0:05
Főoldal | Rénhírek

Isten hozott, tahó!

Hangosak vagytok, bénák vagytok, sokan vagytok, de szívesen látunk titeket – így értelmezhetik az oroszok az észt vállalkozók reklámfilmjeit.

nyest.hu | 2013. december 20.

Az Észt Vállalkozók Szövetsége reklámkampánnyal szeretett volna orosz turistákat Észtországba csábítani. A reklámszpotokkal azt szerették volna demonstrálni, hogy az országban nincs oroszellenes hangulat, szívesen látják az orosz utazókat, akiket a filmekben matrjoskababák jelképeznek – számolt be róla az Eesti Päevaleht.

Egy facebookos kampány keretében észtországi utazást lehetett nyerni, méghozzá a nyertes 75 barátját is magával vihette volna. Jó nagy buli lehetett volna, éss az észtek ki sem akadtak volna a fékeveszett ünneplésen.

Érthető módon orosz szemmel másképp is lehetett értelmezni az üzenetet. A matrjoskák ugyanis kevéssé civilizált módon viselkednek, időnként pedig egyenesen idiótáknak tűnnek.

A kisfilmek között találhatunk olyat is, melyet nehéz is másképp értelmezni, mint hogy az oroszokkal csak baj van. Oroszországban működő észt vállalkozók kérésére inkább be is szüntették a kampányt, a videók pedig eltűntek a Facebookról.

A kritikusok szerint a reklámkampány meggondolatlan volt, és a bizalom helyett az oroszokról szóló sztereotípiákat – bunkók, ostobák és túl sokan vannak – erősítette meg.

Matrjoskák
Matrjoskák
(Forrás: Wikimedia Commons / Marcosleal)
Úgy tűnik, szerencsére az ügy Oroszországban nem keltett nagy visszhangot, és az amúgy sem idilli észt–orosz viszonyt nem terheli még ez a kampány is. De biztos az is, hogy az orosz turisták egyelőre nem indulnak nagyobb kedvvel a Baltikumba.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!