0:05
Főoldal | Rénhírek

Létrehozzák az egységes európai szabadalmat

Engedélyezték az Európai Unió tagországainak versenyképességi ügyekért felelős miniszterei csütörtökön, hogy 25 tagállam úgynevezett megerősített együttműködés keretében létrehozza az egységes európai szabadalmat - jelentette be a brüsszeli ülésen az elnöklő Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

MTI | 2011. március 11.

Az együttműködésben Spanyolország és Olaszország kivételével minden EU-tagállam részt vesz.

Cséfalvay Zoltán történelminek nevezte a csütörtöki döntést az innovációs politika és az európai uniós egységes belső piac szempontjából. Hangoztatta, hogy közel ötven év után sor kerülhet az európai szabadalmi rendszer reformjára.

Sajtótájékoztatóján külön örömnek nevezte az államtitkár, hogy a döntésre a magyar elnökség alatt került sor. A magyar diplomáciának köszönhető, hogy a kezdeti 12-ről immár 25-re emelkedett azon tagországok száma, amelyek részt vesznek a programban – emelte ki.

Méltatta a magyar elnökség munkáját Michel Barnier, a témában illetékes európai biztos is.

Mint Cséfalvay Zoltán hangoztatta, a döntés legfőbb jelentőségét abban látja, hogy végre létrejön egy olyan szabadalom, amely valamennyi vállalkozás számára olcsóbb és egyszerűbb, és lehetővé teszi, hogy a cégek forrásokat tudjanak bevonni az innovációba. A vállalkozások ennek révén piacképesebbé válnak – emelte ki.

A jelenleginél jobb minőségű, versenyképesebb szabadalmi rendszer jön majd létre, amely erősíti az innovációs kapacitást az unióban, csökkenti a vállalkozások anyagi terheit és az uniós belső piac széttagoltságát – szögezte le az államtitkár. Hozzátette: olcsóbb is, egyszerűbb is lesz a szabadalom.

A csütörtöki történésekről Cséfalvay Zoltán elmondta: a tagállamok többsége eltökélt volt, hogy ne legyen több késlekedés ebben az ügyben. Az uniós intézmények is úgy ítélték meg, nincs jogi akadálya, hogy az együttműködés elinduljon, az Európai Parlament már szavazott erről – emlékeztetett.

A vitában Olaszország és Spanyolország megismételte aggályait. Diego López Garrido spanyol külügyi államtitkár szerint a közösségi szabadalmi bíróság tervezett illetékessége ellen a minap kifogásokat emelő európai bírósági vélemény megerősítette, hogy az egységes szabadalomnak nincs létjogosultsága.

Az államtitkár elfogadhatatlannak és diszkriminatívnak nevezte a szabadalomhoz tervezett nyelvi rezsimet, illetve a megerősített együttműködést is.

Más delegációk ugyanakkor kiálltak az eddigi döntések mellett. Legtöbben úgy ítélték meg, hogy a döntés nem szenvedhet további késlekedést. Egyúttal többen fontosnak mondták azt is, hogy folytatódjék a tárgyalás a két kimaradó ország által vitatott problémákról.

Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta: az ideális az lenne, ha közös szabadalmi rendszer megteremtésében a minden tagállam részt venne. Az együttműködés nyitott marad, a két kimaradó ország bármikor csatlakozhat – húzta alá. Megismételte azt is, hogy a spanyol és olasz cégeket nem éri hátrány, ugyanúgy élvezhetik az egységes szabadalom előnyeit, mint más tagországok cégei.

Barnier úgy fogalmazott, olyan megoldás született, amely „gazdaságilag nélkülözhetetlen, jogilag biztos, politikailag pedig elfogadható". Úgy vélte, elsősorban idő kérdése, hogy Madrid és Róma mikor csatlakozik a rendszerhez.

A biztos cáfolta, hogy a nyelvi rezsim diszkriminatív lenn. Kiemelte, hogy nem hivatalos formában bármilyen nyelvű leírás csatolható a szabadalmakhoz.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!