0:05
Főoldal | Rénhírek

Lobbi a bunyevácokért

Külön népcsoport-e a bunyevác vagy nem? Dönthetnek-e erről a politikusok? Aláírásgyűjtés indult a bunyevácok önálló népcsoportként való elismeréséért.

MTI | 2010. január 12.

Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén hitelesítette azt a népi kezdeményezésre vonatkozó aláírásgyűjtő ívet, aminek az a célja, hogy önálló kisebbségként ismerjék el a bunyevác népcsoportot.

A kérdés nem először szerepel az OVB előtt: 2006-ban már hitelesített az OVB egy ugyanilyen tartalmú aláírásgyűjtő ívet, és a kezdeményező összegyűjtötte a szükséges ezer aláírást. Az OVB akkor a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökéhez fordult a kérdésben, az akadémia akkori elnöke pedig arról tájékoztatta a választási bizottságot, hogy szakértői vélemények szerint bunyevác kisebbség, népcsoport „Magyarországon nem megállapítható”; így nem tartja indokoltnak önálló kisebbségi közösségként való elismerését.

Az Országgyűlés ezt követően elutasította a népi kezdeményezést, ami kiegészítette volna a Magyarországon honos népcsoportok felsorolását a bunyevác kisebbséggel. A javaslatot a képviselők 18 igen, 334 nem és 7 tartózkodás mellett utasították el.

A horvát nemzetiséghez kötődő bunyevácok képviselője azért fordult ismét az OVB-hez, mert Pálinkás József, az MTA jelenlegi elnöke levélben arról tájékoztatta, hogy megváltozott az akadémia álláspontja.

Az OVB ezt követően hétfői ülésén egyhangúlag hitelesítette a népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét. A kezdeményezőnek két hónapja van a szükséges ezer aláírás összegyűjtésére.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...