezt a munkát csinálni” – mondta. Arra kérdésre, hogy meghívják-e az írónőt könyvének, az Elhordott múltjaink novemberi bemutatójára, azt felelte, hogy a meghívást természetesen elküldik, de tisztában vannak azzal, hogy egy friss Nobel-díjas ilyenkor számtalan felkérést kap.
Társadalomtudományi nézőpontból oral history,
irodalmi szempontból monológ
A szovjet múltat teszi feldolgozhatóvá az idei irodalmi Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics a műveiben, amelyek a dokumentarizmus és az irodalmiság őszinte, emocionális, mégis korrekt elegyei – mondta a magyarul novemberben megjelenő, Elhordott múltjaink című könyvének fordítója, Iván Ildikó az MTI-nek. Mint elmondta, hogy Szvetlana Alekszijevics életművével a fordítói felkérés után kezdett megismerkedni, és gyorsan beleszeretett az írónő által teremtett műfajba, amelyhez szerinte társadalomtudományi nézőpontból az oral history, irodalmi szempontból a monológ áll a legközelebb.
Arra a kérdésre, hogy vajon miért esett a Svéd Akadémia választása a fehérorosz írónőre, azt felelte, hogy tapasztalatai szerint a testület gyakran választ olyan díjazottat, aki hiteles médium lehet egy adott problémakör, térség, történeti eseménysorozat megértéséhez. Szerinte Szvetlana Alekszijevics éppen ilyen, általa átélhetővé, megérhetővé válik a szovjet múlt, a posztszovjet világ hétköznapjai, traumái. Az írónő művei megmutatják, milyen sorsok, milyen életek jellemezték a térséget. Szerinte az életműre az orosz-ukrán konfliktus is ráirányította a figyelmet, valamint az, hogy az írónő új könyvének több fejezetében is foglalkozik a kaukázusi háborúk elől Moszkvába menekült emberek sorsával, illetve a menekültléttel mint jelenséggel.
Rámutatott: az írónő legutóbbi könyve azért is figyelemre méltó, mert az utolsó pillanatban szólaltatja meg a tanúkat, sok megszólaló ma már nem él. Mint fogalmazott, a könyv többek közt öngyilkosok történeteit dolgozza fel, Alekszijevics családtagokkal, ismerősökkel készített mélyinterjúkat, amelyekből feltárulnak a megrázó élettörténetek, például hogy miként jutott el az öngyilkosságig egy második világháborús veterán, egy 14 éves fiú vagy miért gyújtotta fel magát egy falusi idős férfi. Egy másik szereplőt pedig azért hurcolt meg a hatalom, mert megbízhatatlannak ítélték, hiszen egykor megszállt területen élt – sorolta a példákat a fordító.
„Érzelmileg nagyon megterhelő sorstörténeteket olvashatunk, amelyeket az irodalmi megformáltság és a hitelesség kettősége jellemez. Ebből torlódik fel a tömény iszonyat” – jegyezte meg Iván Ildikó, aki egyértelműen a traumairodalom címszó alá sorolta a művet. A fordító szerint az Elhordott múltjaink cím arra utal, hogy a múlt nem ért véget: ha tönkretette az embereket történelem, akkor lehetetlen másfajta történetet alkotni a jövőben.