0:05
Főoldal | Rénhírek

Latin betűs tetkóláz Kínában

Latin betűs tetkóláz kezd kibontakozni Kínában: egyre többen akarnak angol feliratokat tetováltatni magukra.

MTI | 2012. április 14.

Míg az úgymond nyugati civilizációban a távol-keleti – köztük a kínai jelek, szimbólumok – kelendőek mint tetkóábrák, addig a kínaiak számára a nyugati betűk és feliratok titokzatosak. Bár a népi Kínában a hatóság helyteleníti a tetoválást, holott az több évezredes kínai hagyomány, az utóbbi öt évben kevésbé ferde szemmel tekint rá, legalábbis eltűri. Így aztán a törvény és törvénytelenség szürkületi zónájában egyre több tetoválószalon működik, vendégeik pedig többek közt nyugati sztárokat utánozva kapnak kedvet bőrük „cicomáztatásához”.

Igaz, a sztárokon gyakran éppen kínaiak a jelek, de hát az egy kínai számára nem „kínai”, nem kellően misztikus, és nem kérdezgeti a kutya sem Kínában, hogy ugyan mit jelent. Márpedig a tetováltatók szeretik, ha figyelmet keltenek bőrszövegeikkel, és előadást tarthatnak azok „mély jelentésrétegeiről”. Így aztán zömmel angol nyelven szurkáltatják magukra a feliratokat, amelyek a legkülönfélébbek, vallásiaktól a „Magányos úr”-on át az „Mindig hiányozni fogsz”-ig terjednek. Utóbbi feltehetően szerelmes szentencia, nem pedig iskolakerülési prófécia.

A tetováltatók zöme ugyan egyetemista, ám akadnak orvosok, bankárok, tudósok is a szalonokba betérők között. Egy tetkó egyébként meglehetősen drága, 1000 jüan (35 ezer forint), egy gyári munkás havi fizetése – jegyezte meg a The Daily Telegraph című brit lap.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (3):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
12 éve 2012. április 14. 21:36
3 Fejes László (nyest.hu)

@LAttilaD: Azért ezekkel elég sokat foglalkoztunk mi is... www.nyest.hu/hirek/kereses/Tetov%C3%A1l%C3%A1s

12 éve 2012. április 14. 15:43
2 LAttilaD

Nyugaton meg kínai feliratokat tetoválnak, bár inkább tétovázniuk kellene. Egy blog szól arról, hogy egetverő hülyeségek jönnek ki az emberek bőrein. hanzismatter.blogspot.com/hanzismatter.blogspot.com/

12 éve 2012. április 14. 14:45
1 elhe taifin

:)