Kommunikációs praktikák egy énekkarban
Vezényelni külön mesterség. Kórust és zenekart is, külön-külön, és a kettő – a szakmabeliek elmondása szerint – nagyon eltérő. A cél azonban mindenütt ugyanaz: egy zenemű elsajátítása, értelmezése, majd minél magasabb színvonalú előadása. Ennek érdekében a kórus (vagy a zenekar) mintegy alárendeli magát a műnek és az azt betanító és legjobban ismerő karvezető (vagy a karmester) akaratának, hogy valami közöset hozzanak létre. Érdekes, hogy az irányító és a zenészek közötti kommunikációt a gyakorlatban még nem vizsgálta senki. Ez idáig.
Aki sosem énekelt kórusban (vagy nem szerette), talán el sem hiszi, mennyire felemelő érzés „hangszerré” válni, és együtt, egymásért énekelni. A közös munka vezetőt igényel: ő irányítja a kórus rutinfeladatait (a beéneklést, a már ismert művek átismétlését stb.), és természetesen az új művek betanítását is. Ehhez pedig pedagógusnak és kiváló kommunikátornak kell lennie, hogy teljesítményre ösztökélje a – mi tagadás, olykor igencsak lusta – kórustagokat.
(Forrás: Magyar Fotó/Munk Tamás)
Ragnhild Sandberg Jurström egy svéd zenész hölgy, a Göteborgi Egyetem doktori iskolájának hallgatója, emellett képzett ének- és zenetanár, illetve karvezető. Kézenfekvő volt, hogy disszertációját az énekkarok kommunikációjából írja.
A kutatási terület nem volt teljesen feltöretlen, bár a korábbi kutatások inkább interjúkon, megfigyeléseken és kérdőíveken alapultak. Jurström kisasszony azonban hat különböző svéd kórus próbáiról készített videofelvételeket elemzett és vetett össze, és ezek alapján írta meg dolgozatát.
Megfigyelése szerint az összeszokott kórusok saját, csak rájuk jellemző nyelvet alakítanak ki, amely számos elemet tartalmaz. A látható és hallható kommunikációs módok – beszéd, zongorajáték, eszközhasználat, mozdulatok, nézés, arckifejezés, egyéb testbeszédformák stb. – egyaránt fontosak az üzenet átvitele szempontjából, alkalmazásuk pedig helyzet- és eszközfüggő (ha például a próbateremben nincs zongora, a hangszeres játékra értelemszerűen nincs mód). A kommunikáció természetesen kétoldalú: a kórustagok és a karvezető reakciói befolyásolják.
A tanulmány a szerző várakozása szerint rávilágít a karvezetés mint mesterség összetettségére, és segíti a működő énekkarok ragjai és vezetői közötti kommunikációt. Ragnhild Sandberg Jurström azt is reméli, hogy a közoktatásban is használhatják majd: az énektanárok és a diákok ez alapján megvitathatják a karvezető fontosságát, feladatait és felelősségét.
Mert bármennyire is komplex és nagyszerű feladat is egy kórus vezetőjének lenni, a konfliktusok elkerülhetetlenek...