Mit jelent ma generatív nyelvésznek lenni?
A Chomsky neve által fémjelzett generativista nyelvészeti irányzat kezd kimenni a divatból. Ma sokkal inkább a korpusznyelvészet, a számítógépes nyelvészet a trendi irány a kutatók körében. Az alábbiakban egy generatív nyelvész blogbejegyzését igyekeztünk közérthetően összefoglalni azzal kapcsolatosan, hogy mit lehetne tenni a generatív elmélet visszaszorulása ellen.
Volt korszak, amikor generativista nyelvésznek lenni elég menőnek számított. Matematikai modellt alkotni a nyelvről, megalkotni azokat a szabályokat, amelyekkel az összes jó, és csakis a jó mondatok előállíthatóak, kerek perec leírni a velünk született nyelvi képességet: nagyra látó terv. Mára a lelkesedés alábbhagyott: az elméleti keret túl szűknek bizonyult, túl sok izgalmas nyelvi jelenségnek van köze a nyelvhasználathoz, amit ez az elmélet úgy, ahogy volt, lesöpört az asztalról. Ma generativistának lenni sokak szemében szűklátókörűséget és egyfajta szektásságot jelent. Talán ezért is érezte úgy Gillian Ramchand, a Tromsøi Egyetem nyelvésze, hogy leírja blogján, hogy szerinte mit jelent generatív nyelvésznek lenni.
Végtelen kreativitás és innátizmus
„Én generativista nyelvész vagyok” – kezdi egy igazi coming outtal. Esetében ez az elköteleződés két alapgondolat miatt alakult ki. Egyrészt azért, mert egyetért azzal, hogy a nyelv olyan kreatív működés, amely véges számú elemből végtelen számú lehetséges mondatot képes előállítani. Másrészt pedig azért, mert úgy gondolja, hogy a nyelvészet fő feladata az emberi nyelvtudás képességének a leírása (és nem a képesség által létrehozott elemek leírása). És mivel ezeket az alapvető gondolatokat a nyelvészet területén először Noam Chomsky fogalmazta meg, a szerző magát bátran vallja chomskyánus nyelvésznek.
Chomsky elmélete innátista, azaz azt vallja, hogy a nyelvi képesség velünk született, nem tanult. Ebből következően a generatív nyelvelmélet univerzalista is, tehát úgy gondolkodik, hogy a nyelvek között pusztán felszíni különbségek vannak; a nyelvi képesség jó része örökletes, tehát közös. Izgalmas kérdés – mondja Ramchand –, hogy milyen mértékben közösek a világ nyelveinek a tulajdonságai, illetve, hogy mi mindent tekinthetünk velünk született tulajdonságoknak. Ehhez a kérdéshez egy generativistának nem kell feltétlenül dogmatikusan hozzáállnia: hihet a reprezentációk (a felsziní megnyilatkozások mögött álló mögöttes szerkezetek) vagy az egyes nyelvi folyamatok, illetve a nyelvtanulás módjának a velünk születettségében is. Bár kétségtelen, hogy az utóbbi esetben sokkal több mindent tekint majd tanultnak, mint az előbbiekben.
(Forrás: Wikimedia Commons / Ernest F / GNU-FDL 1.2)
Abban sem kell feltétlenül elköteleződnie egy generatív nyelvésznek, hogy mi tekint speciálisan nyelvinek, és mit inkább általános kognitív képességnek. Bármelyik irányzatát kövessük is a generativista iskolának, az kétségkívül izgalmas kutatási vállalkozás, hogy feltérképezzük, mi jellemzi kizárólag az emberi elmét – és ennek egyik legjobb példáját mindenképpen a nyelvi képesség adja. Egy generativistának nem kell tehát feltétlenül hinnie a reprezentációk velünk születettségében, és azt se kell elfogadnia, hogy Chomskynak mindig mindenben igaza van.
Modularitás és egyszerűség?
Ramchand szerint ha több generativista gondolkodna úgy, ahogyan ő, a szektás jelleg kevésbé lenne erőteljes a kívülállók szemében. Annak ellenére, hogy ő maga generatív nyelvészként határozza meg önmagát, elismeri, hogy az elméletnek vannak gyenge pontjai, amelyekkel ő maga nehezen vagy sehogy sem tud azonosulni. Nem tetszenek neki például az új keletű trendek az úgynevezett biolingvisztika területén – szerinte túlértékelik a nyelvészet és a biológia kapcsolatát.
Ramchand generativistaként maga is – ahogyan sok kívülálló is – értetlenül áll a rengeteg elméletspecifikus feltevés előtt, amelyek a priori érvekre támaszkodva hirdetik az „egyszerűség” és a „tökéletes dizájn” elvét. Szerinte senkinek fogalma sem lehet, hogy mi az „egyszerűség”, illetve a „tökéletes dizájn” egy olyan szinten bonyolult rendszer esetében, amilyen az agy. Vannak olyan generativisták is, például Jackendoff – és Ramchand ezekkel hajlamos egyetérteni –, akik inkább a redundancia és a párhuzamos szerkesztésmódok jelentőségét hangsúlyozzák a nyelvvel kapcsolatosan. Ezeket azonban a szintaxis területén kevéssé veszik komolyan bizonyos kutatók, így bizonyos elméleti alapfogalmak által kifejezett alapfeltevésekkel sem tud már Ramchand egyetérteni. Ezek a kutatók a generatív irányzatot nem értik olyan tágan, ahogyan a cikk szerzője; és úgy tűnik, az a mainstream irányzat.
(Forrás: Wikimedia Commons / Moebiusuibeom-en / CC BY-SA 3.0)
A nyelv generativista felfogása moduláris, ami azt jelenti, hogy a fejünkben levő nyelvtant (nyelvi képességet) az elmélet egymástól elkülönülő modulok (fonológia, szintaxis, szemantika) működése eredményének tartja. Ramchand azt is furcsállja, hogy a nyelvtan moduljainak, illetve újabb kifejezéssel interfészeinek a felépítése gyakorlatilag nem változott az elmúlt ötven év alatt, holott az elmélet alapjául szolgáló filozófia igenis modernizálódott. Szerinte nyitottabbnak kellene lennie az elméletnek ebből a szempontból, bár az alapfogalmakat az értelmes párbeszéd fenntartása érdekében valóban jó lenne változatlanul hagyni.
Szükség lenne a párbeszédre!
Végső soron az, hogy generativisták vagyunk-e, egy régi filozófiai kérdés eldöntésén múlik: hiszünk-e az innátizmusban. Ha nem hiszünk, akkor a behavioristák örököseinek kell tekintenünk magunkat. Ebben az esetben a nyelvleírást hatalmas adatbázisokat elemző algoritmusok segítségével képzelhetjük el, és a nyelvészet számunkra nem lesz más, mint Big Data és sok statisztikai számolás.
A generativizmus ezzel a szemlélettel áll szemben – mondván, hogy a nyelvi képesség végtelen, de leírható véges számú szabállyal. Ezek a szabályok ráadásul valahogy az agyunk működéséből következnek, és valamilyen formában velünk születettek.
Ramchand szerint azért is fontos lenne a generativizmus „elszektásodása” ellen küzdeni, hogy a nagy harcban, a behavioristákkal folyatott elméleti vitában tudjanak ütőképes, ma is elfogadható alternatívát felmutatni.
Forrás