0:05
Főoldal | Rénhírek

Leszereltettek egy magyar helységnévtáblát

Ismét törvénytelennek ítélte a Kolozs megyei törvényszék az aranyosgyéresi (Campia Turzii) önkormányzat azon határozatát, amelynek értelmében a helységnévtáblán a város nevét a román nyelv mellett magyarul is kiírták – írta szerdai számában a romániai magyar sajtó.

MTI | 2010. november 18.

Az erdélyi Krónika és a bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) egyaránt beszámolt arról, hogy a bíróság érvénytelenítette az aranyosgyéresi önkormányzat 2008-as döntését a háromnyelvű helységnévtábla elhelyezéséről. A helyi tanács akkor annak ellenére döntött a többnyelvű feliratozásról, hogy a helyi magyarság számaránya nem haladja meg még a 8 százalékot sem. Az önkormányzat határozatát a tanács egyik tagja, Mircea Crisan kifogásolta, aki azzal érvelt: nincs törvényes alapja az intézkedésnek, mivel csak akkor kötelező használni a nemzeti kisebbségek nyelvét, ha a közösséghez tartozók aránya eléri a település lakóinak húsz százalékát.

Németi András, a megyei önkormányzatnak a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) képviselő egyik tanácsosa jelezte: az önkormányzat várhatóan fellebbez a döntés ellen. Az önkormányzati képviselő úgy tudja: a bíróság többek között azzal indokolta döntését, hogy a helységnévtábla felszerelésekor nem rendelkeztek a rendőrség engedélyével. Abszurdnak nevezte a döntést a Krónika által megszólaltatott Máté András Kolozs megyei parlamenti képviselő. Ha az önkormányzat úgy döntött, hogy kifüggeszti a többnyelvű helységnévtáblát, akkor azt nem írhatja felül a bíróság, a törvény ugyanis ezt nem tiltja – hangsúlyozta.

Az aranyosgyéresi önkormányzat tavaly december 18-i határozatában elrendelte, hogy a románon kívül a település magyar elnevezése is szerepeljen a helység bejáratánál, annak ellenére, hogy a Kolozs megyei városban csupán 8 százalékos a magyarság számaránya. A határozatot már Calin Platon akkori prefektus is megtámadta a közigazgatási bíróságon, amely első fokon helyt adott a politikus keresetének. Az önkormányzat fellebbezését követően azonban a Kolozs megyei táblabíróság felülbírálta az első fokon született ítéletet, mert jogszerűtlennek találta azt. Így a háromnyelvű tábla  a város bejáratánál maradhatott. A román részről érkezett újabb panasz nyomán most a törvényszék ismét érvénytelenítette az önkormányzati határozatot, így a jogi küzdelem folytatódik.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
13 éve 2010. november 19. 13:43
1 Annie

„Crisan (...) azzal érvelt: (...) csak akkor kötelező használni a nemzeti kisebbségek nyelvét, ha a közösséghez tartozók aránya eléri a település lakóinak húsz százalékát.”

és tessék mondani, ha nem éri el, akkor viszont tilos? nagyeszű...