0:05
Főoldal | Rénhírek

Hoffmann: egyelőre nem lesz kötelező a köpeny

Jelenleg nincs napirenden az iskolaköpeny kérdése, néhány hónap múlva foglalkoznak majd érdemben vele – erről Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár beszélt kedd reggel a TV2 Mokka című műsorában újságírói felvetésre.

MTI | 2012. szeptember 11.

Az oktatásért felelős államtitkár elmondta: korábban nem ő vetette fel az iskolaköpeny lehetőségét, hanem egy újságírói kérdésre válaszolt. Nem titkolta ugyanakkor a személyes véleményét, azt, hogy ő formaruhapárti, de ezt nem úgy értelmezi, hogy az egész országban mindenhol egyforma köpenyt hordjanak a diákok – jegyezte meg. Azt kérte, hogy néhány hónap múlva térjenek vissza a témára.

A mindennapos testnevelésórák megtarthatóságra vonatkozó felvetésre azt mondta: testnevelésórák eddig is voltak, általában heti három, most kettővel nőtt a számuk az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamon. Az infrastruktúra hiánya nem lehet akadálya a mozgásnak, azt ugyanis sokféle módon és helyen lehet végezni – mondta az oktatási államtitkár, aki jelezte: a létesítmények pótlását pályázati úton segítik, ezeket a felhívásokat már el is indították. Ugyanakkor sok városban kihasználatlan sportlétesítmények vannak, az nem jó, ha az iskola és ezek egymástól független életet élnek – fűzte hozzá.

A lényeg az, hogy mozogjanak a gyerekek, akik sokszor nagyon rossz fizikai és lelki állapotban vannak, és a kettő szorosan összefügg egymással – tette hozzá. A testnevelés rangját meg kell emelni az iskolákban is, azzal is, hogy mindennap mozognak a gyerekek, és nem maradhatnak el órák – fejtette ki Hoffmann Rózsa.

Utalt arra is, hogy a testnevelőtanárok szövetségének közelmúltban tett nyilatkozata szerint van és lesz elegendő testnevelőtanár. Megjegyezte: az iskola a jövő tanévtől köteles lesz délután négyig-ötig nyitva tartani, a köznevelést az egész napos iskola felé kívánják eltolni, és ebbe már a délutáni sportfoglalkozások, edzések is beleférhetnek.

Szólt még arról, hogy atlétikai programot indítanak el alsó tagozaton az atlétikai szövetség közreműködésével, amelynek keretében játékos formában vezetnék be a gyerekeket a komolyabb sportokba. Ehhez az alsó tagozaton megfelelő továbbképzés indul idén a tanítók számára, és az eszközöket is megkapják majd az intézmények.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!