0:05
Főoldal | Rénhírek

Mindennapi szenvedélyeink

2013 után újra Budapesten, az ELTE Pszichológiai Intézete közreműködésével rendeznek a kémiai szerektől független, úgynevezett viselkedési addikciókkal kapcsolatos konferenciát 2015. március 16–18. között, amelyen a terület nemzetközi szaktekintélyei adnak elő.

nyest.hu | 2015. március 13.

Bár a közbeszédben és a szakirodalomban is egyre több szó esik a kémiai szerektől független függőségekről, az úgynevezett viselkedési addikciókról ma még viszonylag keveset tudunk. A téma első nemzetközi konferenciáját 2013-ban rendezte az ELTE Pszichológiai Intézete Budapesten, a második találkozó pedig 2015. március 16–18. között lesz.

A konferencián foglalkoznak a szerencsejáték-függőség kialakulásával és kezelésével, az internetfüggőség jelenségével és az evészavarokkal. A terület szaktekintélyei rávilágítanak a kényszeres vásárlás, a kleptománia és a szexuális függőségek kialakulásának okaira, valamint érintik a viselkedési függőségek neurobiológiai, genetikai, pszichológiai és társadalmi hátterét is.

A budapesti rendezvényre a világ vezető egyetemeiről és kutatóintézeteiből érkeznek tudósok. Előadást tart többek között Marc Potenza (Yale, USA), Ludwig Kraus (IFT Institute for Therapy Research, Németország) és Mark D. Griffiths (Nottingham Trent University, Egyesült Királyság) is.

Függőséget okoz?
Függőséget okoz?
(Forrás: Wikimedia Commons / Ralf Roletschek - Fahrradtechnik und Fotografie / GNU-FDL 1.2)

A világ első, a viselkedési addikciókkal foglalkozó, nemzetközi szakfolyóirata, a Journal of Behavioral Addictions is Magyarországon jelenik meg az Akadémiai Kiadó és az ELTE Pszichológiai Intézet együttműködésében. A folyóirat főszerkesztője és a konferencia elnöke Demetrovics Zsolt, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar dékánja.

Fontosabb információk

Időpont: 2015. március 16–18.

 Helyszín: Hotel Benczúr (1068 Budapest, Benczúr utca 35.)

Részletes program

A konferencia honlapja

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!