Lebensborn – a fajvédelem a bölcsőben kezdődik
A német nácik mindent bevetettek a felsőbbrendű árja faj érdekében – vagy mégsem? Tényleg állatokként tenyésztették a kiterjesztett német élettér leendő urait? A valóság borzalmas, de ennél hétköznapibb... Kik voltak a Lebensborn-gyerekek és mi lett velük a háború után?
Már sokat írtunk a náci Németországban elterjedt árja eszmékről. De mit tett a Harmadik Birodalom az árja faj védelmében? Az emberek többségének erről a kérdéskörről a náci népirtások jutnak az eszébe. Ennél sokkal kevésbé közismert, hogy a németek intézményrendszert létesítettek arra a célra, hogy egyetlen általuk tiszta vérűnek ítélt kisded sem kallódjon el. A Lebensborn körül számos legenda és tévhit kering...
(Forrás: Wikimedia Commons / Deutsches Bundesarchiv, Bild 146-1981-075-01)
Embertenyésztés?
A Lebensborn (kb. 'az élet forrása') nevű szervezet az SS, a náci párt elit fegyveres alakulata alá rendelve működött. Korábban már írtunk arról, hogy Heinrich Himmler, az SS vezetője rajongott a különböző okkult eszmékért és az árja fajelméletért, de azt még nem említettük, hogy fiatalkorában csirkéket tenyésztett. Volt tehát némi elképzelése a fajnemesítésről... habár Himmler fennmaradt levelezéséből az derül ki, „a csirkék borzalmasan rosszul tojtak”.
A Lebensborn deklarált célja az volt, hogy az értékes árja vér minden cseppjét megőrizze. A szervezet először csak Németországon belül tevékenykedett: támogatta az árja fajúnak ítélt leányanyákat, hogy ne vetessék el magzatukat, szülőotthonokat és árvaházakat üzemeltetett, örökbefogadásokat szervezett. Ha a Lebensborn politikai hátterétől el lehetne tekinteni, akár népjóléti szervezetnek is nevezhetnénk. De a háttérben ott volt a birodalomépítő szándék: az így megszületett és felnevelt gyermekekből állt volna majd az elfoglalandó kelet-európai országok új vezető rétege. A nácik úgy képzelték, hogy a veszélyesnek tartott zsidóktól, cigányoktól megtisztított Kelet-Európa fennmaradó lakosságát majd rabszolgasorba hajtják, és felettük az új árja generáció fog uralkodni.
(Forrás: Wikimedia Commons / Deutsches Bundesarchiv, Bild 146-1973-008-10)
A nőkről a szervezet munkatársai gondoskodtak, éreztették velük, hogy fontosak, hiszen tevékenységük a felsőbbrendű faj létrejöttét szolgálja. A személyzet az árvaotthonokban élő gyerekeket is igyekezett felkészíteni majdani fontos feladatukra, arra, hogy a német népért éljenek. A gyerekeket a náci ideáloknak megfelelően keményen, poroszosan nevelték.
Gyakoriak voltak az örökbeadások is, a megfelelőnek ítélt árja családok juthattak így gyerekhez. A kicsik elől rendszerint eltitkolták, hogy nem vér szerinti szüleik nevelik őket, habár sokan mégis tudomást szereztek erről – volt, aki a fecsegő szomszédoktól vagy a rokonságtól tudta meg a titkot. A Lebensborn később a megszálló náci katonák által teherbe ejtett nőket is felkarolta – de szintén csak azokat, akik megfelelően árja vérűek voltak...
Árjábbak az árjáknál
A Lebensborn a német területeken kívül először az 1940-ben megszállt Norvégiában létesített irodákat, és a későbbiekben is itt működött a legaktívabban. Norvégia lakossága ekkor csak körülbelül hárommillió fő volt, ehhez képest a háború végén körülbelül háromszázezer német katona tartózkodott az országban. Különösen az északi területeken állomásoztak nagy létszámú német alakulatok, de voltak olyan részei az országnak, ahol elhanyagolható volt a német jelenlét. A lakosság jelentős része mindenesetre rengeteg német katonával találkozott. A németeknek tetszettek a gyakran szőke, kékszemű norvég nők, így már a megszállás első néhány hónapjában kapcsolatok szövődtek a katonák és a helybéliek között.
(Forrás: Wikimedia Commons / Deutsches Bundesarchiv, Bild 101I-0762-281-3)
A nácik rájöttek, hogy valamit kezdeni kell a hamarosan világra jövő gyerekekkel. Arról szó sem lehetett, hogy a megszállt Norvégia törvényei szerint házasodjanak össze a párok – ez egy német nácinak rangon aluli lett volna, ráadásul sok katona nős volt. Viszont a norvégok már csak ránézésre is árjábbak voltak a németeknél, így a gyerekeknek meg kellett születniük, hogy a Birodalomnak hajtsanak majd hasznot. A Lebensborn kapóra jött!
A németek úgy tervezték, az észak-európai országok szintén germán eredetű lakossága egyfajta vérfrissítésként szolgálhat a más népekkel jobban keveredett német lakosság számára. A német katonáknak és SS-tagoknak a vezetőség engedélyezte, hogy ezekben az országokban szexuális kapcsolatokat kezdeményezzenek, az így világra jött gyerekeket pedig a Lebensborn vette gondozásba.
Szabadon távozhattak
A Kelet-Európába bevonuló náci seregek szintén rengeteg árja külsejű gyerekre leltek; úgy gondolták, ezek valószínűleg olyan németek leszármazottai lehetnek, akik beolvadtak a helyi népességbe. Itt már szó sem volt kesztyűs kézről: a gyerekeket egyszerűen elrabolták.
A Lebensborn vezetői a háború után azt állították, ők úgy tudták, a kicsik mind hadiárvák voltak. Mivel ezeket a gyerekrablásokat valóban nem a Lebensborn maga intézte, ez a védekezés akkor még elfogadhatónak tűnt. A nürnbergi perek során a Lebensborn főbb vezetői ezért csak igen enyhe büntetést kaptak: a már letöltött börtönbüntetésük elégségesnek bizonyult, és egyszerűen szabadon engedték őket.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Működött a fajnemesítés?
A háború után nemcsak az anyákat, de a gyerekeket is kirekesztették a társadalomból, mint náci kollaboránsokat; gyakori volt a nyilvános megszégyenítés. Sok családban épp ezért nagy titok volt a gyerek származása. Számos Lebensborn-gyerek csak felnőtt korában kényszerült szembenézni az igazsággal, a becslések szerint sokan valószínűleg a mai napig nem tudják, hogy egy fajvédelmi programban vettek részt.
Ezek szerint nem látszik rajtuk az árja vérük? Az állatvilágból tudhatjuk, hogy minden fajnemesítési programnak több nemzedékre van szüksége ahhoz, hogy mérhető hatást érjen el. A ma élő Lebensborn-gyerekek között van, aki valóban a szőke-kékszemű náci szépségideált testesíti meg, de van, aki teljesen átlag-európai külsejű, sötét hajú, barna szemű.
SS-csődörök?
A háború után a Lebensborn tevékenységéről a munkatársak és a programban résztvevő anyák sokáig nem beszéltek, érthető okokból. Így azonban a legvadabb pletykák kezdtek el terjedni. Az ötvenes évek végén merült fel a német sajtóban az az elképzelés, miszerint a Lebensborn intézményeiben az SS-tisztek prostituáltakkal közösültek szakmányban, hogy így állítsák elő az új árja generációt.
(Forrás: Wikimedia Commons / Deutsches Bundesarchiv, Bild 146-1973-010-11)
Az elképzelésnek csak kis valóságmagja van. Prostituáltakról és SS-tenyészcsődörökről szó sem volt, de Himmler valóban támogatta azt, hogy a magas rangú SS-tisztek házasságon kívüli kapcsolatokat létesítsenek, szeretőket tartsanak. Az így született gyerekeket sokszor pedig valóban a Lebensborn vette gondozásba. Himmler munkatársai törvénytelen csemetéinek még a keresztapaságát is vállalta. Guntram Weber, a nyilvánosságot vállaló Lebensborn-gyerekek egyike egyenesen úgy szerzett tudomást származásáról, hogy megtalálta anyja elrejtett holmijai között a Himmler nevét viselő keresztelőcsészét. Ezután még évekig tartó nyomozásra volt szüksége, mígnem egyik rokona elárulta, hogy apja a nürnbergi perek elől Argentínába szökött náci tömeggyilkosok egyike.
A mára már hatvanon felüli Lebensborn-gyerekek sokféleképpen próbáltak megküzdeni a múltjukkal – Guntram Weber például ma kreatív írást tanít hátrányos helyzetű, javarészt bevándorló-származású fiataloknak. Mások pszichoterapeutaként dolgoznak vagy a szélsőséges eszmékkel kapcsolatos felvilágosító tevékenységet folytatnak; a nácizmus iránti fogékonyságot szemlátomást nem örökölték. A BBC következő dokumentumfilmjében több Lebensborn-gyerek is megszólal:
Felhasznált irodalom, további olvasnivalók
Lebensborn children break silence
Lebensspuren Deutschland – a német Lebensborn-gyerekek támogató szervezete. Érdemes megnézni a bibliográfiát!
Lebensborn-képek a német szövetségi archívumból
Olsen, K. (1998): Schicksal Lebensborn. Die Kinder der Schande und ihre Mütter. München: Droemer Knaur.
Azért az nem úgy megy, bocsánat, hogy a norvégok „ránézésre árjábbak voltak a németeknél”. Ezt az árjásdit ők tudománynak tekintették, és nem ránézés alapján határozták meg a faji hovatartozást. Már akkor is voltak szőke, kék szemű zsidók, a szlávoknál pedig különösen gyakori ez a színösszeállítás, de ettől ők még nem lettek „árják”.
A németeknél „árjább” senki sem lehetett, még a norvégok sem. Azt konkrétan olvastam, hogy a dánokkal a megszálló nácik közölték, hogy ők ugyanolyan „árják”, mint maguk a németek – a történelemkönyvből tudjuk, hogy a dánok nem kértek ebből a megtiszteltetésből. Valószínű, hogy a többi germán népet szintén magukkal egyenrangú „árjának” tekintették, de talán csak azért hiszem így, mert nem tudok elvonatkoztatni a valódi tudománytól. Mindenesetre az angolokról valahogyan ki kellett találni, hogy miért nem „árják” mégse: tőrőlmetszett nácinak nehezére esett volna harcolni ellenük.