0:05
Főoldal | Rénhírek

Írja meg véleményét a demokráciáról, és nyerjen 1000 dollárt!

18 és 30 közötti fiatal? Úgy véli, tudja, hogyan lehetne jobban csinálni? Itt az alkalom, hogy megírja.

nyest.hu | 2010. április 12.

Kutatások kimutatják, hogy az emberek a világ minden sarkán előnyben részesítik a demokráciát más államformákhoz képest – mégsem elégedettek azzal, ahogyan az a saját országukban működik. Nem látják az ígért előnyöket a korrupciótól, a diszkriminációtól, az egyéb társadalmi és gazdasági problémáktól.

A Magánvállalkozások Nemzetközi Központja (Center for International Private Enterprise) nevű szervezet most angol nyelvű esszépályázatot hirdet 18 és 30 év közötti fiataloknak arról, ők hogyan látják a demokráciával kapcsolatos ellentmondásokat. A pályázat hirdetői arra kíváncsiak, vajon hogyan próbálnák a fiatalok megerősíteni a magánszektort és a demokráciát a saját országukban.

A pályázók három kategóriában adhatnak le egy-egy esszét.

Demokrácia és amit az jelent: Az első kategória arra kérdez rá, milyen elvárások léteznek a demokráciával szemben, és mit lehet tenni annak érdekében, hogy az államforma eleget tegyen ezeknek az elvárásoknak. Végiggondolásra ajánlott tetszőleges kérdések: Elégedett vagy azzal, ahogyan a demokrácia a hazádban működik? Mi egy demokratikus kormányzat felelőssége a néppel szemben? Ez szimplán jogi kérdés vagy valami többről van szó? A te országodban mit várnak leginkább az emberek a demokráciától? Hogyan eredményezhet a demokrácia magasabb életszínvonalat?

Vállalkozás és társadalom: a második kategória arra kíváncsi, vajon a vállalkozások hogyan járulhatnak hozzá a társadalmi fejlődéshez. Végiggondolandó kérdések: Milyen szerepet kellene játszaniuk a vállalkozások egy társadalomban? Ez egy tisztán profitorientált szerep vagy hozzá kellene járulniuk a társadalmi jóléthez is? Ha igen, mi az, ami miatt mégsem teszik ezt a vállalatok? Mit lehet tenni ezeknek a korlátoknak a lebontása érdekében?

Nők és részvétel: Bár történt bizonyos fejlődés e téren, a nők többnyire még mindig ki vannak zárva a társadalmi és gazdasági döntéshozatalból. Nemcsak kulturális, hanem jogi korlátok is távol tartják őket a nagyobb arányú részvételtől. E kategória címzettjeitől arra várnak választ, pontosan milyen korlátok akadályozzák a nők szerepvállalását, és hogyan lehetne azokat lebontani. Végiggondolandó kérdések: Hogyan vezethet a nők helyzetének gazdasági megerősítése dominánsabb politikai szerephez? Hogyan fogalmazhatnák meg hallhatóbban a nők a szükségleteiket? Miként erősíthetné a nők nagyobb szerepvállalása a saját gazdasági helyzetüket és mindenki másét is? Léteznek-e olyan női szervezetek az országodban, amik azért küzdenek, hogy a nők üzleti szerepe a politika napirendjére kerüljön?

Tekintettel arra, hogy az angol sok pályázónak nem az anyanyelve lesz, a pályázat kihirdetői eltekintenek a kisebb helyesírási, nyelvtani hibáktól – a lényeg a mondanivaló. Az értékelők elsősorban a logikát, az ötletességet, az érvelést megfelelően alátámasztó példákat fogják díjazni. Beadási határidő: 2010. június 18. Az első, a második és a harmadik helyezett egyaránt 1000 dolláros pénzjutalomban részesül. Bővebb információ itt olvasható.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!