Ki az Isten?
Nem az a kérdés, hogy van-e Isten, hanem az, hogy mi is a létezés, és mitől vagy kitől függ a létezés. Mit jelent, hogy Isten a fény? Érdemes-e egy ateistának teológiát tanulnia? A nagy vita néhány szálát követjük.
Az utóbbi időben többször is szó esett a hívők és ateisták közötti vitákról, pontosabban ezek kapcsán arról, hogy miképp kell vagy érdemes vitatkozni. Alighogy elültek a kommentek, Oliver Burkeman, a The Guardian bloggere máris hasonló témájú cikket, pontosabban könyvsmertetést írt. Ebben nem általában a vita, hanem konkrétan a hívők és ateisták vitájának értelméről esik szó. Burkeman egy nemrég megjelent műre hivatkoza azt állítja, hogy a két fél egyszerűen mást ért Isten alatt.
Burkeman magát ateistának vallja, de úgy véli, a vitában sokszor éppen az ateisták tévednek. Példaként hozza Richard Dawkins Az isteni téveszme (The God Delusion) című művét, mely ugyan mesterien cáfolja az „Isten-hipotézist”, ám hogy mi az, azt csupán néhány anekdotikus történettel illusztrálja, nem véve a fáradságot, hogy ellenőrizze, hogy a vallásos hit valóban olyannak véli-e Istent, mint ahogyan ő gondolja. Az ateisták nem foglalkoznak teológiával, mivel már annak előfeltételezését – miszerint van Isten – is elutasítják.
Burkeman szerint azonban van legalább egy teológiai mű, amelyről minden ateistának legalábbis meg kellene fontolnia, hogy kezébe vegye: ez pedig David Bentley Hart The Experience of God (Az Isten-élmény) című műve. Burkeman rögtön leszögezi, hogy a mű őt nem győzte meg, de el kell ismernie, hogy Hart felvonultat egy egy sor történelmi bizonyítékot és filozófiai érvet, melyek után az ateistáknak jobban oda kell tenniük magukat – legalábbis ha az ellenfél fő állítását szeretnék támadni.
Ki az Isten?
Hart szerint az az Isten, akit az ateisták támadnak, egyfajta szuperhős, kozmikus ezermester (demiurgosz), akinek fő jellemzője, hogy messze a legerősebb lény a világegyetemben, vagy azon túl is (akármit jelentsen is ez). Ez a szuperhős azt tesz az univerzummal, amihez csak kedve van, kezdve a megalkotásával. Ennek az Istennek a létét könnyű tudományosan megcáfolni: létére nincs bizonyíték, és nincs is szükség feltételezni a létét ahhoz, hogy megmagyarázzuk, miként működik a világegyetem. Hart elismeri, hogy ez az istenkép sok vallásos emberben is él, és ilyennek képzelik Istent például a kreacionisták, az intelligens tervezés hívei vagy a mai keresztény és muzulmán fundamentalisták is.
(Forrás: Wikimedia Commons / Michelangelo)
Azonban a monoteizmus története során létezett egy másik istenkép is: eszerint Isten a létező dolgok előzmények nélküli oka a világegyetem kezdetétől a végéig. Ilyen értelemben Isten nem „létezik” úgy, ahogy egy autó, egy hegy vagy akár egy részecske – Isten az, ami ezek létét megalapozza, lehetővé teszi és fenntartja. Isten az előfeltétele annak, hogy bármi létezhet. Isten tehát nem olyan dolog, ami létezik vagy nem létezik. Képletesen szólva: Isten nem egy tárgy, amelyet láthatunk, ha fény vetül rá, hanem maga a fény. Az ateisták tévesen sorolták kategóriába Istent: a monoteizmus Istene nem olyan, mint egy görög isten a haverjai nélkül, hanem egészen más.
(Forrás: Wikimedia Commons / Wenceslauis Hollar)
Burkeman hangsúlyozza: nem arról van szó, hogy Hartnak igaza van, hanem arról, hogy olyan dolgot említ, amellyel az ateisták nem foglalkoznak. Ha egy ateista úgy gondolja, hogy az a-lét-előfeltétele-Isten marhaság, meg kell indokolnia, hogy miért. Szemben a szuperhős-Istennel, a tudományos bizonyítás itt nem működik, mivel nem tudományos kérdésről van szó, hanem filozófiairól: hogy mi egyáltalán a létezés, és hogy mitől függ. Ezt az ateisták azzal szokták lesöpörni az asztalról, hogy lényegtelen kérdés – a hívők számára azonban fontos.
Nem ellenérv az sem, hogy a hívők jelentős (talán nagyobb) része nem ilyennek képzeli Istent. Hart rámutat, hogy ha ez így is van, az sem ok arra, hogy az ateisták ne vessenek számot a másik, a filozófiailag nagyobb kihívást jelentő istenképpel. Ha valaki könyvében úgy próbálja cáfolni az evolúciót, hogy azt cáfolja, amit a nagyközönség gondol az evolúcióról, és nem azt, amit amit a tudósok gondolnak, akkor ezzel nem cáfolja az evolúciót: senki nem veszi komolyan. Burkeman szerint az ateistáknak pontosan azért kellene elolvasniuk Hart könyvét, hogy ne a könnyű célpontra lövöldözzenek, és hogy emelhessék a vita színvonalát.
Tanuljon-e teológiát egy ateista?
Burkeman cikkében utal Tara Isabella Burton egy néhány hónappal korábbi írására. Burton New York-i ateista liberális családban nőtt fel, mégis teológiát akart tanulni. Mivel az Egyesült Államokban ez inkább csak egyházi képzés keretében lehetséges, Nagy-Britanniába utazott, ahol a világi egyetemek programjában is van ilyen oktatás. De mindezt nem azért tette, mert megtért. Csoporttársai között volt harcos ateista, aki a képzés végén úgy döntött, papnak áll; de olyan is, aki papnak készült, de mire végzett, ateistává vált.
Burton leírja, mi mindennel foglalkozott a képzése alatt: az ókori közel-keleti települések elrendezését vizsgálta annak érdekében, hogy korukat meghatározza; ógörög eredetiben tanulmányozta az evangéliumokat, és vetette össze i. e. első századi zsidó bölcseleti művekkel; foglalkozott 14. századi bizánci liturgia szerkezetével; A Karamazov testvéreket pedig mint a keresztény egzisztencializmus egy elemét vizsgálta. Úgy véli, a teológia lényegében nem más, mint az emberi kultúra aspektusainak széles körű vizsgálata: a jó teológus egyszerre történész, filozófus, nyelvész, ősi és modern szövegek értelmezője és sok más is. Úgy véli, a teológia ad lehetőséget arra, hogy az emberi gondolkodás történetének mélyebb rétegeit megvizsgáljuk. Míg a történettudomány az emberi történelemmel nagy léptékben foglalkozik, a teológia lehetővé eszi, hogy egy-egy személy, például egy 12. századi francia szerzetes vagy egy az ostromlott Bizáncban élő misztikus tudatába belelásson. Szerinte egy olyan negyedik századi vita, hogy Isten elsősorban hatalmas és másodsorban szerető, vagy elsősorban szerető, és csak másodsorban hatalmas, teljesen értelmetlennek tűnhet olyanok számára, akik nem hisznek Istenben – de ezek a kérdések az adott korban olyanok voltak, melyekért az emberek ölni és halni tudtak: a korról nem lehet hiteles képünk, ha nem vizsgáljuk meg, mit is gondoltak.
(Forrás: Wikimedia Commons / Andreas Praefcke / CC BY 3.0)
Burton úgy gondolja, hogy a teológia lehetővé teszi, hogy a történelmet „belülről”, résztvevőinek szemével lássuk. Az objektív elemzés éppen azt mulasztja el, hogy a történelmi eseményeket a résztvevőinek terminológiájával ragadjuk meg.
Persze Burton sem győzött meg mindenkit. Jerry Coyne – ateista biológus, az intelligens tervezés „elméletének” aktív ellenfele – azzal kezdi, hogy az utóbbi években sok teológiai művet elolvasott, de arra jutott, hogy a legbölcsebb teológusok is legfeljebb azt bizonyították be számára, hogy a legnagyobb koponyák teljesen értelmetlen dolgokat is képesek értelmesnek feltüntetni. Szerinte a kifinomult teológia nem más, mint okos emberek végtelen vitája olyan dolgokról, melyekről valójában nem tudnak semmit. Elismeri, hogy vannak nagyon intelligens teológusok – de ők csak visszaélnek okosságukkal: az értelmesebb keresztényeket megerősítik tévhiteikben.
Burton érveivel szemben Coyne azt hozza fel, hogy a teológia mindent Isten fogalmán keresztül próbál látni, éppen ezért a világi humán tudományok eredményeit nem veszi figyelembe. Ha már A Karamazov testvérekről volt szó – mi van azokkal a részeivel, ahol nem kerül szóba a vallás? Vagy milyen A nagy Gatsby teológiája? Attól még, hogy valaki elvégzi a teológiát, nem lesz történész, filozófus nyelvész és szövegértelmező – hogy lesz-e egyáltalán valamelyik, attól függ, hogy milyen aspektusból foglalkozik teológiával, mennyire okos, és mennyire keményen dolgozik. Szerinte a bibliakutatók, akik azzal foglalkoznak, hogyan jött létre a szöveg, hasznos munkát végeznek – ők valóban az emberi történelem és kultúra egy szeletét vizsgálják. A teológusok azonban azt magyarázzák, hogy Isten mit üzen a Biblia szövegén keresztül, csupán azt próbálják kitalálni, hogy vajon egy nem létező lény mit akarhat.
Szerinte az sem igaz, hogy a teológia segítségével könnyebben megérthetjük a korábbi korszakok emberének gondolkodását. Szerinte ez legfeljebb a kor embereinek egy szűk rétegével, a tanult emberekkel kapcsolatban igaz. A vallásos szövegek kutatása olyan, mint a marxista vagy náci szövegek kutatása: nem azt mutatja, hogy a kor átlagembere hogyan gondolkodott, hanem azt, hogy mivel igyekeztek manipulálni. Egy 12. századi francia szerzetes világképe nem érdekesebb, mint egy 12. századi francia paraszté – az utóbbiról azonban a teológia nem mond semmit.
Coyne úgy véli, ha valaki az emberi kultúrát általánosságában kívánja tanulmányozni, akkor tanuljon irodalmat, történelmet, pszichológiát stb. – így sokkal kiegyensúlyozottabb képet kaphat, mint ha teológiát tanulna.
Végezetül angolul tudó olvasóink számára egy videóbejátszás, melyet Oliver Burkeman is megidézett.
A filozófia görög eredetű szó, melynek jelentése: ’a bölcsesség szeretete’. Az itteni szóhasználatban a filozófia az Istenbe vetett hitet elutasítva kíván egységes nézőpontot adni a világról, és igyekszik kritikus gondolkodásra nevelni az embereket. A filozófia az igazság keresése során a megfigyelés helyett elsősorban a spekulációra támaszkodik.
Képességeikben korlátozott emberektől származnak. A Biblia rámutat, hogy „még csak lépteit sem irányíthatja a járókelő ember” . A történelem tanúsítja, hogy semmi jó nem származik abból, ha az ember megpróbálja figyelmen kívül hagyni korlátait.
Az ember képességei természetéből fakadóan korlátozottak. Ezenfelül élettapasztalata meglehetősen csekély, és rendszerint egy kultúrához vagy környezethez kötött. Így ismerete nem korlátlan, s emellett a dolgoknak annyi összetevőjük van, hogy az ember minduntalan olyan szempontokba ütközik, melyeket még nem vizsgált meg kellően. Az emberiség összes filozófiája tükrözi ezeket a korlátokat.
Tökéletlen emberek munkájának termékei.
E tökéletlenség következtében az emberi filozófiák gyakran alapvető önzést tükröznek vissza, amely talán pillanatnyi örömet eredményez, de egyben csalódások és sok boldogtalanság forrása is.
A filozófiák, amelyek az embereket arra ösztökélik, hogy hagyják figyelmen kívül Isten egészséges és igazságos követelményeit, ezt a befolyást tükrözik vissza. Nem csoda, hogy az emberi filozófiák és elképzelések gyakran bajt hoztak az emberiség többségére, amint azt a történelem tanúsítja.Jézus Krisztus a láthatatlan Isten képmása, az egész teremtés elsőszülötte; mert általa teremtetett minden más az egekben és a földön . . . Minden más őáltala és őérte teremtetett.(Az Istennel ápolt bensőséges kapcsolatának köszönhetően segíteni tud nekünk megismerni az igazságot Istenről. Továbbá mivel ő az, aki által minden létrejött, átfogó ismerete van az egész teremtett világról. Ezeket egyetlen emberi filozófus sem mondhatja el magáról.
— a világ a maga bölcsessége útján nem ismerte meg az Istent, az Isten jónak látta, hogy a prédikált dolgok bolondsága [a világ szemében annak tűnik] által mentse meg a hívőket . . . Mert az Isten »bolondsága«[a világ szemében tűnik annak bölcsebb az embereknél, és az Isten »gyöngesége« a világ szemszögéből nézve erősebb az embereknél.” Istennek ez a nézőpontja bizonyosan nem önkényes vagy ésszerűtlen. Ő a Bibliában, a világ legelterjedtebb könyvében világosan lefektette szándékát. Elküldte tanúit, hogy beszéljenek róla mindazoknak, akik készségesen odafigyelnek. Milyen ostobaság lenne, ha bármelyik teremtmény bölcsebbnek gondolná magát Istennél!
Tudják ezt a filozófusok és teológusok?
@El Vaquero: Ez egy klasszikus tévedés a filozófiáról, amelynek éppen az az oka, hogy - Kant előtt - igen szorosan összekapcsolódott a teológiával. (Én magam nem vagyok konkrétan filozófus, de fontos részét képezte - egyéb okok miatt - tanulmányaimnak). Erre volt jellemző (és későbbi "utódaira" - pl.: a marxi elméletekre!) az amit írsz (és ez nevezik "kanti csapdának" is: mi a jó? A jó szép. Mi szép? A jó.)
A legtöbb filozófus ma már nem ezzel foglalkozik, hanem bizonyos fogalmak tisztázásával, amelyekkel az egyéb tudományok művelői (kompetencia, idő és érdeklődés hiányában nem).
A játékelmélet például klasszikus filozófiai irányzatként van elkönyvelve (azokon is tanítják a társ. tud. egyetemeken). Vagy ott van a fogalmak tisztázásának kérdése (a politikatudomány nem tud azzal foglalkozni, hogy mi a közjó vagy a demokrácia. Ahogy azt sem tudja értékelni, hogy az egyre alacsonyabb részvétel a választásokon milyen eredménnyel járna stb. Politikatudományi szempontból minden rendszer, amely képes magát hosszú időn át megőrizni, eredményesnek - lenne - tekinthető. De napi tapasztalataink nem erről szólnak, illetve amíg a politikusok olyan fogalmakkal dobálóznak mint "közjó" és a "nemzet érdeke", érdemes tudni, hogy mit ért alatta az emberek többsége, az, aki mondja, és azok akik hallgatják)
Tehát amit írsz csak a teológia alatti filozófiára vonatkozik... (egyébként a mai filozófusok ugyanúgy kísérleteket és matematikai elméleteket tanulmányoznak mint más társadalomtudósok. Természetesen jelentős a filozófiatörténeti irányzat is, talán ezért értetted félre, mert általában ez utóbbit lehet fellelni a népszerű ismeretterjesztésben.
@cikk: "a legbölcsebb teológusok is legfeljebb azt bizonyították be számára, hogy a legnagyobb koponyák teljesen értelmetlen dolgokat is képesek értelmesnek feltüntetni. Szerinte a kifinomult teológia nem más, mint okos emberek végtelen vitája olyan dolgokról, melyekről valójában nem tudnak semmit."
Ez nem csak a teológiára igaz, hanem a filozófiára is. Az egész filozófia üres okoskodás. A filozófus célja, hogy egyfajta gordiuszi csomót elegánsan átvágva olyan dolgokról okoskodjon sablonosan, általánosságokban, amelyekhez konkrétan nem ért, nem ismeri a tényleges tartalmát és a valóságalapját. Épp ezért én soha nem tartottam a filozófiát sem hasznosnak, sem tudománynak. A filozófia próbál a semmiből valamit felépíteni, fából vaskarikát csinálni puszta körmönfont okoskodással, azt hiszi, hogy minden tudományos kérdés megoldható puszta logikázással és szóbeli csűrés-csavarással, anélkül, hogy a tényekkel, bizonyítékokkal, tényleges összefüggésekkel foglalkozni kéne, és a felszínen minden kiokoskodható anélkül, hogy részletekbe mennénk. Épp ezért a filozófia és a teológia mindig csúsztat a logikai levezetésekben, sokszor már az állítás, dogmarendszer, axiómák premisszájában.
Épp ezért felesleges filozófiailag indokolni, hogy miért van vagy miért nincs isten (szándékosan írom kicsivel, nem csak a keresztények Istenére gondolok). Akárhogy okoskodunk, nem tudjuk sem azt bebizonyítani, hogy van, sem az ellenkezőjét, csak azt tudjuk, hogy hiszünk-e benne vagy nem. A legtöbb hívő igenis emberalakú istenben hisz, aki cselekszik, mérleges, büntet, jutalmaz. Ezért isten létét nem bizonyítani/cáfolni filozófiailag a lét fogalmának csűrés-csavarásával. Mégis, ha filozófiailag kéne okoskodni, én isten létét abban ragadnám meg, hogy a hívők szerint nem pusztán létezik, megkülönböztetve őt a nem létező dolgoktól, hanem a vallási nézetek szerint cselekszik, tetteivel következményeket okoz a világra/emberekre nézve, okfolyamatokat indít el, és állítólagos létezését ilyen szemszögből kéne vizsgálni.
Az istenek egyszerűek kikezdhetetlenek. Egy nem létező dologról, ha nem is létezik, nem lehet bebizonyítani, hogy nem létezik. Ezzel élnek vissza az ufósok és az összeesküvés-elméletek kreálói is, abban látják igazolni magukat, hogy a hitük lényegét senki nem tudja cáfolni, legfeljebb csak néhány állításukat, mint következményeket, de ettől még a kiindulópontjuk cáfolhatatlan. Egyszerűen a vallás, hit, logikai nonszensz, logikailag kikezdhetetlen. Én is állíthatnám, hogy láttam rózsaszín orrszarvút, ha csak én be nem ismerem, hogy kitaláció, senki nem tudná bebizonyítani, hogy igazat mondok-e, legfeljebb sokan nem hinnének nekem, valószínűtlennek, kitalációnak gondolnák.
Értem,hogy Burcemant mi győzte meg az ateizmusról.Egy ateista férfi, akinek a gondolatait 1991-ben adták közre a Szputnyik folyóiratban, nyíltan elmondta: „Nem látok semmilyen lényegbevágó különbséget a pogány és a keresztény mitológia jellemző vonásai között.” Példaképpen leírt egy körmenetet, ahol a papok aranyhímzéses talárban lassan, egy múmia szarkofágját hordozva végigmennek Moszkva utcáin. Egy „ortodox keresztény szent” holttestét vitték át egy múzeumból az egyik templomba, és ez az írót az ókori egyiptomi papokra és múmiákra emlékeztette. Azt is megemlítette, hogy bár a moszkvai körmenetben részt vevők „a keresztény Háromságban” hisznek, ugyanígy az egyiptomiak is istenháromságot imádtak, de ők Oziriszt, Íziszt és Hóruszt.
Ugyanez az író utalt a keresztény szeretet fogalmára is — „Isten szeretet”, „szeresd felebarátodat” — amelyhez nem talált hasonlót a pogány Egyiptomban. De azért megjegyezte: „A felebaráti szeretet nem tudott győzedelmeskedni a világon, még azon a részén sem, amely keresztény világnak nevezi önmagát.” Ezután még megjegyzéseket fűzött hozzá a rossz gyümölcsökről, amelyek abból származtak, hogy az egyházak kitartóan foglalkoztak államügyekkel. A látottak után nem érezte úgy, hogy a keresztény egyházak nyújtanák azt, ami után kutat.
Ez egy másik ateista vélemény.
az ateista úgy él,mintha Isten nem létezne.Nem ismer el vallási törvényeket,rendeleteket,ehelyett az ÖNMAGA és a társadalom törvényeihez ragaszkodik.
Hogy tanuljon e teológiát?NE!Az még csak jobban félrevezeti.
Ugyanis beszéltem egy Teológia Egyetemi hallgatóval,aki nem tudja,hogy mi az új ég és új föld.Nagyon félretanítják a hallgatókat.
@"Nem az a kérdés, hogy van-e Isten, hanem az, hogy mi is a létezés, és mitől vagy kitől függ a létezés."
A létezés nem dolgok tulajdonsága (nem predikátum) - ezt Kant óta tudjuk. Hanem az egisztenciális kvantorral fejezhető ki, vagyis, tulajdonságok tulajdonsága. "Létezni annyi, mint egy kötött változó értékének lenni' (Quine). Azt pedig értelmetlenség megkérdezni, hogy az egzisztenciális kvantor "mitől vagy kitől függ".
@"az az Isten, akit az ateisták támadnak, egyfajta szuperhős, kozmikus ezermester (demiurgosz), akinek fő jellemzője, hogy messze a legerősebb lény a világegyetemben, vagy azon túl is (akármit jelentsen is ez)."
Talán nem véletlen, hogy ezt az istenképet támadják, amikor ez az, amiben hívők százmilliói hisznek, nem csak a kereszténységben, hanem az összes monoteista vallásban.
@"mesterien cáfolja az „Isten-hipotézist”, ám hogy mi az, azt csupán néhány anekdotikus történettel illusztrálja"
Ez nem igaz. Dawkins definiálja is, hogy mit ért alatta: "there exists a supernatural, superhuman intelligence who deliberately designed and created the universe and everything in it - including us."
Ez lefedi egy részét annak, ami közös az összes monoteista hit istenképében, és mint azt Dawkins megjegyzi, a kidolgozottabb változatában szerepelnek isten személyes vonásai is: "The simple definition with which I began has to be substantially fleshed out if it is to accommodate the Abrahamic God. He not only created the Universe: he is a personal God dwelling within it."
@"Isten az, ami ezek létét megalapozza, lehetővé teszi és fenntartja. Isten az előfeltétele annak, hogy bármi létezhet. Isten tehát nem olyan dolog, ami létezik vagy nem létezik."
Ez az az istenkép, amiben néhány filozófust és követőiket leszámítva senki nem hisz, főleg azért, mert még senki nem magyarázta el érthetően, hogy ha Isten nem személy, akkor vajon micsoda. A monoteista világvallások hívőinek túlnyomó része egy Isten-személy létezésében hisz.
"Isten tehát nem olyan dolog, ami létezik vagy nem létezik."
Így igaz, mert a létezés nem lehet tulajdonsága sem istennek, sem bármelyik más dolognak. De ez csak egy logikai megállapítás, semmi több. Az összes többit (Isten "a lét előfeltétele") annak kellene érthetően elmagyarázni, aki előhozakodik vele, de ez eddig még senkinek sem sikerült.
@"olyan dolgot említ, amellyel az ateisták nem foglalkoznak."
De, foglalkoznak vele, csak sajnos nem értik, mert még senki nem fogalmazta meg érthetően.Egy ateista filozófus, J. Mackie már vagy 30 évvel ezelőtt megjelent könyvében, a Miracle of Theism "isten-helyettesítők" (Replacements for God) című fejezetében mutatta meg, hogy miért nincs értelme ilyesmiben hinni. Egyébként a naturalism.org-on is foglalkoznak vele (a Tillich nézeteiről szóló részben):
www.naturalism.org/projecting_god.htm
Igaz, mások is felhívták rá már a figyelmet, hogy az „Istenről" szóló vitákat általában az lehetetleníti el, hogy a vitatkozó felek nem is ugyanarról beszélnek. Sok más témában is így áll egyébként, csak ugye a neten már rég összeveszünk addigra, mire kiderül, hogy nem is ugyanarról beszéltünk, lásd itt a Nyesten is valahol az „evolúcióról" és hasonlókról való vitákat.
Pl. a cikk végén említett Coyne meg azt nem veszi észre, hogy az csak a modern korban létező tapasztalat és ebből származóan a régebbi korok iránti modern előítélet, hogy a hatalom csakis olyasmi lehet, ami „elnyomja", „kizsákmányolja", „manipulálja" stb. az „átlagembert".
És jé, ez Atticus Fetch a Kaliforgiából! (Ööö... meg tudom magyarázni...!)