0:05
Főoldal | Rénhírek

Internetes kutatás: Márai túl pesszimista

Márai Sándor a magyar irodalom legjobb három írójának egyike, de az olvasók túl pesszimistának tartják – derült ki a Helikon online kérdőíves kutatásából.

MTI | 2011. május 3.

A válaszadók 44 százaléka Márait az első három legjobb magyar író közé sorolja, szintén 44 százalék számára gondolkodó szerepe a legvonzóbb, 29 százalék kedveli benne az írót, 20 százalék a polgárt, 6 százalék a hányatott sorsú emigránst (egy százalék nem nyilatkozott). A megkérdezettek 46 százaléka szerint az író elsősorban az értékrendjével „hódít”, 34 százalék a gondolkodásmódját kedveli, 17 százalék a stílusát emelné ki elsőként, két százalék pedig a magatartását. Jellemvonásait illetően már eltérőbb a szavazatok aránya: a válaszadók 30-30 százalékban egyaránt kedveli meg nem alkuvó természetét és igazságszeretetét, rendíthetetlen kitartását 20 százalék teszi az első helyre, őket követik 15 százalékkal azok, akik a magyarságtudatra szavaztak, míg egy százalék itt sem nyilatkozott – közölte a kutatás kommunikációjával foglalkozó cég pénteken az MTI-vel.

A szavazók 45 százaléka túl pesszimistának gondolja az írót, 24 százalék az emberektől való elzárkózását, 13 százalék arisztokratizmusát nem kedveli, 10 százalék a magatartását ítélkezőnek tartja, 7 százalék szerint túlzottan kemény, egy százalék pedig semmilyen jellemvonást nem jelölt meg.

A felmérésben részt vevők 56 százaléka szerint nemigen valósult meg a Márai által képviselt érték a magyar társadalom jelenlegi értékrendjében, 17 százalék úgy tartja, hogy az emberi kapcsolatok felértékelődtek, 13 százalék szerint tapasztalható hagyománytisztelet, 10 százalék következetesen kitart elvei mellett, 3 százalék a kitartó munka becsületére voksolt.

Továbbra is A gyertyák csonkig égnek és a Füves könyv vezeti a népszerűségi listát, de sokan kedvelik a Teljes Napló-sorozatot, az Egy polgár vallomásait, valamint az Eszter hagyatékát. Nagy érdeklődéssel várja a válaszolók 24 százaléka az Istenek nyomában című regény megjelenését, 28 százalék a Teljes Napló-sorozat következő kötetét, 17 százalék a Bébi vagy az első szerelem című könyvet, 15 százalék az 1945 óta ki nem adott Varázs című drámára kíváncsi a leginkább.

Az április 7-én indított Márai-kampány tesztsorát több mint ezer fő töltötte ki, 70 százalékban nők. Életkor tekintetében a 45 év felettiek vezetnek 35 százalékkal, őket a 25-30 év közötti korosztály követi 20 százalékos részvételi aránnyal. A 31-35 év közöttiek 15, míg a 36-40 és a 41-45 évesek egyaránt 12-12 százalékban mutattak érdeklődést. A résztvevők háromnegyede felsőfokú végzettségű volt.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!