0:05
Főoldal | Rénhírek

Kolozsvár Moszkvába költözik

A határon túli magyarság kultúráját, művészetét bemutató rendezvénysorozat kezdődött Moszkvában Kolozsvári napok címmel.

MTI | 2009. október 14.

A kedden kezdődött esemény alkalmából számos erdélyi magyar művészt, muzsikust, írót, fordítót és filmet mutatnak be a moszkvai közönségnek. Az ünnepélyes megnyitóra a moszkvai Magyar Kulturális Központban került sor, ahol Demény Attila zeneszerző műveiből koncert hangzott el, és három festőművész – Sipos László, Kádár Tibor és Ughy István – műveiből kiállítást nyitottak meg. A 75 képet később kiállítják Sziktivkarban, Komiföld fővárosában, valamint Szentpétervárott is.
Október vége és november 8. között a rendezvénysorozat keretében a Tarisznyás népzenei együttes lép fel Moszkvában és több oroszországi finnugor városban, köztük a komiföldi Sziktivkarban és Sztorozsevszk faluban, valamint a Mordvin Köztársaság fővárosában, Szaranszkban.
November 1-jén Magyar Irodalmi Napot tartanak a szintén komiföldi Kortkeroszban, ahol a járási könyvtárban beszélgetnek Varga Domokos orosz nyelvű könyvéről (Szemja, azaz Család), valamint Szabó Magda Az ajtó című regényéről.
Sziktivkarban november 3-án nyílik meg a festménykiállítás, és itt is elbeszélgetnek az olvasókkal Szabó Magda regényéről, majd este a Tarisznyás együttes ad koncertet.
November 16. és 23. között a Márkos Albert vezette Concordia vonósnégyes lép fel a Magyar Kulturális Központban, Szentpétervárott a Semjakin alapítvány székházában, továbbá 21-én és 22-én a moszkvai Caricino műemlék épületegyüttes és múzeum koncerttermében Kodály Zoltán, Bartók Béla, Orbán György és Márkos Albert műveiből.
A Kolozsvári napok című rendezvénysorozat A kultúra kisebbségben - Gondok és távlatok címmel rendezett kerekasztal-beszélgetéssel folytatódik december 2-án kolozsvári és oroszországi finnugor írók, tudósok, közéleti személyiségek részvételével.
December 3-án bemutatják Egyed Péter 23 buborék – A Kurszk balladája című könyvét a szerző és Maja Ceszarszkaja fordító részvételével.
Jövőre, február 16-tól 18-ig Kolozsvári filmnapokat tartanak a Magyar Kulturális Központban, s többek között Gulyás Gyula erdélyi témájú játék- és dokumentumfilmjeit, köztük Fény hull arcodra című alkotását, valamint Kincses Réka Balkán bajnok című filmjét vetítik.
Március 5-én Scarlat Anna Én, szegény Sudár Anna című monodrámáját adja elő Bálint Márta színművésznő.
A Kolozsvári napok című rendezvénysorozat Szilágyi István Kő hull apadó kútba című regényének a szerző és Jurij Guszev fordító részvételével tartott bemutatójával ér véget.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...