0:05
Főoldal | Rénhírek

Megszűnő karoktól, betöltetlen helyektől félnek a rektorok

Nehéz helyzetben vannak a felsőoktatási intézmények: Debrecenben egyelőre bizonytalan, milyen mértékben tudják betölteni a fizetős helyeket a gazdasági képzésben, Szegeden igyekeznek a korábbi költségeket megtartani, Pécsen pedig karok megszűnésétől tartanak. A Budapesti Gazdasági Főiskola a legjobban teljesítőknek járó 14 milliós ösztöndíjjal várja a leendő hallgatókat.

Edupress | 2012. január 31.

A támogatott hely tekintetében Debrecen az elsők között van, de a jogi kar egyetlen ösztöndíjas férőhelyet sem kapott, gazdaságtudományi területre pedig a korábbi kétszáz helyett mindössze tíz hallgatót vehet fel. Fábián István rektor azt mondta a lapnak, hogy a hallgatókra nehezedő jelentős anyagi terhek miatt egyelőre bizonytalan, milyen mértékben tudják majd betölteni a fizetős helyeket. A nappali tagozatos jogászképzés félévente 185 ezer, míg az igazgatásszervező szak 155 ezer forintba kerül majd az intézményben.

A vártnál egy kicsit jobban alakultak a felvételi keretszámok a Szegedi Tudományegyetemen, az intézmény két és fél ezer támogatott helyet kapott. Homoki-Nagy Mária oktatási rektorhelyettes közlése szerint az önköltség megállapításánál a karok igyekeztek a korábbi költségtérítéses díjak összegét érvényesíteni. A legdrágább nappali alapképzés – az orvosi és fogorvosi szak – félévente 950 ezer forint, míg a legolcsóbb – a tanítóképzés – 125 ezer forint lesz. A természettudományi karon minden nappali alapszak 200 ezer, a zeneművészeti karon minden 300 ezer forint lesz, osztatlan jogászképzést pedig szemeszterenként 176 ezer forintért lehet végezni. A rektorhelyettes arra is felhívta a figyelmet, hogy a hátrányos helyzetű hallgatókat új ösztöndíjakkal és kedvezményekkel várják.

A keretszámok miatt szakok, sőt karok megszűnésétől tart a Pécsi Tudományegyetem vezetője. Bódis József szerint hosszú távon integrációkra is sor kerülhet. Hangsúlyozta, a közgazdaság-tudományi karon a talpon maradás érdekében várhatóan növelniük kell az idegen nyelvű képzések arányát. Az intézményben szemeszterenként 175 ezer forintért lehet majd jogásznak tanulni.

A Pannon Egyetem ugyanakkor nem számol szerkezeti változásokkal. Friedler Ferenc rektor szerint a támogatott létszám csökkenése várható volt, és hosszú távon előnyös is lehet a hallgatók számára.

Ösztöndíjprogrammal csalogatja a hallgatókat a Budapesti Gazdasági Főiskola is. A Biztos jövő elnevezésű juttatásra a gazdaság- és a társadalomtudományos képzések legjobban teljesítő hallgatói pályázhatnak majd, összesen évi 14 millió forint értékben. Sándorné Kriszt Éva rektor azt mondta a Magyar Hírlapnak, intézményükbe várhatóan minden meglévő magyar és idegen nyelvű képzés elindul ősszel.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!