0:05
Főoldal | Rénhírek

Kampány a magyar nyelv regionális státusáért

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanácsa (UMNT) nyilatkozatban szólította fel Kárpátalja magyarok lakta közigazgatási egységeinek és településeinek képviselőit, valamint polgármestereit, hogy még szeptemberben kezdeményezzék a tanácsok (közgyűlések) összehívását, s tűzzék napirendre a magyar nyelv regionális státusának kérdését.

MTI | 2012. augusztus 29.

Az MTI-hez kedden eljuttatott nyilatkozatában az UMNT a többi között üdvözli, hogy Ukrajnában hatályba lépett a nyelvtörvény, amely a kisebbségi és regionális nyelvek európai chartájának szellemében, 21 évvel Ukrajna függetlenné válását követően szélesebb nyelvi jogokat biztosít az országban élő nemzetiségeknek. Mivel a törvény végrehajtása és alkalmazása nagyrészt a közösségtől és a helyi önkormányzatoktól függ, ezért az UMNT felhívással fordul Kárpátalja magyarlakta közigazgatási egységeinek és településeinek képviselőihez, valamint polgármestereihez, hogy szeptember folyamán kezdeményezzék a tanácsok üléseinek összehívását, s tűzzék napirendre a magyar nyelv regionális státusának kérdését – áll a közleményben, amely szerint az UMDSZ szakemberek bevonásával gyakorlati segítséget kíván nyújtani az ülések jogszerű megszervezését és lebonyolítását illetően.

Az UMNT megelégedéssel nyugtázza – olvasható a nyilatkozatban –, hogy Gajdos István, az UMDSZ elnöke személyében az érdekvédelmi szervezet befutónak számító helyen felkerült a Régiók Pártja (PR) választási listájára, s ezzel a gyakorlatban is megvalósult az a szerződés, amelyet az országos szövetség kötött 2009-ben az akkori elnökjelölttel, jelenlegi államfővel, Viktor Janukoviccsal. Ebből kifolyólag az UMDSZ elnökségének határozata alapján az UMNT saját hatáskörében eljárva döntött arról, hogy a PR egyéni képviselőjelöltjeit támogatja azokban a kárpátaljai választókerületekben, amelyekben számottevő magyar nemzetiségű választópolgár él.

Az UMNT egyúttal felkéri az UMDSZ tagjait és szimpatizánsait, hogy a 2012. október 28-i parlamenti választásokon a PR listáját és egyéni képviselőjelöltjeit támogassák. 

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!