0:05
Főoldal | Rénhírek

Kínai faló Tibetben?

Monumentális vállalkozásra készül Kína: 2015 végén megkezdi egy e téren egyedülálló, 13 kötetesre tervezett tibeti enciklopédikus szótár kiadását. Míg azonban egyesek üdvözlik az úttörő jellegű munkát, mások a kínai kormányzat Tibeten belüli egyfajta trójai falovának tartják azt.

Horváth Krisztián | 2015. február 5.

Az eddig létező legátfogóbb tibeti-kínai szótárat 1985-ben adták ki; ennek előkészületei nyolc évig tartottak. A tibeti nyelv enciklopédikus szótára viszont a maga 13 tervezett kötetével és 150 ezer szócikkével az 1985-ös szótár terjedelmének háromszorosára rúg majd.

Az enciklopédikus szótár mellett eltörpül az az általános iskolák és középiskolák számára elkészült tibeti szótár is, melyet nemrég ugyancsak Kínában adtak ki. Ebben 10000 szócikk és kifejezés szerepelt – a szótárról 2013-ban olvashattunk. Ez utóbbi szótár kínai fordítását a hatóságok későbbre ígérték. Ugyancsak a kínai hatóságok és média szerint e szótár haszna a kétnyelvű oktatásban tanuló diákok számára felbecsülhetetlen. Mennyivel jelent többet a most tervezett 13 kötetes enciklopédikus szótár?

Különböző szintű autonómiával rendelkező tibeti területek Kínában
Különböző szintű autonómiával rendelkező tibeti területek Kínában
(Forrás: Wikimedia Commons / Ran / GNU-FDL 1.2)

13 kötet

A kínai kormány mintegy 10 millió jüan (1,6 millió dollár) beruházásával már 2006-ban megkezdte a tibeti nyelv 13 kötetesre tervezett enciklopédikus szótárának előmunkálatait. A tervezett kötetek a technológia, orvostudomány, fonológia, buddhizmus, njája filozófia, retorika, frazeológia, prozódia, dráma, asztrológia, tibeti irodalom, bon hiedelmek és tibeti kultúra területét fogják át. A tervek szerint az első három kötet még idén megjelenik, a többi pedig 2018-ig.

A hírek szerint a kiadvány előkészítésében a tibeti nyelv mintegy tíz pekingi és Kína tibeti nyelvű vidékéről származó szakértője vett és vesz részt. Az enciklopédikus szótárban 9000 új szó és mintegy 60000 technikai kifejezés is szerepel majd.

Ajtó Tibetben, Tibetre – bon szimbólumokkal
Ajtó Tibetben, Tibetre – bon szimbólumokkal
(Forrás: Wikimedia Commons / Bgabel / GNU-FDL 1.2)

Pro és kontra

Az enciklopédikus szótár egyik szerkesztőjének véleménye szerint (aki maga az 1985-ös tibeti-kínai szótár szerkesztésében is részt vett) „a szótár az idők tükre”, az enciklopédikus szótárban felbukkanó nagy mennyiségű vadonatúj szó és kifejezés pedig „a tibeti nyelv gyors fejlődését tükrözi a politika, gazdaság, kultúra és oktatás területén”. Így a szerkesztők ígérete szerint az enciklopédikus szótárban olyan új kifejezések tibeti megfelelői is helyet kapnak, mint ’szélessáv’ és ’robot’. A szerkesztők szerint a kínai fejlesztésű és Kínában legnépszerűbb szövegküldő applikáció, a WeChat nevének tibeti megfelelője is bekerül majd a szótárba.

Az enciklopédikus szótár kritikusainak ellenszenvét pontosan az új szavak és kifejezések dömpingje váltotta ki. Szerintük ugyanis ezek egyszerűen a kínai megfelelők tibeti fordításai és sokkal inkább tükrözik a kínai központi vezetés gondolkodását és irányítását, semmint a tibeti életmód, nyelv, kultúra igazi lényegét.

Magyar szempontból különösen érdekes, hogy a kínai média megemlíti: az első tibeti-angol szótár a német Heinrich August Jäschke (1817-1883) nevéhez fűződik. Jäschke szótára a Xinhua hírügynökség szerint is 1881-ben jelent meg (melynek előzménye volt a szerző tibeti-német szótára). E megjegyzéssel a hírügynökség ugyanakkor megfeledkezni látszik Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842) Essay Towards a Dictionary, Tibetan and English c. 1834-ben, Calcuttában megjelent művéről.

Kőrösi Csoma Sándor Pécsett jakagol
Kőrösi Csoma Sándor Pécsett jakagol
(Forrás: Wikimedia Commons / Csanády)

S ha már a korábbi tibeti szótárakról is szó esett, az enciklopédikus szótár szerkesztőbizottsága nem mulasztja el megemlíteni, hogy céljuk a politikailag nem éppen korrekt (és különösen: a kínaiakra kedvezőtlen) anomáliák kiküszöbölése az új szótárból. Példaként megemlítik itt az indiai Sarat Chandra Das (1849-1917) szótárát (A Tibetan-English Dictionary with Sanskrit Synonyms), melynek 1902-ben Calcuttában megjelent első kiadásának 713. oldalán azt a példamondatot olvashatjuk: „a kínaiak minden idegent gyűlöltek”.

Végül még egy adat: míg a Kína számos vidékén, a Kínával szomszédos országok közül pl. Indiában, Nepálban és Bhutánban is beszélt tibeti nyelv beszélőinek számát a kínai források mintegy 8 millióra becsülik, más, óvatosabb becslések (pl. Ethnologue) jóval kisebb számra engednek következtetni.

Kőrösi Csoma szótára
Kőrösi Csoma szótára
(Forrás: sk-szeged.hu)

Felhasznált források

1st Tibetan dictionary released for school kids

China releases 1st Tibetan dictionary for primary & secondary students

China to begin publishing encyclopaedic Tibetan dictionary this year

China to publish encyclopedic dictionary of Tibetan language

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!