0:05
Főoldal | Rénhírek

Könnyűnek találtatott a kárpátaljai magyarság

Az ukrajnai helyhatósági választások napja, 2010. október 31-e a reformáció és a demokrácia ünnepe helyett a legtöbb magyarlakta kárpátaljai településen az árulás és a demokrácia szégyenének napjaként vonul majd be a történelembe – írta csütörtökön megjelent számában a Beregszászon kiadott Kárpátalja című hetilap.

MTI | 2010. november 5.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szócsövének számító lap írása szerint kudarcba fulladt a KMKSZ több száz aktivistájának a törekvése, hogy a választási kampány során elmagyarázzák a magyar embereknek, mit kockáztatnak a voksukkal, és mekkora tétje van a döntésüknek. A jelek szerint csak kevesen vették komolyan az intelmeket, s álltak hozzá felelősségteljesen, öntudatosan, nemzeti elkötelezettséggel felvértezve állampolgári kötelezettségükhöz – olvasható a cikkben.

Alig hat éve, amikor Kárpátalján a legtöbbeknek máig fájó és megbocsáthatatlan kettős állampolgársági (magyarországi) referendum kérdése elbukott, ugyanazok a magyarok nevezték anyaországi honfitársaikat nemzetárulóknak, akik most olcsón, mondhatni bagóért eladták magyarságukat, identitásukat, nemzeti önbecsülésüket – fogalmazott a hetilap.

A legfájóbb mindebben az – a Kárpátalja megállapítása szerint–, hogy ugyanezek a derék „magyarok” néhány hónap múlva bizonyára az elsők között lesznek majd, akik benyújtják a kettős állampolgárságra való „jogos” igényüket és bizonyára az óvodai, oktatási és vízumkérelmi támogatásért is kitartóan tartják majd a markukat.

A most egy-kétszáz hrivnyáért (közel 3–6 ezer forintért) eladott szavazatok miatt bekövetkezett az, hogy a helyi szinten legfőbb döntéshozó testületként szolgáló beregszászi járási tanácsban (közgyűlésben) a korábban birtokolt mintegy 70 százaléknyi mandátum helyett a néhány hét múlva felálló 60 fős testületben a magyar pártok együtt is csak alig 30 százalékot fognak kitenni, vagy hogy a 110 tagból álló megyei tanácsban két kézen meg lehet majd számolni a magyar képviselők számát – mutat rá a beregszászi magyar lap, amely szerint a kárpátaljai magyarság ismét megmérettetett és minden eddiginél könnyebbnek találtatott.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!