0:05
Főoldal | Rénhírek

Kínaiul tanulnak a szerb gyerekek

Hivatalosan is megkezdődött a kínai nyelv tanítása harmincnál is több szerbiai általános és középiskolában hétfőn.

MTI | 2012. március 20.

A kínai nyelv tanításáról szóló kísérleti projektet a múlt héten írták alá a két ország képviselői. A kínai nyelvet fakultatív alapon lehet tanulni az ország 31 oktatási intézményében. A lehetőség nagy visszhangra talált Szerbiában, ahol a mai naptól kezdődően több mint 2 460 diák vállalta, hogy megbirkózik a hatalmas távol-keleti ország nyelvének elsajátításával, legalábbis alapfokon.

A szerb-kínai oktatási együttműködési megállapodás alapján 14 kínai nyelvtanár érkezett Szerbiába. A Belgrádtól 140 kilométernyire délre fekvő Jagodina iskoláiban például több mint 280-an jelentkeztek kínai nyelvórákra, az uzicei gimnáziumokban pedig 100-nál is többen szeretnék elsajátítani a kínait.

„Bízom abban, hogy az uzicei gimnazisták gond nélkül el tudják majd sajátítani a kínai nyelv alapjait. Arra törekszem, hogy a hétköznapi élethelyzetekben használatos szavakra és beszédre tanítsam meg őket. Szeretném megismertetni a fiatalokkal a kínai szokásokat és a kultúrát. Az első néhány órán angolul fogunk kommunikálni” – nyilatkozott Jang Nan-an (Yang Nanan), aki Északkelet-Kínából érkezett Szerbiába.

A szerbiai diákok azt mondják: elsősorban azért szeretnének megtanulni kínaiul, mert ez a világ egyik legősibb nyelve, a kínai gazdaság hihetetlen ütemben növekszik, és ha egyszer majd el akarnak helyezkedni, akkor nagy előnyt jelent, ha az önéletrajzukban feltüntethetik, hogy tudnak kínaiul is. Mások egyszerűen azzal indokolták döntésüket, hogy egy napon szeretnének elutazni Kínába.

A kínai nyelv kísérleti jellegű tanítása ez év végéig tart, majd értékelni fogják az elvégzett munkát és a tanulók nyelvtudását. Ezt követően döntenek arról, hogy tartósan beépítik-e a szerbiai tantervbe a kínai nyelv tanítását.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!