Hát ugy látszik tényleg nincs elég bajom...
Olvasónk elolvasta házi szakértőnk cikkét, és billentyűzetet ragadott. Véleményét hozzájárulásával, változtatás és kommentár nélkül közöljük.
Hát úgy látszik tényleg nincs nekem elég bajom. Erre a következtetésre jutottam, amikor tegnapelőtt (2012 okt. 10) Kálmán László nyelvész "Hát nincs elég bajunk ?" címȕ írását olvastam. Nics elég bajom, mert egész nap idegesített a cikk és nem tudtam szabadulni a magamban folytatott morfondírozástól, a pro és kontrák állandó marakodásától. A férjemnek ab ovo, mindig más a véleménye mint nekem. Így megpróbálta mentegetni, szépíteni a dolgot, -mondva - híszen nyelvész írta a cikket, hiszen új irányzatokkal kell a nyelvészet területén is találkoznunk, hiszen mindenkinek lehet véleménye - tehát itt is el kell ismernünk a szólásszabadság jogát. Ez az engedékeny gondolkodásmód is csak egy hullám, korunk gondolkodásának kicsapódása ami ugye nem is bíztos, hogy maradandó.
Na jó, nem bírtam tovább hallgatni a férjem védőbeszédét (mert nem ezt vártam tőle) így inkább írásban próbálom meg boncolgatni a dolgot és esetleg a végén még meg is emésztem mint valami keserȕ pirulát. Az egész cikk azzal kezdődött és a címe is azt akarná kifejezni, hogy az életben vannak fontosabb dolgok mint a nyelv helyességére, egyes szavak, kifejezések téves használatára való figyelés. Tehát eszerint nem helyénvaló embertársainkat megróni, vagy véleményt nyilvánítani beszédükért, még akkor sem ha szarvashíbát követnek el.
"Az anyanyelvünk hozzánk nő, bennünk van, ha bírálják, olyan, mintha bennünk turkálnának". Először is az ember nem javít ki idegeneket, csak hozzá közelállót (testvért, rokont, barátot stb.). Akiknek más hibájukra is felhívjuk a figyelmüket. (Miért rossz a javitási szándék? - még csak ne is reméljük hogy segítésünknek, javításunknak eredménye is lehet? -méghozzá ha azt szakavatott teszi?)
Egyáltalán mire való egy magyar nyelvész, elméleteket állítson fel, osztályozzon, stb. - de minek? - ha nincs gyakorlati haszna is!!! Itt mindenképpen megemlíteném, - egyetértek azzal - hogy a nyelv lehet egyéni, de azért vannak társadalmunknak intézményei amelyek azzal is foglalkoznak, hogy közös nevezőre hozzák a nyelv egyéni kilengéseit (pl. iskolai nyelvóra). Hisz erre szükség is van, másképp nem tud mȕködni a társadalom és a nyelv pedig a társadalom müködőképességének elsődleges szervezési eszköze.
..."anyanyelvi tudásának megfelelően fogalmazott" azért használta az "odaadnád nekem" kifejezést - mutatónévmás ide vagy oda - mit számít az egész, mondja a nyelvész, ne turkáljunk a szegény "Dezső" -ben. Mit számát a nyelv fejlődésében már kikristályosodott, megmagyarázható pontosságra törekvő képesség, mit számít a szines beszéd szépsége - a lényeg csak és csak a funkcionalitás, sutba a szépséggel, a pontosságra, precizségre törekvéssel, hiszen a nyelv éli saját életét, lesz ami lesz - ne másszunk bele. "a helyesség fogalma a nyelvben olyan, mint az öltözködésben". Ez annyiban igaz, hogy a külszin (öltözködés) után itéled meg embertársadat, s ha nem néma, a beszéde, stilusa után szinten ugyanazt teszed - véleményt alkotsz róla, kategorizálod, - az ember, természeténél fogva állandóan- skatulyáz (dobozol), rendet teremt. Ami azt is jelenti, hogy idővel újra nézi a dobozait és a régit, esetleg már idejemúltat kiszelektálja, kiselejtezi - de azért nem dob el mindent, hisz akkor a semmivel marad. "a nyelvészek sokszor a többségi használatot veszik alapul...." nincs is ebben talán semmi kivetnivaló, mindaddig amig ez a metódus nem mond ellent esztétikai, logikai szempontoknak [vagy nem károsítja, nem szegényíti és értékeitől nem fosztja meg, nem csorbítja meg ezáltal anyanyelvünk gazdagságát [mint például a mutatónévmások helyes használatának a pontosságra törekvést megcélzó értelme, fontossága pl. "idead-odaad"]. "a legegyszerȕbb az lenne, ha elfogadnánk, hogy nem mindig egyetlen "helyes" alak létezik." Tehát summa summárum "tök mindegy" [a többség szavajárásával élve] hogy beszélünk, csak ne bántsunk meg senkit se lehetőleg. Hogy is van a "halászlét" és "halászlevet" kérdése. Én igazán azt vártam volna el egy nyelvésztől, hogy esetleg kifejtse bővebben milyen nyelvtörténeti háttere van a (lé) szó féléknek, majd összetételekben hogy viselkednek, és miért úgy ahogy és inkább ennek tükrében tárgyalta volna az egész kérdéskört. (Mert igenis történetüket ismerve jobban érthetők lesznek a dolgok, de a szavak, kifejezések is.)
A megemlített fényképészek által használt "kitakar" kifejezés nem tartozik a témához, éppen azért mert szakkifejezés.
De talán Kálmán úrnak igaza van, ne bántsuk azoknak nyelvi sutaságát sem akik a villanyt feloltják, a számítógépüket leoltják. Talán ezt a pár sort, gondolatfoszlányt sem kellett volna írnom, legyünk megértő, jó gyerekek, tapsikoljunk nehogy valakit is esetleg megbántsunk, - szerencsére - nyelvünk úgy sem tud megsértődni. Ő csak szegényebb lesz és esetleg ilyen cikkek és gondolkodásmód mellett hamarabb elfonnyad, elsilányul. Gondoljunk egyéb sok más bajunkra, a nyelv helyessége ide vagy oda, igazán nem gond és nem is téma, "semmi alapunk arra, hogy bíráljunk".
Ha a szerző anyanyelve nem magyar, akkor dicséretes a véleményének szavakba öntése és hozsannát zengek érette.
Ha a szerző anyanyelve magyar... akkor én nem érteni mádzsár nyelv. Lenni íti. Haza, haza.
Segítség, kipusztul a nyelv! :-)))
Amit meg Buchard asszony a nyelv "silányulásáról" írt, hát hadd kapja le mind a tíz körmére ezért a mélységes beképzeltségért helyettem maga a nyelv legnagyobb használója, Arany János:
***
El van már temetve ama korcs bennünket,
Nem ficamítja ki többé az eszünket,
Hacsak fel nem támad hetedszer is, mint a
Regényhőst életre hozza egy csöpp tinta.
Nosza, még a többit, ami nem fér főben,
Temessük el ím e kolerás időben;
Mert a nyelvnek is van pestises járványa,
Ha nem volna, csinál doktora, bábája.
Mi a nyelvet rontja, az a legfőbb veszély:
Hogy még a paraszt is mind magyarul beszél.
Grammatikát nem tud, hiába csináljuk,
Mégis egyre darál, egyre fecseg szájuk.
Ugy beszél mint apja, nem halad a korral,
Nemes oltvány helyett él ösi vackorral;
Azt se tudja: ki, mi; azt is összevéti;
Három szál fonal az íge pászmán néki.
Ikes vagy nem ikes, azzal nem törődik,
Gyermeke ha csínt tesz, mondja megverődik;
Szóval annyi bűne, amennyi mondása:
Ez a paraszt beszéd nagy isten-csapása.
Törvény kell a nyelvnek, mert különben elvész
Törvényét ki szabja, mint az a sok nyelvész,
Az a három, négyszáz tudós képviselő,
Kik egy-egy indítványt sürűn hoznak elő,
Sőt nem is indítványt, mert törvénnyé kenik:
Önnön bogarába szerelmes mindenik:
Ez az ás és-t leli olyan iszonyatnak,
Hogy talán a szószt is nevezi mártatnak;
Amaz ly betűtől sáppadoz és ünget,
Hogy ettől a hideg ki nem lél bennünket;
Más az oly és olyan különbségin épűl
S megöli a bűnöst könyörűlet nélkül;
Harmadik máglyára itélne valakit,
Ha nem ír és nem mond a ki helyen akit;
Van, ki dühös egy-egy régi jámbor szóra;
Mit vétett? ki tudná! nem tetszik az orra;
Van ki írt száz könyvet, s kérkedik hogy soha
Egybe sem tevé ez ártatlan szót: noha!
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
(1861 körül)
Mindenkinek joga van a véleményéhez, akkor is, ha az történetesen fontoskodó és ellenszenves, mint a szerzőé.
A nyelvnek nincs logikája, így logikai szempontokat nem emlegethetünk - szerintem, meg a nyelvészet szakmája szerint. Ha a szerző szeretné saját fontosságát vagy felsőbbrendűségét ilyesfajta érvekkel bizonygatni, hát lelke rajta, de jobb ha tudja hogy a tudomány - és a mai értelmiség 95%-a - nem áll a pártján.
Ja, és még valami. Nyelvvel és ruhával kapcsolatban érdemes még meghallgatni Stephen Fryt: www.youtube.com/watch?v=J7E-aoXLZGY
Úgy tűnik, a kedves szerző, aki ugyan felrója Kálmánnak a lé szóval kapcsolatban tanúsított felületességét, szintén nem volt képes arra, hogy rákattintson az ominózus cikk legelső hozzászólásában lévő linkre (erre: seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/39.html) , ahol is Nádasdy Ádám nagyon szépen elmagyarázza ezt az ide-oda kérdést.
Ezen kívül ha esetleg kételkedne a deskriptív megközelítés létjogosultságában, akkor hadd hívjam fel a figyelmét pl. a mi -- számítógépes nyelvészek -- munkájában felmerülő apró problémára, nevezetesen, hogy NINCS egy mágikus "nyelvhelyesítő", amivel a netről, esetleg máshonnan összegyűjtött korpuszainkat kijavíthatjuk, hogy aztán az eredményül kapott, az MTA helyesírási szabályzatának teljesen megfelelő korpuszokkal tudjunk tovább dolgozni. Vagyis számunkra nincs is más lehetőség, mint hogy elfogadni azt, amit látunk.
(Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy bizony a fene sem akarja mindenben az inkonzisztens, értelmetlen megkülönböztetéseket tevő szabályzatot kiszolgálni.)
A fentiek mellett is abban azért egyetértek, hogy a nyelvművelők munkájára is szükség van. Helyesebben lenne, mert abban a formában, ahogy ma űzik, értelmetlen. Tessék egy konzisztens, nem 1000 dologban ellentmondásos szabályzatot írni. Tessenek tanárképzéseket tartani, jó tankönyveket, tananyagot összeállítani a kisiskolásoknak, hogy mire kikerülnek az iskolából, ne legyen a felük funkcionális analfabéta. És akkor lehet, hogy nem fog annyira fájni az, ha egy egyébként tökéletesen beszélő ember néhány dologban -- tájnyelv, stb. -- eltér a szent könyvtől.
Az olvasó valószínűleg nem gondolt bele, hogy az Ómagyar Mária-siralom vagy a tihanyi alapítólevél nyelvállapotához képest ma mindenki (!) egy mérhetetlenül elkorcsosult nyelven beszél. A sok helytelen beszéd következtében - nyilvánvalóan - mára a nyelv logikája és gazdagsága menthetetlenül elpusztult. Ó, miért is nem voltak akkor nyelvészek! Megállíthatták volna a sorvadást, az értékvesztést!
Írtam én ezen az elfonnyadt, elsilányult magyar nyelven, 2012-ben.