0:05
Főoldal | Rénhírek

Módosítják a Nemzeti alaptantervet

Az oktatásért felelős államtitkár szerdán utasítást adott a szakembereknek, hogy a Nemzeti alaptanterv (NAT) tervezetében szereplő tananyagmennyiséget tekintsék át, miután „generális véleményként” fogalmazódott meg a társadalmi vita során, hogy az túl sok. Hoffmann Rózsa az Inforádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott: „kiadtam a jelszót, hogy baltát a kézbe, baltázni a tananyagot”.

MTI | 2012. március 8.

Az oktatási államtitkár emlékeztetett, hogy az új NAT társadalmi vitája pénteken zárult le. Mint elmondta, a beérkezett vélemények első feldolgozása már megtörtént.Generális véleményként fogalmazódott meg, hogy túl sok a tananyag.Ezen még valahogy lehet változtatni, kiadtam a jelszót, hogy baltát a kézbe, baltázni a tananyagot, és azon kívül ellenőrizni, valóban így van-e, vagy ez csak benyomás” – fogalmazott Hoffmann Rózsa.

Az oktatási államtitkár az irodalom és a történelem esetében az egyes szerzők szerepeltetésére vonatkozó észrevételekre azt mondta: alapvetően a tudomány álláspontját kell követni, vannak az irodalomtudománynak kikristályosodottgyöngyszemei, akiket nem szabad elhagyni. Akiknél bizonytalan a megítélés, azokat a szabadon választható kategóriába kell sorolni, azaz választható lenne, tanítják-e azt az adott szerzőt vagy művet, vagy sem jelezte.

Még mindig jönnek azonban olyan vélemények is, hogytantárgyiasítsanak ilyen vagy olyan ismeretet, amelyek korábban nem léteztek az oktatásban folytatta Hoffmann Rózsa, aki kiemelte: az ilyen igényeknek valószínűleg nem nagyon tudnak majd megfelelni, mert ez nem fér bele az időkeretbe.

Példaként említette, hogy a lovaglást nem lehet kötelező tantárggyá tenni eszközigénye miatt. Jogos igénynek nevezte a fogyasztóvédelem oktatását, amit mindenképpen beillesztenek az életvitel és erkölcstan területébe. Az oktatási államtitkár szerint azonban annak nincsen látszatja, hogy fél éven keresztül tanítanak heti egy órában valamit, így inkább csak annak van eredménye, ami visszatérően megjelenik.

A gazdasági ismeretekről szólva azt mondta, ennek lesz egy olyan területe, amit önálló tárgyként tanítanak majd, de a földrajz, a történelem, a matematika tananyagát úgy kell összeállítani, hogy ezek a fejlesztési követelmények is megjelenjenek.

A történelemtanításban várhatóan lesz egy olyan változás is, hogy a hagyományos politika- és eseménytörténetet kiegészíti az az életmódtörténelem, amely részben már eddig is megjelent jelezte.
A matematikában a gyakorlati tudásra kell helyezni nagyobb hangsúlyt
mondta, és újabb példaként említette, hogy a kamatszámítást egy adott gazdasági szituáción keresztül tanítanák az iskolákban.

Az oktatási államtitkár kitért arra is, hogy az erkölcsi nevelésre jobban fel kell készíteni a pedagógusokat, ez mostohagyermeke volt eddig a tanárképzésnek, és ez biztos, hogy olyan tartalom, ami megjelenik majd a pedagógusképzés minden szintjén. Fontosnak tartotta, hogy alapvető etikai és erkölcsi kérdésekben tájékozottak legyenek a tanárok, tudják, hogy egy-egy életkorban bizonyos erkölcsi kérdésekhez hogyan kell közelíteni. Azt remélik emelte ki, hogy az erkölcs- és hittanoktatástól sokkal tudatosabb lesz majd a fiatalság.

Hoffmann Rózsa szerint ugyanakkor az erkölcstan tanítását olyan értelemben nem szabad osztályozni, mint például a történelmet, mertez majdnem mérhetetlen. Nagyon óvatosan kell az értékelésnél eljárni, és a szülők, gyermekek világnézeti elkötelezettségét tiszteletben kell tartani hangsúlyozta.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!